|
24. Örökre itthagyott minket I.
2005.06.06. 12:23
24. FEJEZET: ITTHAGYOTT MINKET ÖRÖKRE I.
Vége, vége mindennek!-suttogta egy kegyetlen hangocska Bellatrixnak.-Hogy fogsz tudni így tovább élni, Nélküle???
-Trixi! Hétvégén hazautazunk... a temetésre.-mondta halkan Andromeda.
-MILYEN OTTHONRÓL BESZÉLSZ?-üvöltött rá nővérére Bella.-HOGYHOGY "HAZA"??? Méghogy otthon... MÉGHOGY OTTHON!-Az csak egy ház Apa nélkül... Ő jelentett mindent: biztonságot, igazságot, szeretetet... Hogy lehetséges...?
Becsukta szemeit és megpróbálta kitisztítani elméjét, amennyire csak bírta. De egyre csak az Andromeda által az imént felolvasott levél járt a fejében.
"Lányok;
Mély megrendüléssel és sajnálattal tájékoztatlak benneteket, hogy édesapátok tegnap este, valószínűsíthetően szívinfarktusban elhunyt.
Anyátok jól van, én mindent elintézek helyette.
A végső búcsúra hazahozunk titeket.
Legyetek erősek, Pollux is ezt kívánná!
Cordelia néni"
Legyetek erősek... DEHOGYAN? ÉS MIÉRT? És hogy lehet, hogy az élet megy tovább a maga útján Apa nélkül is? És hogy... EZ BIZTOS CSAK EGY ROSSZ ÁLOM!
-Egy rossz álom...-motyogta maga elé Bellatrix.-Ilyen nincs, ilyen... nem lehet...
-De... Sajnos igaz, Trixi! Szörnyű... szörnyű és annyira lehetetlennek tűnik, de... akkoris így van.-jelentette ki Andromeda és megsimogatta húga vállát.
-HAGYJÁL!-kiabálta Bella és elhúzódott testvérétől. Nem bírta elviselni az érintését,a közelségét, a nyugtatgató szavait. Nem akart megnyugodni. Pláne nem Andromeda vígasztalásától.
Ő... Ő sose szerette igazán Apát, sose hallgatott rá, sose engedelmeskedett neki! Andromeda egy szívtelen dög. Ez biztos csak egy nagyon rossz vicce...
-Tűnj el innen, Andro! TŰNJ EL!-förmedt rá nővérére dühtől zihalva.-Nem érdekelsz. Nem érdekel, amit mondasz. Nem... nem hiszek neked!-De hiszen Én is megálmodtam!
-Trixi... Megértem, hogy mérges vagy és szomorú, de... én nem tehetek semmiről. Sőt, senki nem tehet semmiről.-Andromeda mandulavágású szeméből kövér könnycseppek buggyantak ki.-Az én apukám is, nem csak a tiéd! Én is.. szóval... ne hidd azt, hogy... csak neked...
-Leszarom. TŰNJ EL!-Bellatrix remegő kézzel előkapta pálcáját és fenyegetően meglóbálta.-Ha nem mész el, Én.. esküszöm olyat teszek, hogy... te fogsz a föld alá kerülni!!!
Utálom... Megölöm! Hagyjon békén! Ő is és MINDENKI! Elegem van...
Képtelen volt józanul gondolkodni. Úgy érezte, tényleg egy rémálomba csöppent és az egyetlen személy, aki kéznél volt, akit bánthatott, a hírhozó Andromeda volt.
Hazudik! Apa nem halhatott meg... Ő nem. Ő mindig Mellettem volt és mindig Mellettem lesz.
És az álmod?-villant be egy gondolat Bellatrix agyába.-"Az álmod, ami annyira valóságosnak tűnt?"
Csak lídércnyomás volt...
Tudod, hogy nem igaz! TUDOD, hogy az az igazság, a valóság volt! Meghalt. Apa meghalt. EZ VAN.
De mi az, hogy... hogy "valószínűsíthetően szívinfarktusban"??? Semmi baj nem volt a szívével. SEMMI! Ő erős volt-testileg, lelkileg egyaránt. Ő nem... Ő nem...
Lehet, hogy túl sok volt neki a stresszből az elmúlt hetekben, hónapokban...-suttogta egy belső hangocska Bellának.-Kikészítette őt Andromeda botrányos ügye Tonks-szal...
Igen, lehet... Ez... ez IRTÓZATOS!
Fogalma sem volt róla, mit tegyen. Nem bírt sírni. Ütni akart, megütni Andromedát, levezetni rajta minden fájdalmát, minden dühét, minden szomorúságát.
De ahogy körbenézett azt kellett tapasztalnia, hogy nővére már nincs a helyiségben. "Eltűnt"-ahogy ő kérte.
Már sajnálta, hogy elkergette...
Így csak saját magát tudta bántani. Mélyen belevájt körmeivel tulajdon combjába, jobb öklét pedig szájába tömte és úgy harapta véresre.
Testi fájdalmat akart, érezni a kínt, ordítani tőle... Bármit, csak elnyomja vele a szívét-lelkét mardosó, felfoghatatlan ürességet...
******
Bellatrix nem akarta felfogni, hogy meghalt imádott, csodált apja.
Nem akarta, ellenállt mindenki "Öntsd ki a szíved és sírj a vállamon!"-jellegű próbálkozásának. Se a testvéreit, se Mariont nem engedte erről beszélni.
Kétségbeesetten belevetette magát a tanulásba. Bepótolt minden elmaradt leckét, jelentkezett az összes szorgalmira, plussz munkára, kielőadásra.
Képtelen volt gyászolni.
Utált egyedül maradni az őt ostromló gondolatokkal, de mások társaságában is utált lenni, mert mindenkiből csak a szánakozást, a méla együttérzést érezte maga felé áradni.
Legjobban aludni szeretett. A gyengélkedőn töltött két nap óta nem gyötörték rémálmok. Egyáltalán nem álmodott semmit. Alvás közben üres volt és könnyű, önfeledt és öntudatlan.
Mindig csak aludni... Az lenne az igazi!-állapította meg magában gyakorta.
Semmi értelmét nem látta az ébrenlétnek-mindenki untatta, Lucius sem érdekelte, kerülte az embereket, órákon is csak azért figyelt oda, hogy addig se szippantsa be őt az önmarcangolás szörnye.
Nem várta különösebben a hétvégét, a hazautazást; de nem is nagyon félt tőle. Úgy volt vele, hogy "lesz, ami lesz".
Egyrészről sejtette, hogy jó lesz újra érezni a lynton-i erdők illatát és talán megbizonyosodni arról, hogy hazugság volt apja halálhíre; másrészről viszont... kicsit azért félt. Félt, hogy visszavonhatatlanul tudomásul kell vennie azt, amit így, a távolból le tud tagadni, ha akar.
De bármit is gondolt, az időt nem állíthatta meg. A szombat könyörtelenül, magától értetődő természetességgel megérkezett, s hozta magával Cordelia nénit.
A lányokért ugyanis nagynénjük jött el, a nagydarab, erélyes Cordelia, aki még gyászruhájában, együttérző arckifejezésével is az életerő szobra lehetett volna. Bellatrixnak kedve támadt nekiugrani a szemmel láthatóan kiegyensúlyozott nőnek, hogy fájdalmát kisebbítendő Siriusékat is félárvává tegye... De a belénevelt felnőttek iránti tisztelet visszatartotta.
-Roxmortsból zsupszkulccsal megyünk haza. Odáig fiákerrel utazunk.-ismertette az útvonalat Cordelia néni, majd belekarolt Siriusba és Narcissába, a két idősebb lánynak pedig intett, hogy kövessék.
Némán döcögtek a -látszólag- ló nélküli kocsikban. Senki nem szólalt meg, bár Siriuson például látszott, hogy alig bírja ki ezt.
Ha kinyitja a száját és poénkodni kezd, agyoncsapom!-határozta el magában Bellatrix szúrós pillantásokat lődözve unokaöccse felé.
A többieket is ugyanígy "büntette" volna meg hasonló esetben.
De mivel mindenki hallgatott, nem került sor tettlegességre.
Roxmorts főteréről egy szakadt, eldobott piros esernyőnek látszó zsupszkulcs segítségével jutottak el a lányok otthonába.
A gyönyörű, kastélyszerű Black-kúria megszokott sötét pompájában tárult eléjük, de Bellatrixnak valahogy most egészen másmilyennek tűnt, mint addig bármikor.
-Ez egy hatalmas kripta...-suttogta.
-Körbelengi a szomorúság...-csatlakozott húgához Andromeda. Az ő szemében is reménytelenség és bánat ült...
De Bellát ez nem érdekelte. Narcissa halálsápadt arcáról és elfojtott sírástól remegő szájáról sem vett tudomást, nemhogy az "áruló mugliimádó" testvére érzéseiről!
Szörnyen ostobán érezte magát, ahogy a ház előtt ácsorgott a többiekkel, ezért inkább berohant az épületbe, fellökve az útjában álló inasukat, Benjit, a házimanót, aki fogadásukra jött ki a nagy, bejárati ajtóhoz.
Besietett a házba és villámgyorsan cikázva a szobák közt, körvejárta az egészet. Szinte várta, hogy apja nevető szemekkel kiugorjon az egyik ajtó mögül és megsimogassa a fejét, hogy "Jól van, csak vicc volt!".
Legbelül TUDTA, hogy ez naív álom, de azért reménykedett...
Anyját sikerült megtalálnia: a nő a teraszon ült kifejezéstelenül maga elé meredve, még az addiginál is vékonyabban és érdektelenebben.
-Hol van Apa?-kérdezte tőle Bellatrix számonkérő hangon.
-Ő... az alagsorban. A kínzókamra melletti szobában van felravatalozva.-mondta színtelenül az asszony.-De Cordelia lezárta az alsort. Csak vele mehettek le...
-Fel van ravatalozva... Fel van ravatalozva...-ízlelgette a mérgezett, gyilkos valóságot Bella.-Fel... Anya! Hogy hagyhattad? Mi történt? Mi...?
-Szívrohama volt.-felelte kelletlenül a nő.-Erre nem számított senki.
-Hát, tényleg nem, mivel Apának semmi baja nem volt a szívével! És a többi szervével se! Egészséges volt...
-Nagyon sokat idegeskedett mostanában.
-Na de ENNYIRE SOKAT?-csattant fel Bellatrix és érezte, ahogy könnycsatornái akcióba lépnek.-Annyit idegeskedett, hogy... hogy belehalt??? Én... Én ezt nem tudom elképzelni... Én... Apa erős volt!
-Igen, de...
-Te semmit se segítettél Neki!-kiabált rá anyjára a Black-lány.-Ugye??? Te... semmi terhet nem tudtál levenni a válláról! Te... Neked el se lehet mondani, ami az ember szívét nyomja!-Bella zokogni kezdett.-Mindig... mindent Ő vállalt... Ő aggódott... Ő tett meg mindent értünk... Te SEMMIT nem csináltál! SEMMIT! Miattad...
-Sajnálom, Belle.-a nő rezzenéstelen arcát visszafordította az ölében nyugvó "Szombati Boszorkány" magazinra.
-Óriási nulla vagy... Egy hatalmas nagy nulla vagy... Anya!
-Bellatrix! Fejezzed be azonnal ezt a méltatlan hőzöngést!-zendült fel a lány háta mögött nagynénje hangja.-Szégyenletesen viselkedsz. Mindenkinek borzasztó nehéz feldolgozni Pollux halálát, mégis képesek vagyunk tartani magunkat.
-De... Én nem akarom tartani magam! Én...
-Akkor mars fel a szobádba!-kiabált rá Bellára Cordelia néni.-Ott nyugodtan kitombolhatod magad.
Úgy beszél, mintha ez az ő háza lenne... Mintha ő lenne itt a parancsnok, a családfő, az... Ahh, elegem van!-Bellatrix követve a néni "javaslatát", felviharzott a szobájába.
Nem tudta eldönteni, hogy üvöltsön vagy sírjon.
Idegennek érezte az otthonát. Idegennek az egész családját. A helyzetet, önmagát, MINDENT! Aludni akart.
Az ágyához sétált és lefeküdt.
De ekkor észrevette az ablakpárkányon kuksoló Shadow-t.
-Utánunk jöttél, te kis kretén?-dünnyögte lágyan és az ablakhoz lépett.-Szárnyas gyászhuszár... Ostoba, pici... Mit hoztál te Nekem?
A holló lábához apró csomag volt kötve. Fekete papírba bújtatott ajándék.
-Na, vajon kitől...-suttogta kelletlenül Bellatrix.
Ismerős volt már neki ez a fajta, láthatóan elkapkodott csomagolási technika.
Rodolphus... Halálra akar gyötörni???
BELLA! NEM KELL, HOGY ERŐS LÉGY! SÍRJ, HA FÁJ... VAGY VEGYÉL BE EGYET EBBŐL A CUCCBÓL. ELŰZI AZ AGGASZTÓ GONDOLATOKAT EGY IDŐRE. MEG... GYAKORLATILAG MINDEN GONDOLATOT KISÖPÖR A FEJEDBŐL...
-Akkor Te biztos rendszeresen ezen élsz...-dohogta magában Bellatrix.
...SAJNÁLOM APUKÁDAT. RÉSZVÉTEM, MEG MINDEN... ÜDV: RODOLPHUS LESTRANGE
És a levélke mellett ott lapultak a "bónusz" bonbonok.
-Agyradír.-olvasta fel a papíron található nevet a lány.
Agyradír... Rod aztán tudja, mikor kell ilyennel fárasztani az embert! Ezek a szarok... Legalább most békén hagyhatna!
Asztala legmélyebb fiókjába süllyesztette a nem várt ajándékot, és aludni tért...
De nem jött álom a szemére.
Vége.. Nincs... Elmúlt...-zakatolt az agya.-Az alagsorban van felravatalozva... APA! Felravatalozva.. Ő, aki... Én nem akarom látni. Nem fogok lemenni semmiképp! Nem, soha! Nem bírnám ki... Hogy történhetett? És most mi lesz Velem? Velünk...? Apa nélkül minden rémesen fog itt menni, és... Ő tudja egyedül, mit hogy kell csinálni! Ő...
Hosszas gyötrődés, álmatlan forgolódás után aztán mégiscsak előkerült az íróasztalfiókból az "Agyradír".
Bellatrix elkeseredésében élt a Rodolphus kínálta lehetőséggel.
Elfogyasztotta az édességet, és kisvártatva már könnyed kis lepkekén keringett a Black-kúria körül...
******
A kertjükben, az egyik óriáskörte-fa alatt tért magához.
A fűben feküdt, mellkasához szorítva néhány szál fehér rózsát.
Képtelen volt visszaemlékezni arra, hogyan is került oda és mit csinált előtte. Csak azt tudta, hogy jópár órát "átlebegett"-mivel a Nap már lenyugvóban volt.
Vajon mit csináltam? A többiek láttak, találkoztak Velem? Hogy lehet az, hogy semmire nem emlékszem???
Annyira azért nem bántotta a dolog, hogy ennél több gondolatot pazaroljon rá. Meggyőzte magát, hogy ha látták is ilyen furcsa állapotban őt, akkor se érdekli, hisz' nem ad anyja, testvérei és Cordelia néni szavára.
Nem számítanak... Nem érdekelnek... Felőlem azt csinálnak, amit akarnak. De ők is hagyjanak békén!
Bármennyire is elhatározta, hogy fütyülni fog családjára, amikor megpillantotta a kúria egyik felső ablakából kiröppenni Andromeda fülesbaglyát, hirtelen felébredt benne a kíváncsiság.
Kinek írhat levelet ilyenkor?-A válasz túlságosan egyértelmű volt.
Bellatrix érezte, ahogy elönti őt az éktelen düh.
-Shadow, gyere ide és kapd el Estragont!-utasította madarát.
A hűséges holló villámgyorsan célba is vette a kicsi baglyot-névszerint: Estragont-és kitépte csőréből a kézbesítendő levelet, hogy azt aztán gazdájához szállítsa.
-Jól van, picim.-suttogta kedveskedőn Bella.-Engedelmes vagy. Jó madárka vagy. Értesz te a levélkézbesítéshez, ugye? Rendes vagy. De a cafka nővérem nem az... levél Tonks-nak... TUDTAM!
A papíron hosszú, depresszív hangvételű mondatok álltak. Andromeda érzései, lelkiismeretfurdalása, veszteség-érzete nyilvánult meg bennük.
-Milyen megható...-morogta Bellatrix, akit a tartalom nem különösebben érdekelt, nem hatott meg. Csak annyit talált "érdekesnek" az egészből, hogy testvére máris felrúgta az apjuk által megszabott törvényeket.
Nem szabad érintkeznie a sárvérűvel! Apa megmondta! Szigorúan, erélyesen, egyenesen... De már nincs itt, hogy betartassa... És Andromeda pofátlanul máris visszaél ezzel! Undorító! Ahelyett, hogy... azt is megbánná, hogy egyáltalán szóba állt a mocsokkal, ahelyett... Apa... Apa halálát kihasználva levelezik vele. Pedig... ha valóban szívinfarktus vitte el Apát, akkor abban valószínűleg óriási szerepe van Andromedának. Ő idegesítette fel folyton! Szemét, érzéketlen, önző ribanc! Még most is csak "Teddy"!!!
A közös, kínos vacsoránál-amin már a kis Regulus és Castor bácsi is részt vett-"be is dobta" témának Andro bűnösségét, ezzel pompásan megteremtve az alaphangulatot.
-Nem hibáztathatsz csak engem, Trixi!-méltatlankodott el-elcsukló hangon a "vádlott".-Neked is voltak ám ügyeid... A kviddicses botrány, vagy amikor belerohantál az ablaküvegbe, vagy...
-Ezek együttesen nem érnek fel a te perverz fajtalankodásoddal!-védte álláspontját Bellatrix.
-Mi az a fajtalankodás???-érdeklődött ártatlan szemekkel körbe-körbepillantgatva Regulus.
-Hát például, amikor egy ember meg egy állat...-kezdett lelkesen felvilágosító szövegelésbe bátyja.
-SIRIUS! Fejezd be, fiam! Asztalnál ülsz, viselkedj!-csattant fel Cordelia néni.
De Sirius csak folytatta öccse okítását, Bella és Andro tovább veszekedtek, Narcissa nővéreit csitítgatta, a lányok édesanyja és Castor bácsi pedig semmi hajlandóságot nem mutatva a közbelépésre, vacsorájukat fogyasztották.
-Undorító vagy, Trix, hogy ilyenkor is csak mocskolódni tudsz!-kiabálta Andromeda.-Azt gondolod, nincs lelkiismeretfurdalásom nélküled?
-Tudom, hogy van. Biztos forrásból!-vetette oda testvérének Bellatrix gonosz vigyorral arcán.-És azt is tudom, hogy nem jó embernek panaszkodsz...
-Miről beszélsz??? Fogalmam sincs, mire célzol...
-Ne add az ártatlant, te ribanc!
-HAGYJÁTOK ABBA!-visította Narcissa.
-TÉPJÉTEK LE EGYMÁS FEJÉT!-bíztatta unokanővéreit röhögve Sirius.
-ELÉG LEGYEN!-bömbölte Cordelia néni, majd felpattant székéről és a keze ügyében lévő csirkecombot fenyegetően meglóbálva rárivallt a lányokra.-Bármi is történt, az nem jogosít fel titeket erre a méltatlan, Black-hez nem illő viselkedésre!
-De... MIATTA HALT MEG APA!-vádaskodott tovább Bella.-Miatta készült ki! Mindenki tudja, hogy így van! És ő ezek után még... levelezik azzal a sárvérűvel!!! Shadow elkapta a levelet, amit Tonksnak írt!
-Trixi, te, te... ezt nem tudom elhinni! Te...-Andromeda nem bírta befejezni mondandóját, mert nagynénje tenyere csattant az arcán.
-Ha már elveid nincsenek, legalább apád emlékét tisztelhetnéd!-sziszegte villámló tekintettel Cordelia néni és megsemmisítően végigmérte Andromedát.-Szégyenletes és erkölcstelen, amit csinálsz! Elárulod a családod, a varázslónemet...
-Ugye? Én mondtam.-mosolygott diadalmasan Bellatrix. Fájdalmát szinte teljesen elhomályosította a nővére sikeres "bemártása" miatt érzett öröme. Megérdemli, amit kap! Rohadt ribanc! Hogy gyűlölöm! Bünhődjön csak Apa haláláért! Gyötrődjön... Szenvedjen...
Cordelia néni, miután legidősebb unokahúgát jól lehordta, Bellához fordult.
-Mindazonáltal te se hidd azt, hogy igazad van!-fröcsögte.-Pollux nem volt az az óriási szent, aminek beállítod!
-Cordelia, ne csináld!-nyögött fel a sápadt és levert Castor Black.-Ennek semmi értelme...
-Dehogynem! Tudja csak meg Bellatrix és a többiek is, hogy mi történt valójában!-torkolta le férjét az asszony, majd kövér karjait mellkasa előtt összefonva folytatta.-A "Szent Pollux" önszántából hagyott itt minket. A szívinfarktust csak a nyilvánosság számára találtuk ki. Rossz fényt vetne a Black-családra, ha kiderülne, hogy a nagyrabecsült, tisztelettel övezett családfő öngyilkos lett...
-Most boldog vagy?-viharzott el az asztaltól felesége szavaitól feldúltan Castor.
Csend szállt a szobára.
Önszántából... önkezével... öngyilkos... Apa... Az nem lehet!-zakatolt Bellatrix agya.-Az nem lehet... Az nem...
Miért hazudna erről Cordelia néni? És ha valótlant állítana, Castor bácsi vagy Anya nyilván beleszólnának...-győzködte kegyetlenül realista fele.
De akkor se lehet! Apa nem... Ő... Miért tett volna ilyet? NEM!
-HAZUGSÁG!-kiáltott fel és kiszaladt az ebédlőből-követve nagybátyját.
Hazugság! Apa nem... Ő nem olyan, aki képes lenne ilyenre! Ő ennél jobban szeret... jobban szeretett minket...
A kertbe rohant és letelepedett a születése tiszteletére ültetett fenyőfa tövébe.
Apa, kérlek üzenj Nekem! Üzenj valahogy! Áruld el, mi történt valójában!
Tudta, hogy a varázsló-temetéseken mindig rendeznek egy afféle "szellemidéző-szeánszot", a halott személy lelkének utolsó visszahívására; és abban reménykedett, hogy ily" módon majd sikerül apjától hallania az igazságot.
Visszatér és mindent elmond. Nem adok Cordelia néni szavára!-makacsolta meg magát a lány.
Ám azzal is tisztában volt, hogy ez a "szellemidézés" sokszor nem sikerül. Vannak lelkek, melyek rögtön továbblépnek.
Néhányan az ál-életet, a szellemlétet választják, de legtöbben odébbállnak a halál utáni, titokzatos világba.
Pollux Black sem tért vissza a másnapi temetési szertartáson.
-Nem háborog a lelke. Megbékélt...-suttogta átszellemülten a megholt férfi ikertestvére.-Továbblépett. Örökre itthagyott minket.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT