29. FEJEZET: SZÁJRÓL SZÁJRA


Bellatrix szerette volna világgá kiabálni, hogy "Visszautasítottam Lucius Malfoyt!", de a világ nem tűnt igazán érdekeltnek a témában.
Mariont a szörnyűséges haláleset óta eltelt hetekben rettentő messzire taszította magától, más barátja pedig nem volt.
Kishúgát nem szerette volna beavatni szerelmi ügyeibe, határtalan lelkesedésében mégis csaknem elmesélte neki a Lucius-históriát töviről-hegyire egyik nap reggelinél. "Szerencséjére" Narcissa ügyet sem vetett rá, egyre csak egy szomorú dalocskát dúdolt...

-"Liliomszál, liliomszál / idegenhez mért hajoltál? / Mért öleli karcsú szárad / Miért felejted a fajtádat? / A fajtádat, a hitedet / Szerelmed tüzére tetted / Messze látszik lobogása / Mi lesz, ha..."

-Ciss, ez a dal rémes! Mindjárt felkötöm magam!-nyögte Bellatrix.-Hallod, ha folytatod, a másik nővéredet is el fogod veszíteni!

-"Lehetsz neki százszor drága / Más világ az ő világa / Világába-ősi átok- / beolvad a te világod. / S mi szomorún körülállunk..."

-Ciss, tényleg hagyd abba a dalolászást, mert elmegy tőle mind az étvágyam, mind az életkedvem! Nem mellékesen... illetlenség az asztalnál énekelni! Anya is megmondta, hát elfelejtetted?-vetette be legnyomósabb indokát Bella.

Narcissa nyomban el is hallgatott, és felszabadult energiáit, valamint figyelmét az előtte tornyosuló palacsintahegyekre fordította. Egy fél tucatot magához vett és megtöltötte őket csoki- meg mogyorókrémmel, befújta tejszínhabbal, megszórta fahéjjal...
De kezdeti lelkesedése gyorsan alábbhagyott, látszott rajta, hogy nincs étvágya az előkészített finomságok elfogyasztásához.
-Trixi, én nem tudok másra gondolni, csak Andromedára!-fakadt ki nővérének.-Hiányzik, meg aggódom is érte egy kicsit. Nem értem, miért ment el!

-Azért ment el, mert... egy hülye picsa! Épp ezért azt sem érdemli meg, hogy bánkódj miatta!

-De hát Trixi, ő a testvérünk! Nem értem, hogy bírsz ilyen érzéketlenül beszélni róla...-Narcissa arcán szemrehányó kifejezés ült.-Mintha téged egyáltalán nem rázna meg az a sok szörnyűség, ami az elmúlt hónapokban a családunkkal történt!

-Ne merészeld együtt emlegetni Apa halálát annak a... lotyónak az eltűnésével!-csattant fel Bellatrix.-Összehasonlíthatatlan a két veszteség! Andro... nekem aztán nem fog hiányozni! Igazán nem... Ha neki fontosabb az a féreg, mint a családja.,.. Miért sírjak utána? Jobb is, hogy elment...

-Jaj Trixi, olyan vagy! Igaza van Siriusnak... Én nem akartam elfogadni, amikor mondta, de most már látom, hogy nem tévedett...

-Miért, mit mondott Siri-baba? Azt, hogy szívtelen vagyok?-kérdezte gúnyosan Bella.-Vicces lenne, ha pont ő állítana ilyet Rólam... Ő, akinek akkor se fagyna le az idióta vigyor a képéről, ha a szeme láttára mészárolnák le az egész családot!

-Te is tudod, hogy ez nem igaz! Sirius igenis... Na mindegy, nem is erről akartam beszélni!-mérgelődött Narcissa.-Hanem arról, hogy Sirius azt mondta, miattad szökött meg Andromeda!

-Igen? És mire alapozza ezt a kijelentését a kis dög?-Bellatrix megpróbált teljesen nyugodt maradni, nehogy a húga rájöjjön, milyen közel jár az igazsághoz.

-Mindig szidtad őt, és még Apa... Apa halálát is rá akartad kenni! Biztos érezte, hogy gyűlölöd!

-És ezért lépett le szerintetek... Mert Én "mostohán" bántam vele...-Huh, már majdnem azt hittem, megtudták a "titkom"... Basszus, még csak az kéne Nekem az elmúlt rémes hónapok "megkoronázásaképp"!-Ciss, nem gondolod, hogy ez az egész egy kicsivel összetettebb ennél?

-Lehet... Vagyis... Fogalmam sincs, Trixi! Én csak annyit tudok, hogy hirtelen szétesett körülöttem minden, és...

-A legkönnyebb dolog ilyenkor keresni egy bűnbakot!

-Igen... De nem kárhoztathatsz ezért. Te is ugyanezt csináltad Apa halála után! Androra fogtál mindent, pedig... Apa önszántából hagyott itt minket...-Narcissa szeme sarkában apró könnycsepp csillant.

-Ennek a beszélgetésnek semmi értelme nincs.-jelentette ki Bella.-Fejezzük is be, mielőtt elbőgöd magad!

-Trixi, ígérd meg, hogy te sosem hagysz el!-borult nővére nyakába a kislány.-Esküdj meg, ígérd meg, LÉGYSZI!

-Jól van, oké, megígérem.-Bellatrix kelletlenül megsimogatta húga fejét és még egy puszit is nyomott könnyes arcocskájára.-Melletted leszek örökkön-örökké, csak ne sírj!

-Vannak, akik enni szeretnének.-csendült fel egy undok hangocska Bella háta mögül.

-A testvéri szeretet ilyetén megnyilvánulásai talán elveszik az étvágyadat, Persi?-fordult a kis kötözködőhöz, azaz az éppen ekkor melléjük telepedő Perselus Pitonhoz az idősebb Black-lány.-Tényleg hányingert ébreszt benned minden, ami kedves és érzelmes, vagy csak féltékenységedet próbálod a cinizmus maszkja mögé rejteni?

-Természetesen a második. Minden vágyam, hogy ölelgess.-felelte gúnyosan a kisfiú.

-Hogyha valami nem tetszik, máshová is lehet ülni.-vetette oda a testvéri idill felborítójának Narcissa, majd szemeit forgatva odasúgta nővérének.-Nem állhatom ezt a csúnya, mogorva gyereket! Eleinte sajnáltam egy picit, hogy Siriusék annyit cikizik... De aztán rájöttem, hogy megérdemli!! Ez mindenkivel bunkó, semmi szeretetreméltó nincs benne!

-Én bírom.-mondta Bellatrix-direkt jó hangosan és fülig érő szájjal.
De Perselus nem reagált semmit. Csak mord ábrázattal rágta tovább piritósát.
Érdekes, hogy ez a két lábon járó életuntság mindig fel tud dobni! Már a puszta jelenlétével is!-állapította meg magában Bella.-Talán maga a groteszk jelenség teszi, talán az, hogy hozzá képest még Én is egy életigenlő egyénnek tűnök... Nem tudom, de jó vele lenni!

Mivel rég beszélgetett már a kissráccal, nem állt fel az asztaltól reggelije elfogyasztása után, hanem ott maradt még Narcissa távozását követően is.
-Szerintem semmi bajod nem lenne abból, ha néha barátságosan viselkednél.-mondta neki, mikor már "kettesben" voltak.-Nem kioktatni akarlak, csak egy jó tanács...

-Kösz. De az én életem a kis Narcissa Black szimpátiája nélkül is teljes!

-Hah, mintha ő lenne az egyetlen, aki nem bír téged!

-Addig örülök, amíg nem kedvel ez a sok unalmas, egyen-ember...-morogta Perselus.-Kész szerencse, hogy nem akarnak barátkozni velem, úgyis csak bágyasztana a szövegük...

-Addig "örülsz"? Végre egy pozitív jelentésű szó! Tehát most örülsz!-kacagott fel Bellatrix.

Piton elhúzta a száját.
-Azt hiszed, baromi humoros vagy? Hát nem... Szánalmas vagy te is! Ugyanúgy, mint mindenki... Mint mindenki, aki elhiteti magával, hogy az életnek van értelme, meg hogy szép...

-Hűha! Persi a szokásosnál is lehangoltabb ma reggel...-dünnyögte a lány.-Figyusz, látom nagyon irritállak. Itthagylak, zsémbelj csak nyugodtan tovább!

-Black, ne csináld már! Maradj még és beszélgessünk!

-Oké, és miről? Hogy... hogyan pusztítsuk el az összes élőlényt a világon? Vagy...

-Nem, hallgass már el! Azért ültem le melléd, mert mesélni akartam neked valamit, amit szerintem... érdekesnek találsz majd!-Perselus szeme hirtelen megtelt élettel.-Arról az agykárosult unokaöcsédről van szó... Múltkor véletlenül meghallottam, ahogy a szánalmas barátaival beszélgetett valamiről...

-Véletlenül... Értem!-vetette közbe kétkedőn Bellatrix.-Véletlenül... Persze... Folytasd csak!

-Igen, véletlenül. Nem szokásom hallgatózni. Csak az unokaöcséd folyton úgy üvölt, mintha süket lenne, meg mintha mindenkinek okvetlenül hallania kéne a mondandóját.-A kisfiú jelentőségteljes pillantást vetett beszélgetőpartnerére, majd szinte suttogva folytatta.-Azzal kérkedett ő meg az a tökfej Potter, hogy állítólag a legutóbbi roxmortsi hétvégén kiszöktek Roxmortsba és kihallgattak téged és Lucius Malfoyt az erdőben...

Bellatrix érezte, ahogy kiszalad a vér az arcából. Mégis próbálta tartani magát, hogy semmi ne látszódjon rajta kívülről, hogy rejtve maradjanak lelki viharai.

-Azt nem tudom, hogy állításuk szerint mit csináltatok ti ott, a fenyvesben... De ez számomra már nem is érdekes. Legfeljebb neked az. Ezért is mondtam el.-mormogta tovább Piton a lányt fürkészve.-Hozzáteszem: én igencsak kétlem, hogy az a két ostoba fajankó képes lett volna észrevétlenül kilopózni az iskolából.

-Légbőlkapott mese.-vonta meg vállát Bella.-Nem is jártam az erdőben Malfoy-jal. Kretén Sirius szeret nagyot mondani, hátha attól érdekesebbnek tűnik!

-Szánalmas a fiú.-helyeselt unottan a kis Perselus.

-Azért köszi, hogy tájékoztattál! Most legalább már tudom Siriusról, hogy milyen egy aljas mocsok... Össze-vissza hazudozik Rólam... Ezért megkapja, amit érdemel!-De még milyet fog kapni...! El se hiszem, hogy az a kis nyomoronc volt! Ő rúgott Lucius lábába és ő köpött Andromedának. Tiszta sor. Valami agyafúrt módon elrejtőztek előlünk és kihallgattak minket... Idegesítő, kíváncsi kis dögök! Hú, ha Én elkapom őket... Csoda lesz, ha túlélik! Törlöm az emlékeiket, és örökre elveszem a kedvüket a kotnyeleskedéstől!

Bellatrix dúlt-fúlt a méregtől. Szíve szerint rögtön nekirontott volna Siriuséknak, de józan esze nyugalomra intette.
Ha elborult aggyal nekikmegyek, azzal lehet, hogy többet ártok magamnak, mint amennyit használok! Mert... próbáljunk logikusan gondolkodni: Andromeda lelépett, ő már senkinek se meséli el, mit terveztem Ted ellen. Siriusék se fognak Dumbledore-hoz vagy más tanárhoz rohanni az üggyel, mert azzal magukat is bemártanák, hogy kiszöktek Roxmortsba... Ha mégis megteszik, Én tagadok. Letagadok mindent. "Mi az, hogy meg akartam öletni Tonksot? Ez nonszensz!" Lucius is Mellettem állna, ha erről lenne szó... "Hiszen csak poénkodtunk!" A Mi szavunk a kis hülyék ellenében... Tuti, hogy nekünk hinnének!
Némileg sikerült lecsillapodnia. Abban maradt önmagával, hogy még párszor átgondolja, hogyan bosszulja meg a dolgot a kissrácokon.
Hogyha dühösen megtámadnám őket, azzal mintegy aláírnám az Ellenem felhozott vádat... Lehet, hogy jobb, ha figyelmen kívül hagyom ezt az egészet! Lassan elfelejtik majd... Hmmm... vagy még jobb lenne, ha felgyorsítanám a felejtés folyamatát!

Bellatrix elhatározta, hogy délután, a tanórák befejeztével bemegy a könyvtárba és utánaolvas a felejtés átkoknak...
Valami finom, az Exmemoriamnál enyhébb módszer kéne, ami nem töröl ki mindent az elméjükből, csak... mondjuk egy bizonyos nap eseményeit! Remélem találok majd ilyesmit!

Gyorsan felhörpintette hosszas elmélkedése alatt kihűlt teáját, odavetett egy könnyed "Na, sziá!"-t Perselusnak, majd visszatért szobájába, hogy összepakolja az aznapi óráihoz szükséges holmikat.

Még mindhárom szobatársnőjét ott találta-mindegyik lány kedvenc foglalatosságának hódolt éppen: Daphne sminkelte magát, Marion idétlen kis copfocskákba fogta a haját, Jemima pedig megállás nélkül beszélt hozzájuk...

-...Úúú, és holnap lemehetünk Roxmortsba Miss Pation-nel, hogy megvegyük a bálhoz kellő cuccokat! Ugye jöttök ti is? Én már kiválasztottam magamnak a legeslegesleggyönyörűbb ruhát a "Tündérszép" alkalmiruha boltban! Barack színű selyem... Remélem lesz a méretemben, mert ha nem... Hát akkor nagyon hisztis leszek! Bár Rod azt mondta, mindenben csodálatos lennék...

-Hú, csak nem a Ballagók Báljáról van szó?-gügyögte Bellatrix.

-De. Jem napok óta csak arról képes beszélni.-nyögte Marion.-Már alig várom, hogy túl legyünk rajta!

-Túl legyünk?-kérdezett vissza meglepetten Bella.-Csak nem...? Te is mész? Kivel?

A Whalin-lány kajlán elvigyorodott és egy pillanatra abbahagyta a "copfolás" nemes műveletét.
-Andrew Lorton elhívott...-suttogta szemérmesen.

-Basszus, ez SZUPER!-üvöltött fel Bellatrix. Maga sem értette, miért örült meg ennyire a dolognak, de érezte, hogy reakciója teljesen őszinte.-Marion, Én... remélem nagyszerűen szórakoztok majd együtt!

-Jaj, Baby! Ugye nem csak gúnyolódsz?

-Dehogy! Én... Furcsa, de tényleg örülök nektek!

-Oááá, imádlak, Baby!-Marion elhajította a keze ügyében lévő összes hajgumit és a fésűjét, hogy nekifutásból ráugorhasson Bellára.-Úgy örülök, hogy örülsz!

-Ah, azért ne nyomj össze!-mentette meg a helyzetet a túlzott szentimentalitástól a Black-lány. Persze nem minden ok nélkül hagyta el száját e kérés: Marion ugyanis hatalmas szeretetrohamában lelökte őt az ágyára és rendesen "megnyomorgatta".

-Jaj, Baby, ha tudnád mennyivel többet ér nekem ezer Lortonnál ez a reakciód!-lelkendezett.-Már azt hittem, nem szeretsz...

-Hogy hihettél ilyet, te picsa? Hisz' ismerhetnéd már irántad táplált érzéseim múlhatatlan voltát!-Bella óriási puszit nyomott barátnője arcára.-Csak tudod, hogy mostanában kicsit... elegem volt mindenből és mindenkiből... Mintha összefogott volna Ellenem a világ... és... de ezt majd inkább máskor fejtem ki, oké?

-Ja! Vágom...-kacagott fel Marion.-Jemima-veszély...-tette hozzá suttogva.

Félelmük nem is volt alaptalan: az említett leányzó feltűnő érdeklődést tanúsított érzelmes egymásratalálásuk iránt, füleit hegyezve figyelte minden szavukat, majd kisvártatva be is csatlakozott a beszélgetésbe.
-...És képzeld, Bellatrix, olyan szuper lesz! Marion Andrew-val megy a bálba, Daphne-t Kit Aster hívta el, én meg ugye a barátommal megyek... Szóval mind ott leszünk!-csacsogta Jem.-Feltételezem, hogy téged is elhívott valaki!

-Oh, igen!-susogta sejtelmesen Bella.-Engem is meginvitáltak arra a pompás "partyra", méghozzá nem is akárki...

-Ki? Na, áruld már el, Bellatrix!

-A suli legeslegjobb pasija... De visszautasítottam!

-Nem mondod! Dumbledore végre összeszedte a bátorságát...?-poénkodott Marion.

-Jaja, Dumbo bácsi!-röhögött a Black-lány.-De kénytelen voltam visszautasítani, pedig szexinek találom... Megbeszéltük, hogy várunk, amíg elvégzem az iskolát...

-Most komolyan!-vinnyogta Jemima.-Kicsoda???

-Csak annyit mondok róla, hogy... ő a Mardekár ház világossága!-mosolyodott el gúnyosan Bellatrix.

-Ne, ne, ne! Nem akarom elhinni! Lekoptattad Luc-öt?-ámuldozott Marion.-Te... Veled tényleg komoly gondok vannak, Baby!

-Szerintem meg nagyon is jól tette.-szólalt meg az addig csendben szépítkező Daphne Wilkes.-Unalmas már, hogy mindig Lucius a "jó pasi". Rettentő felfuvalkodott lett a folyton körülötte rajzó lányoktól.-Daphne a Malfoy-fiú unokahúga volt és köztudottan ellenszenvezett kuzinja "szívtipró" hírével.-Ennél okosabban nem is járhatott volna el Bellatrix!