|
26. Enyém leszel
2005.08.02. 19:04
26. FEJEZET: ENYÉM LESZEL
TISZTELT URAM;
ELJÖTT AZ IDŐ, ITT A LEHETŐSÉG, HOGY NÉHAI ÉDESAPÁM IRÁNTI NAGYRABECSÜLÉSÉT BEBIZONYÍTSA.
BESZÉLNI SZERETNÉK ÖNNEL, S EGY KÉRÉSSEL FOLYAMODNI ÖNHÖZ.
AZ ÜGY KÉNYES, NEM LEVÉLTÉMA, EZÉRT EGY SZEMÉLYES TALÁLKOZÓT JAVASOLNÉK MEGTÁRGYALÁSÁRA.
KÉREM, ÉRTESÍTESEN MIHAMARABB, MELY IDŐBEN ÉS HELYEN TUDNÁNK EZT MEGEJTENI.
VÁLASZÁT EPEDVE VÁRJA:
BELLATRIX BLACK
-Tökéletes!-állapította meg levelét áttekintve Bella.-"Főleg a "Válaszát epedve várja". Frappáns lett, egyenes, választékos, tiszteletteljes, mégsem meghunyászkodó."-Még egy elégedett pillantást vetett szépen ívelt betűire, majd visszacsavarta tintatartó üvegcséje tetejét, a levelet pedig összehajtotta és egy borítékba bújtatta.
Csak tudnám, hogyan fogja megtalálni Őt Shadow!-sóhajtott fel miközben az igencsak kurta "T.R.Denem Úr/Voldemort részére" feliratot kanyarította a cím helyére.
A madár-mintha csak megérezte volna gazdája aggályait-értelmes, méltóságteljes bólogatásba kezdett a kézbesítendő küldemény felett, s puha tollas fejével megcirógatta a lány kézfejét.
-Persze, tudom, hogy okos vagy és ügyes!-dünnyögte hollójának Bellatrix.-De egy ismeretlen címre te sem találsz el... Vagy... Hát...-Voldemort azt mondta, hogy a madaram meg fogja találni Őt. Nyilván így is lesz! Miért hazudott volna ilyet?-Titkos, alvilági kapcsolataid vannak, te dög?!-gyengéden rácsapott Shadow csőrére, majd nevetve vallatóra fogta.-Áruld el Nekem, honnan és mióta ismered Voldemortot!
Meglepő módon felelet nélkül maradt...
Mármint csak Shadow részéről. Voldemorttól ugyanis két nappal később-a Roxfortba való visszatérésük reggelén-megkapta a várt választ.
IGAZÁN SZÍVBEMARKOLÓ ÉS MEGHATÓ, HOGY MÁR PÁR NAPIG SE BÍROD KI NÉLKÜLEM, BELLA!
JÖVŐ HÉTVÉGÉN KIMENŐTÖK LESZ, SZOMBAT DÉLUTÁN A ROXMORTS MÖGÖTTI ERDŐBEN TALÁLKOZOM NÉHÁNY IFJÚ KÖVETŐMMEL. JÖJJ ODA TE IS, OTT ZAVARTALANUL BESZÉLHETÜNK.
ALÁRÍRÁS: VODLEMORT NAGYÚR
UTÓLAGOS MEGJEGYZÉS: NE BECSÜLD ALÁ EZT AZ ESZES POSTÁST! SOKKAL TÖBBRE KÉPES, MINT HINNÉD!
Bellatrixot egyre inkább elkezdte érdekelni, mi köze Shadownak a férfihez, de mivel szárnyas kedvencétől nem várhatott magyarázatot, eltette a kérdést magában jövő szombatra.
Akkor újra látom Őt, és beszélünk, és... megkérem, intézze el Tonksot a családunk érdekében, és... Megint lenyűgöz, felkavar, végigmér az ördögi, gonosz tekintetével...-Rengeteget gondolt Voldemortra.
Szégyelte is magát, hogy nem apja emlékével foglalkozik a legtöbbet... De aztán mindig arra jutott, hogy pont az apja küldte el hozzá barátját, hogy vigyázzon rá-tehát valószínűleg ő is így akarná.
És bármennyire is Voldemort hatása alá került, attól még Polluxé volt az első hely a szívében. Örökké az Övé is lesz. Az Én drága, csodás apukámé... Hátrahagyott, üres naplóját majdnem mindig magával hordta. Roxfortba is vitte.
Roxfortba, ahová egyáltalán nem vágyott vissza. Nem hiányzott neki senki és semmi az iskolából-még Marion, sőt, Lucius se! Úgy érezte, hogy ő már nem oda való.
Kizárt, hogy visszailleszkedjek egy olyan társaságba, olyan egyének közé, akiknek a legnagyobb problémájuk az, hogy ki nyeri meg a kviddicskupát, meg milyen jegyet kapnak a Bájitaltan leckéjükre, meg ki kivel randizgat... Én már felette állok mindezen dolgoknak. Nem vonzanak a felszínes kapcsolatok, s a test örömei sem!
Egész úton ilyesmiken agyalt.
Az iskolába érve aztán még borúsabb lett a kedve. Az összes szembejövő diákra undok pofát vágott-ezt Andromeda és Sirius "rém murisnak", míg Narcissa felettébb kínosnak találta.
Bellatrixot személy szerint nem érdekelte, ki mit szól hozzá. Ő élvezte, hogy könnyedén képes provokálni másokat, és fittyet hányt Cissie kérésére, miszerint "Hagyd abba, mindenki hülyének néz!".
-Tudod mit? Lehet, hogy igazuk is van!-nevetett húga képébe.-Lehet, hogy tényleg nem vagyok normális! Na de tulajdonképpen, mi az, hogy normális?
-Szerintem az, aki nem csinál megbotránkoztató dologkat, nem feltűnősködik, emberien viselkedik...-kezdte Narcissa.
-Oh, ez nem inkább az "unalmas"?!-vágott bele testvére szavába Bella.-Mert ez így szörnyen uncsinak hangzik! Ha mindig csak mások véleményével foglalkoznék, semmit se tehetnék, mert úgyis minden miatt megszól valaki!
-Törekedni kell a tökéletességre!-jelentette ki határozottan, mély meggyőződéssel az ifjabb Black-lány.
-Rendben, törekedj!-kacagott fel megvetően Bellatrix, majd elmotyogta az ajtónyitó jelszót-mivel ekkorra már-Griffendéles hozzátartozóikat elhagyva-a klubhelyiségük bejáratához értek.
A Bella szájából elhangzó szavak-"Gnóthi szeauton"-hatására az ajót kisvártatva ki is tárult, s ők beléphettek jópár napja nem látott társaik közé.
Narcissát rögtön "megrohamozta" három-négy kiscsaj: gyengéden körbefogták és haját, vállát, arcát simogatva együttérzően, bátorítóan susogtak neki.
Bellatrixot ellenben nem várta ilyen szép fogadtatás.
Nem is érdekel...-vonta meg vállát.-Úgyse tudnának mit mondani! Marion se, mások meg pláne nem!
Kedvetlenül a szobákhoz vezető lépcsőkhöz caplatott és bőröndjét maga előtt lebegtetve elindult rajta felfelé, amikor nem remélt, dallamos hang ütötte meg a fülét a háta mögül...
-Üdv újra körünkben!-Lucius volt az. Az ő senkiével össze nem téveszthető orgánuma és beszédstílusa.
Bellatrix nagy kísértést érzett arra, hogy szó nélkül otthagyja a srácot, de végül úgy döntött, kíváncsiságból meghallgatja, mit akar.
-Szervusz Malfoy!-fordult a fiúhoz.-Mondjad!
-Én tulajdonképpen... khm... részvétemet szeretném kinyilvánítani feléd apád halála okán.
-Értem. Kösz, de szükségtelen. Megkaptuk a családotok táviratát.-Száraz volt, lelketlen és semmitmondó. Akárcsak te. Persze magadtól egy kurva levelet nem bírtál írni Nekem, annyira érdekelt az egész...
-Bella, remélem, hogy...-kezdte volna Lucius.
-Igen, jól vagyok, minden okés!-vágta rá ingerülten a lány.
-Nem ezt akartam mondani.-jelentette ki a Malfoy-srác a tőle megszokott kibillenthetetlenül nyugodt stílusban.-Jó lenne, ha megengednéd, hogy végigmondjak egy mondatot, mert GYŰLÖLÖM, ha a szavamba vágnak!
Arrogáns tuskó!-Bellatrix érezte, ahogy lassan, fokozatosan dühbe gurul a fiú higgadt, lekezelő viselkedésétől.
-Bocs, nem garantálhatom, hogy képes leszek csendben és feszülten figyelve végighallgatni az okosságaid, úgyhogy... Akár meg is kímélhetjük magunkat ettől a beszélgetéstől!-Undok képet vágott, majd hátat fordított Luciusnek és felszaladt a lépcsőn.
El tudta képzelni, milyen arccal nézhet utána a srác...
Tuti biztos, hogy megvető, gúnyos ábrázattal konstatálja viselkedésemet, és úgy magyarázza meg magának az egészet, hogy "A gyász még jobban feldúlta alapból is gyenge idegrendszeremet". Le merném fogadni, hogy fel sem merül benne a gondolat, hogy esetleg van okom haragudni rá!-dühöngött a lányok folyosóján haladva Bellatrix.-Nem is érdekli, mi van Velem, csak udvariasságból szólított meg! Ha érdekelném, írt volna, míg otthon voltam... Vagy még temetés előtt megpróbált volna beszélni Velem, megvigasztalni Engem... Ah! Kár miatta bánkódni! Malfoy egy szívtelen jégcsap.
De milyen gyönyörű jégcsap!-susogta egy ledér hangocska a lánynak.
Ugyan, mit számít az?-csitította le ezt az ostoba gondolatot Bella.-Persze, hogy jól néz ki! Főleg most, hogy így másfél hét után újra látom... Szinte sokkolóan szépnek tűnik... De ez nem vakíthat el! Hiszen... míg otthon voltam, eszembe se jutott! És Én se neki...
Ez tényleg csak testi vonzalom! És mint ilyen... szóra sem érdemes!
Elhatározta, hogy lezárja magában a Malfoy-témát.
Nem akart ezzel foglalkozni.
Sokkal fontosabb dolgok is vannak az életemben nála. Rengeteg bosszúságot okozott már Nekem ez a bájgúnár! Most meg aztán, hogy az érzéseim is megszűntek irányába, tényleg semmi értelme nincs erőltetni ezt a kapcsolatot. Vége, és kész.-Ezzel a "végszóval" be is fejezte a Luciusről való elmélkedést és belépett rég nem látott hálószobájába.
A helyiség első ránézésre üresnek tűnt, de Bellatrix halk mocorgást észlelt Jemima ágya felől.
-Van itt valaki?-kérdezte.
Lehet, hogy csak Daphne idióta macskája...
Mivel nem kapott választ, elkönyvelte magában helyesnek a "cica-verziót".
-Egyedül vagyok!-sóhajtott fel boldogan.
De mi a francért van nyitva az ablak?-csodálkozott el, amikor tekintete a befújó hűvös széltől lengedező függönyre tévedt.-Elfelejtették becsukni a nyomorékok, aztán este meg majd nyavalyognak, milyen hideg van!
Csomagjait az ágyára dobta, majd a nyitott ablakhoz lépett, hogy kizárja a csípős fuvallatot.
Egy pillanatra elrévedt a szeme elé táruló, jól ismert táj szépségeiben, de aztán hirtelen valami megzavarta őt ebben: halk padlórecsegés a háta mögött.
Szélsebesen megpördült tengelye körül és így éppenhogy sikerült elcsípnie az ajtó felé igyekvő Jemimát és... Rodolphust!
-Hová, hová fiatalok?-állította meg őket szigorú, McGalagony-féle hangon.-Mi ez a sunyi sietség? És... egyáltalán, hogy kerülsz ide, Rod??? Csak nem...???-Bellatrix jelentőségteljesen az ablakra, majd a fiúra nézett.-Az ablakon át jöttél?
-Aha.-vágta rá Rodolphus. Szemmel láthatóan zavarban volt.-Berepültem a seprűmön...-kijelentését alátámasztandó az egyik sarokban árválkodó seprűjére mutatott.-Berepültem, mert tudod, hogy a lépcsők...
-Rod kijátszotta a lépcsőket!-kuncogta Jemima.
-Fú, bámulatos!-ironizált Bellatrix.-A kis ravasz... Áthágta a szabályokat, csak hogy bejuthasson a szobánkba, és... együtt lehessen... álmai hölgyével?! Ne pironkodj, Jem, ez te lennél!
-Jaj, Bella, ne izélj már...
-Nem, nem, semmi gond! Nyilvánvaló, hogy... összejöttetek. Jól gondolom?
-Ja.-nyögte a Lestrange-srác.
-De nem történt semmi!-vihogta zavartan Jemima és közben idegesen piszkálgatta, füle mögé tűrögette a haját.-Csak trécseltünk egy kicsit. Ugye, Rod? Nehogy azt hidd, Bella, hogy mi itt... Jaj, szóval, tudod mit ne higgy!
-Miért mentegetőzöl?-kérdezte a Black-lány látványosan tágra nyitott, csodálkozó tekintettel.-Ha bármi is történt volna, az se érdekelne! Nem is értem, miért bújtatok el Előlem. Féltek Tőlem, vagy mi?
-Nem, csak nem akartunk zavarni téged! Mert biztos sok gondod van most... Meg érthető okból szomorú vagy, és gyászolsz... Nem lett volna helyes, ha mi meg itt bolondozunk!-magyarázta Jem. Keskeny arca kipirult a kissé kínos szituáció miatt, jobb kezével saját fülét birizgálta, a ballal pedig Rodolphus karját simogatta.-Nem akartunk kettőnk friss kapcsolatával terhelni...
-Basszus, nem kell úgy kezelni Engem, mint egy kis nebáncsvirágot!-csattant fel Bellatrix.-Az egyetlen dolog, amitől jó lenne, ha megkímélnétek, az a saját szánalmas hülyeségetek! Nem tudom, miért hiszed azt Jem, hogy Engem bármilyen szinten is zavar a... szerelmetek! Nincs szükségetek a jóváhagyásomra, ahhoz hogy... együtt járjatok és "boldogan éljetek, amíg meg nem haltok"!-Olyan gúnyosan beszélt, amennyire csak tudott. Élvezte Jemima zavarát, és Rod vergődését is.-Most pedig, hogy ezt is tisztáztuk, tök jó lenne, ha kimennétek, mert szeretnék átöltözni!-Maga sem értette, miért, de legszívesebben hozzátette volna, hogy Persze tudom, Rod, hogy te örömmel végignéznéd!
Végülis nem mondta ki az agyába férkőző gonosz kis gondolatot.
Elvégre: mit érdekelnek Engem? Annyira se számítanak, hogy tönkretegyem őket! Nem szerezne örömet széttúrni a "kapcsolatukat". Pedig szét tudnám... Simán.... Rod még mindig Értem epekedik, bármit is mutat a látszat. Úgyis tudom, hogy Engem akar!
Arcára elégedett mosoly költözött, és önnön vonzerejének tudata pár percig bevilágította szomorú, kiábrándult szívét.
******
Bellatrix az elkövetkezendő napokban azon kapta magát, hogy az iskolai teendők már annyira se kötik le, mint azelőtt. Unta az egészet, csak a szombat délutánra várt, a Voldemorttal való újabb találkozásra.
Marionnal alig beszélgetett, ezért nem avatta be őt az ügybe. A roxmortsi kirándulásról is kimentette magát barátnőjénél: azt mondta neki, hogy testvérével szeretne menni-és a Whalin-lány ezt el is hitte. Kissé tartott Bellától a tragikus haláleset óta, nem igazán tudta, hogy közeledjen hozzá, ellentmondani pedig pláne nem akart neki.
Így történhetett meg az, hogy Bellatrix szombaton minden fennakadás nélkül eljutott a Roxmorts mögötti erdőbe-a Voldemorttal megbeszélt helyre.
Jó mélyen be kellett sétálnia a sűrűbe, mire megpillantotta a-már ismert-kék színű tűzkört, legalább nyolc-tíz alakkal a közepében.
Hirtelen, egy pillanatra úgy érezte, menten elhagyja bátorsága és inkább visszaszalad a faluba, de aztán ösztönzésképp maga elé idézte Tonks képét és rögtön felerősödött benne a tettvágy.
Elszántan odalépett a kis csoporthoz, s kisvártatva arra lett figyelmes, hogy a kék kör immár őt is körbezárja a többiekkel egyetemben.
-Biztos voltam jöttödben.-zendült fel Voldemort fagyos hangja.-Légy üdvözölve köztünk, Bella!
A lány tisztelettudóan a férfi felé biccentett fejével, majd végigmérte a "társaság" további tagjait. Pearson professzor nem volt jelen, ellenben Lucius Malfoy és Walden Macnair igen.
Lucius szemmel láthatóan nem volt elragadtatva a kompániához csapódó újonnan érkezettől.
-Nagyúr! Bátorkodom megkérdezni, hogy... mit keres itt ez a lány?-szólalt fel nyugodt, kenetteljes, de érezhetően elfojtott dühtől vibráló hangon.
-Én hívtam meg őt ide.-jelentette ki Voldemort.-Talán látsz valami kivetnivalót ebben, Lucius?
A Malfoy-fiú bősz fejrázásba és szabadkozásba kezdett "meggondolatlan kérdése" miatt, de a Nagyúr figyelemre se méltatta.
-Bella, úgy tudom, fontos ügyben akartál beszélni Velem.-fordult a Black-lányhoz.
-Igen, ez így van.-bólogatott Bellatrix.-A téma fontos és... elég kényes...-tette hozzá és sokatmondó pillantást vetett a férfira.-Négyszemközt kéne megtárgyalnunk.
A körben izgatott mocorgás támadt, Lucius és Walden Macnair különösen ellenséges képpel méregették a "vezérüket" kisajátítani kívánó "betolakodót", de Voldemort maga nyugodt maradt.
-Ha jól értem, azt várod Tőlem, Bella, hogy legyek udvariatlan és küldjem el ifjú barátaimat, pusztán azért, hogy te szívességet kérhess Tőlem?!-a karmazsin szempár kajánul vizslatta a lányt.
Bellatrix egyre kevésbé tartotta jó ötletnek azt, hogy idejött kérésével.
-Én csak... el szeretném mondani, és... nem tartana sokáig, de...
-Mondd előttük!-suttogta Voldemort arcán elégedett, ravaszkás mosollyal.-Ebben a körben az a szabály, hogy nincsenek titkok egymás előtt!
-De...
-Semmi de, Bella! Ne szégyenkezz, ne zavartasd magad derék, ifjú követőim miatt.
Mondjam el mindenki füle hallatára, hogy meg akarom öletni Ted Tonksot??!!-zúgolódott magában Bellatrix.-Ezek... hiába Voldemort hívei, hiába gyűlölik szívből a sárvérű népeket... akkoris csak idióta srácok a suliból, akik simán visszaélhetnek ezzel és beköphetnek! Macnair például nagyon nem szívlel a Marionos incidens óta... Tuti felhasználná ellenem a dolgot! Vagy Lucius... Ha a helyzet, ha saját önző érdeke úgy kívánja, ő sem fogja magában tartani a Rólam szereztt kompromittáló információkat! Én... nem, nem mondhatom el mindenki előtt! Akkor inkább egyáltalán nem!
-Ugyan Bella, ne butáskodj!-Voldemort elkapta a lány tekintetét és mélyen a szemébe nézve, susogva folytatta.-Ez a kör diszkréten őrzi a titkokat. Hiszen közös a vágyunk, egy a célunk: elismertetni a varázslók felsőbbrendűségét mindenkivel! Amikor ekkora a tét, nevetséges dolog ilyesmin problémázni, nem gondolod? Senki nem fog megbotránkozni a kéréseden, hidd el! S abban is biztos lehetsz, hogy nem fog kiszivárogni. MINDEN, amiről itt beszélünk, a körön belül marad!
-Elhiszem.-motyogta Bellatrix az izzó vörös szempár hipnotikus pillantásától elkábulva.-Hiszek Benned... azaz Neked... vagyishogy Önnek...-Jaj, nem igaz, össze kell szednem magam! Tiszta kínos, ahogy össze-vissza dadogok!-Nagyúr, Én azért jöttem, hogy a segítségedet kérjem egy rendkívül fontos családi ügyben! Arról lenne szó, hogy... Szóval, a nővérem erkölcstelen és méltatlan viszonyt folytat egy sárvérű férfival és...
-Kit érdekel a nyomoruk?-súgta oda Luciusnek a tervezettnél vélhetően jóval hangosabban Walden Macnair.
Bellát elfutotta a méreg.
-Rendben, nem kertelek tovább: meg akarom öletni a pasit. Meg akarok szabadulni tőle mindörökre, és ehhez kérem a segítségedet, Nagyúr! Azt ígérted, számíthatok Rád...
-...És te ezt rögtön be is hajtod Rajtam!-nevetett fel Voldemort.-Élelmes kislány kapva kap az alkalmon. Ez tetszik! Ugyanolyan akaratos és szenvedélyes vagy, mint amilyen az apád volt. Aztán mondd csak, Bella, jól meggondoltad te ezt az egészet?
-Igen.-vágta rá a lány határozottan.-Rájöttem, hogy ez az egyetlen kiút. Csak így menthetem meg a családomat a teljes összeomlástól és a lemoshatatlan szégyentől! Kérlek, Nagyúr, intézd el azt a féreg Tonksot! Tudom, hogy Neked ez semmiség, gyerekjáték...
-Ahogy óhajtod, Bella. Elvégre ígéretemet adtam, hogy segítem és támogatom megboldogult Polluxom családját.-a férfi intett Bellatrixnak, hogy lépjen oda hozzá, majd magához vonta és megcsókoltatta vele előbb kezét, aztán talárja szélét.-A sárvérűt hamarosan felkeresi a Halál-valamelyik hű szolgám személyében.
-Köszönöm!
-Ne szavakban hálálkodj, Bella! Hanem légy méltó a pártfogásomra!
-Igyekezni fogok!-ígérte Bellatrix. És úgy is tett. Fittyet hányva Luciusék rosszalló megjegyzéseire és ellenséges pillantgatásaira csak Voldemortra figyelt a találkozó hátralévő részében.
A férfi a főbenjáró átkok alkalmazásáról beszélt a köré gyűlt kis "seregnek", és arról, hogy miként lehet kijátszani a Mágiaügyi Minisztériumot különböző "varázslat-titkosító" módszerekkel.
-A Roxfortban azt tanítják nektek, hogy tilos a főbenjáró átkok használata, és büntetendő. Ez így is van persze-abban az esetben, ha a Minisztérium értesül róla!-magyarázta Voldemort, majd szemöldökét gúnyosan felhúzva az egyik őt hallgató-egyébként hatodéves Mardekáros-srácra emelte pálcáját.-DE hihetetlen könnyű kijátszani az illetékes szerveket. Vegyük csak ezt a mágikus kört, amelyben állunk! Itt bármit megtehetek, nem tudják bemérni!-a férfi halkan susogott valamit, aminek hatására a "pálcája végére szegezett" fiú üveges tekintettel lekevert egy pofont a mellette álló Macnairnek.
-Az Imperius-átok, ha jól sejtem!-fordult a "mesterhez" Lucius Malfoy behízelgő mosollyal.
-Ahogy mondod, Lucius.-felelte Voldemort.-Az Imperiust alkalmaztam Norman-en. De akár a halálos átkot is ráolvashattam volna, a Minisztériumban azt se észlelnék.
A Norman névre hallgató, sunyi tekintetű fiú megszeppent arcára félős, torz mosoly költözött e szavak hallatán.
-Könnyedén félbeszakíthatnám fiatal életét két rettegett szóval...-folytatta Voldemort.-Megtehetném, és még csak bűnhődnöm sem kellene miatta.
-De ha megölné őt, mi értesíthetnénk a Minisztériumot!-vetette közbe szenvedélyesen Bella. Egyáltalán nem tetszett neki, ahogy a férfi kedélyesen a halálról beszélt. Szórakozásból megfélemlít másokat. Ráadásul olyanokat, akik Mellette állnak! Ez annyira gusztustalan!
-Úgy véled, Bella?-Voldemort rezzenéstelen arccal a lányhoz lépett.-Értesítenéd a hatóságokat? Talán nem figyeltél elég jól az előbb, amikor a mágikus kör diszkréciójáról beszéltem? Ami itt, a körön belül történik, illetve elhangzik, az köztünk marad. Aki a jelenlévőkön kívül bárki másnak említést tesz ezekről a dolgokról, az a legsúlyosabb következményekkel számolhat! A legerősebb titoktartó varázslattal őrzöm közös titkainkat.
-Ami egyben azt is jelenti, hogy teljesen ki vagyunk szolgáltatva Magának!!!
-Pontosan, Bella.-hangzott a férfi válasza.
"Talán nem bízol Bennem?"-folytatta a fagyos hang Bellatrix fejében.-"Megígértem, hogy vigyázni fogok rád! Megígértem, hogy eltörlöm a Föld színéről azt a muglit. Nincs értelme a kamaszos lázadozásnak. Az Enyém leszel, és erősebb, mint azt valaha is remélni merted! Higgy Nekem, Bella! Bízz Bennem!"
Szeretnék bízni Benned. Bocsáss meg!-üzent vissza a lány, s meg sem várva a telepatikus választ, Voldemort kezéhez hajolt, hogy engesztelésképp megcsókolja.
A férfi jéghideg ujjai hűsítették forró ajkát és szégyenkezéstől égő arcát.
Megszűnt számára minden, összefolyt idő és tér, nem észlelte már a körülöttük álló srácokat. Csak ő volt és a Mester. Ő és a férfi, aki mellett egyszerre érezte magát rettentő erősnek és szörnyen gyengének. Ő és a férfi, aki megígérte neki, hogy vigyázni fog rá és bosszút áll érte. Ő és a férfi, akinek szavai a fülében csengtek-annak ellenére, hogy ki sem nyitotta a száját.
"Bella, ha hűséges leszel Hozzám, sosem lesz okod félelemre! Fogadd el a vezetésemet, vetkőzd le buta büszkeségedet és engedd, hogy segítsek felszínre juttatni mindazt, ami benned van!"
Igyekezni fogok... Nagyúr! Csak... legyél mindig Mellettem!-Bellatrix a vörös szempárban elveszve úgy érezte, akár seprű nélkül is képes lenne repülni. Az égig akart ugrani, táncolni, rombolni, pusztítani, felégetni mindent, ami rossz, ócska és régi... Újjá teremteni a világot.
"Bármikor üzenhetsz Nekem, Bella. A hollód régi ismerősöm, akárhol megtalál Engem. Diákként az Én madaram volt, de amikor elhagytam Nagy-Britanniát, Pollux gondjaira bíztam. És Shadownak sikerült egy igazán tehetséges új gazdát találnia... De ígérem, rajta kívül még temérdek dolgot átadok Neked. Erős és hűséges szolgám leszel!"
A leghűségesebb!
******
-Egyszerűen nevetséges, amit csinálsz!
Alig lett még vége a "gyűlésnek", alig egy-két perccel azután, hogy Voldemort magára hagyta "hű követőit", Bellatrix máris megkapta a viselkedéséért járó kéretlen, ellenséges véleménynyilvánítást Lucius-től.
A fiú-barátait hátrahagyva-a falu felé igencsak sietősen igyekvő Black-lányhoz csapódott, hogy kifejtse neki, mennyire szánalmasnak tartja, amit "lerendezett".
-Teljességgel komolytalanná válik az egész szervezkedés miattad! Ez nem játék!-füstölgött a srác.
-Nem játék? Tényleg??? Jaj, pedig én csak viccből mondtam azt a Tonksos dolgot! Gyorsan szólok Voldemortnak, hogy csak poén volt!-ironizált Bellatrix.-Hisz ismersz! Tudod, hogy mennyire szeretek viccelődni mások halálával! Főleg mióta Apa meghalt. Az is mekkora...-Nem tudta befejezni elkezdett mondatát, mert Lucius hirtelen megragadta őt a vállánál és olyan erősen megrázta, hogy elállt tőle a szava.
-Ezért csinálod? Apád miatt? VÁLASZOLJ, BELLA!
-Igen... Vagyis... NEM! Malfoy, nem tök mindegy az neked?
-De, végülis "tök mindegy".-vonta meg vállát a fiú.-Te dolgod, te életed. Azt kezdesz vele, amit csak akarsz!
-Erről van szó!
-Azért még elmondanék neked egy-két fontos tudnivalót, mielőtt vadul elviharzol...-Lucius egy terebélyes, korhadt törzsű fához szorította Bellatrixot, így kényszerítve őt arra, hogy végighallgassa.-Tehát Bella... Először is: visszataszító ez az új "leszámolós-beszólós" stílusod. Abszolút nőietlen és kétségbeejtő. Másodszor pedig: nem tartom jó ötletnek, hogy a Nagyúr lekötelezettjévé akarsz válni. Tonks egy porszem, nem zavar sok vizet-viszont a megöletése által Voldemort adósa leszel. És ő be fogja hajtani rajtad az adósságot, ami nem biztos, hogy ínyedre való lesz...
-Fogalmad sincs róla, mi "ínyemre való" és mi nem!-szólt vissza megvetően a lány.
-Hmmm... Valóban, Bella?-a Malfoy-srác ragadozó madár módjára lecsapott a kezei közt fehérlő nyakra és erőszakosan ízlelgetni kezdte a selymes bőrt. Nyelvével felmászott egészen Bellatrix füléig, amit aztán gyengéd harapdálásokkal kényeztetett.
-Basszus, hagyd abba!-nyögte az "áldozat".-Lucius, fejezd be, kérlek!-Elkeseredett harcot vívott testével, reménytelen csatát... "Támadója" túl jól ismerte a gyengéit, túl jól tudta, mivel törheti meg ellenállását.
Bellatrix érezte, hogy szinte elolvad a fiú karjaiban.
Legszívesebben letépett volna magukról minden közéjük álló ruhadarabot és éhes vadállatként ráugrott volna Luciusre... Ám lelkében túltengtek az "erkölcsi aggályok".
Sőt, volt valami, ami még ezeknél is nyomósabb ellenérvnek bizonyult: mégpedig az, hogy a Malfoy-srác egyszercsak magától abbahagyta a lány "inzultálását".
-Csak be akartam bizonyítani, hogy még mindig erőteljes hatással vagyok rád, te ostoba kis céda!-mondta és romlott nevetést hallatott.
Bella sértetten kiszakította magát kezei közül és a már egészen közel lévő tisztás felé szaladt.
Átfutott az erdő melletti parkon, keresztülinalt a Roxmorts apró csermelyén átvezető fahídon, és meg sem állt a helység központi teréig.
Ott lehuppant a falu "alapítóatyjának", Nagy Sárkányölő Sámuelnek ősrégi kőszobra mellé és elégedetten konstatálta, hogy lerázta Luciust.
-Azért ennyire nem megy könnyen a dolog!-csendült fel háta mögött újfent a gúnyos hang.-Mert ugye, akinek már megvan a jogosítványa...
-Utánam hopponáltál, Malfoy? De szánalmas!
-Nem, Bella, tudod mi a szánalmas?-hajolt a lányhoz suttogva Lucius.-Az, hogy te tényleg elhiszed magadról, hogy megvédheted a családodat! Hogy azt képzeled, lány létedre, hogy jogod van csatlakozni Voldemort seregéhez! Pedig te sosem leszel Halálfaló, bármennyire is szeretnéd!
-Hát, tudod... Nem rajtad fog múlni, mi leszek és mi nem! Hanem Voldemorton és Rajtam!
-Voldemort legfeljebb az ágyasának akarhat téged, de semmi másnak!-duruzsolta a fiú.
-Ez nem igaz! Sokra tart Engem!-erősgette Bellatrix.-El fogja intézni a kedvemért Tonksot!
-Ha így lesz, már az se segít a családodon. A nővéred meg lett bélyegezve. Mindenki tudja, hogy egy sárvérű szajhája vo...-sziszegte Lucius, majd hirtelen felordított.-Áááá! Valaki belémrúgott!
-Sajnos nem Én voltam!-Bella-csakúgy, mint a srác-figyelmesen körbenézett, de senkit nem látott több méteres körzetükben.-Képzelődsz, Malfoy! Biztos rossz a lelkiismereted!
"Vagy valami kósza, bújkáló szellem volt! Vagy egy vásott kölyök eltalált csúzlival! Vagy egy villámgyorsan tovasurranó menyét neked rohant!"-Ilyen és ezekhez hasonló alternatívákat vetett még fel az eset megmagyarázására a Black-lány, de végső döntést egyik lehetőség javára sem sikerült hozniuk.
******
Az ellenséges alaphangulat megmaradt köztük az elkövetkezendő napokban is, de mivel azévi utolsó kviddicsmérkőzésükre kellett készülniük, nem keresték az alkalmat a csatározásra.
Lucius őrülten szigorú edzéstervet dolgozott ki, a csapat mindennap legalább másfél-két órát edzett a meccs előtti héten.
A Griffendél legyőzése volt a tét.
-Ez lesz az utolsó mérkőzésem. Kegyetlenül le kell aláznunk őket!-mondogatta "Malfoy csapatkapitány" gyakorta.
A többiek meg csak tűrték-ki több, ki kevesebb türelemmel-, hogy addig is rajtuk, az ő megdolgoztatásukon élje ki szadizmusát.
Bellatrix vegyes érzelmekkel viseltetett a közelgő Mardekár-Griffendél találkozó iránt.
Egyrészt ő is vágyott a diadalra, mint Lucius... Másrészt viszont: a vereség gondolata se taszította annyira. Malfoy vert hadként hagyná itt a sulit. Tisztára ki lenne bukva! Andromeda viszont legalább ennek örülhetne...-Andromeda ugyanis-húgához hasonlóan-tagja volt háza csapatának, ő hajtóként tevékenykedett.
Nem lenne baj, ha Andro szerezne egy jó kis sikerélményt! Mert... lesz oka bánkódni hamarosan... Ez ellensúlyozná valamennyire... Talán...
Bella sokszor gondolt arra, hogy lehet, hogy Tonks már holtan fekszik egy sikátor mélyén.
És Én vagyok... vagy Én leszek az egyik legfőbb felelős a haláláért!
Furcsamód mégsem érezte bűne súlyát.
Csak azt teszem, amit helyesnek látok!
Eltelt egy hét, és elérkezett az ominózus kviddicsmeccs napja.
-Ne feledjétek a taktikát!-harsogta Lucius a mérkőzés előtti rövid megbeszélésen.-Macnair, te hozd a formádat! McLennan, Rabastan, Avery, alkalmazzátok a megbeszélt, sok passzos támadási módszert! Rodolphus, Bellatrix, ti iktassátok ki a Griffendéles terelőket! Bellatrix kedvvért akkor most még egyszer elmondom: a Griffendéleseket kell támadni, NEM Engem!
A csapat jókedvűen, bizakodva nézett a "harc" elébe.
Ám valami közbejött...
-El kell halasztani a meccset!-tájékoztatta a Mardekáros játékosokat Andrew Lorton, az ellenfél kapitánya.
-Ugyan, ne pánikolj, Lorton!-fölényeskedett Lucius.-Meglátod: nem fog fájni! Gyorsan kivégzünk benneteket. Vállaljátok bátran a teljes megsemmisülést!
-Mr Malfoy, attól tartok, ez nem ennyire vicces!-lépett a csoportosuláshoz McGalagony professzor.-A Griffendél egyik hajtója nyomtalanul eltűnt!
-Reggel óta senki nem látta Andromedát...-tódította Andrew Lorton.
-Talán rosszul lett... Lehet, hogy elmenekült a rettegett meccs elől... Elrabolták... suttogták össze-vissza mindenféle a lelátókon.
Ez nem vall Androra...-értetlenkedett magában Bellatrix.
A megoldás kulcsa néhány perccel később került csak elő a legkisebb Black-lánynak, Narcissának köszönhetően.
Futástól kipirult arccal érkezett az iskola épülete felől és egy levelet lóbált kezében...
|
AJÁNLOM AZ OLDALT