21. FEJEZET: MIND AGRESSZÍV ÁLLATOK...


-Mit tudsz felhozni a mentségedre, Bellatrix?-kérdezte szigorúan a férfi.

-A mentségemre??? De Apa, Én nem csináltam semmit!

-Igen, éppen ez a baj! Tudtál a nővéred szégyentelen viselkedéséről és nem értesítettél róla engem. A cinkosuk lettél! Karbatett kézzel nézted, ahogy az a förtelmes, felkapaszkodott mugli sárba tiporta Andromedát-és vele együtt a család hírnevét!-Pollux Black dühösen elindult lánya felé, s ebben a köztük elhelyezkedő fotelek és dohányzóasztalok sem akadályozhatták meg-mindent feldöntött!-El tudod képzelni, milyen érzés, amikor egy gyakorlatilag idegen embertől tudod meg, hogy a lányaid átvernek? Hogy a legidősebb gyermeked, akinek mindent megadtál, akit féltve óvtál...

-Apa! Ki mondta el neked?

-BELLATRIX! Ne vágj a szavamba!-mennydörögte a férfi és indulatból lekevert egy hatalmas pofont Bellának.
Tenyere óriásit csattant a lány arcán, a család címerével ellátott pecsétgyűrűje pedig felsértette egy csíkban a bőrt.

Bellatrix remegő kézzel arcához kapott. Szörnyen fájt neki az ütés helye, égett, zsongott, sajgott, de nem akart sírni miatta. Úgy érezte, büszkén, méltósággal kell elviselnie az igazságtalan bánásmódot.
Merthogy abszolút igazságtalannak találta apja szavait és a pofont is.
Még hogy a cinkosuk lettem! Ha tudná, micsoda erőfeszítéseket tettem azért, hogy szétválasszam őket... De nem tudja! Mindig csak a hibáimat veszi észre, mindig csak azokról szerez tudomást!

-Émelyít a gondolat, hogy nem csak hogy titokban tartottad ezt az ízléstelen viszonyt, de még adtad is a lovat alájuk azzal, hogy mintegy áldásodat adva rájuk, felléptél annak a patkánynak az erkölcstelen műsorában.-folytatta a verbális bántalmazást a férfi.-Ott illegetted magad Valentin-napon! Mint egy olcsó kis riherongy... Az Én lányom!!! Már azt sem tartom kizártnak, hogy te is a nővéredéhez hasonló titkot rejtegetsz. Nagyszerűen falaztok egymásnak! Erre azért büszke lehetek... A testvéri összetartás megvan...-Pollux gúnyos nevetést hallatott.-Érdemes volt felnevelnem titeket! Két kis szajhát...

-Apa! Igazságtalan vagy Velem! Én csak... reméltem, hogy gyorsan elmúlik ez a szeszély Andronál. Nem akartalak felidegesíteni...

-KÖTELESSÉGED lett volna azonnal értesíteni erről a botrányos ügyről, amint megtudtad! De te csaknem fél évig hallgattál róla! Fél évig hazudtál nekem! Hogyan higgyem el neked, hogy mást nem titkolsz előlem? Hogy higgyem el, hogy nem fog rólad is kiderülni valami hasonló szörnyűség?

Legalább a valós és valótlan szerelmi ügyeimről nem tud!-állapította meg magában Bellatrix kissé megkönnyebbülve.-Akkor aztán nem lenne kegyelem! Nem bírnám elviselni...-lehunyta szemét egy pillanatra és megpróbálta gyorsan átgondolni a szóban forgó ügyet.-Persze! Basszus, hogy nem jutott ez eszembe előbb?! Még jó, hogy az Én "kalandjaimról" nem tud!-világosodott meg hirtelen.-Hiszen a besúgó, az információ kiszolgáltatója csak egy valaki lehetett! Az az illető, aki egyedüli szereplője "szerelmi életemnek"! Aki ismerte Andromeda titkát... Aki tönkre akar tenni Engem... LUCIUS!
-Remélem méltóképp megjutalmaztad a kis informátorodat!-fordult apjához.-Gondolom Lucius Malfoy ezzel most még inkább belopta magát a szívedbe!

-Ne gondolj te azzal, Bellatrix! Nem rád tartozik, honnan értesültem a dolgokról! A te szempontodból csupán annyi az érdekes, hogy nem te voltál az, aki tájékoztatott. Pedig úgy kellett volna lennie! De téged túlságosan lefoglaltak a kurvás táncbemutatók meg az idegbeteg módon lejátszott kviddicsmeccsek. Bizony, arról is hallottam...

Most már biztos, hogy Lucius volt! Ez... ez egyszerűen döbbenetes! Képes minden eszközt bevetni Ellenem, még a családomat is belekeverni... Mert tudja, milyen fontosak Nekem! Egy füst alatt beleavatkozott az Apával és az Androval való viszonyomba!
-Apa! Azért Andromedának legalább megmondhattad volna, hogy nem Én voltam, aki elárulta, hanem az a szemét Malfoy!

-Mit érdekel az engem! Kicsivel komolyabb problémák foglalkoztatnak a ti, egymáshoz fűződő kapcsolatotoknál!-harsogta Pollux.-Az ostoba nővéred hatalmas szégyenfoltot ejtett a család hírnevén! Kénytelen voltam az iskolatanács elé vinni az ügyet, hogy kirúgassam azt a mocskos sárvérű liliomtiprót... Így most mindenki tudja!

-Miért nem törölted ki az emlékezetüket?-vetette fel Bellatrix.

-Töröljem ki egy tucat ember emlékezetét, azt mondod? Köztük Albus Dumbledore-ét is, aki a perverziói ellenére azért mégiscsak korunk egyik legnagyobb erejű mágusa...?-a férfi megvető fintort küldött lánya felé.-Amihez nem értesz, arról ne beszélj! Nem olyan könnyű az emlékezettörlés, mint amilyennek hiszed... nem szólva arról, hogy ha Dumbledore-on végrehajtanám az "Exmemoriam"-ot, nem tudná, miért rúgta ki Tonks-ot! Nevetséges helyzet lenne, a végén még visszahívná...

-Igen. Tényleg...-suttogta Bella.
Apja mellett egészen aprónak és jelentéktelennek érezte magát. Ez mondjuk nem jelentett újdonságot, majdnem mindig így volt vele Pollux jelenlétében, de most még szégyenkezés is vegyült érzései közé.
Nem tudok megfelelni neki. Egyszerűen nem megy! Nem bírok az a rendes, szolíd kislány lenni, akinek látni akar. Mindent elrontok... Lehet, hogy tényleg el kellett volna mondanom neki az Adro-Ted cuccot. Az lett volna a helyes!
-Sajnálom, hogy mindig csak csalódást okozok neked, Apa!-mondta halkan a férfinak.-De tudnod kell, hogy nem azért csinálom, mert nem tisztellek és szeretlek téged eléggé, csak egyszerűen... midnig úgy alakul, hogy a rossz útra lépek!

-Tenni fogok róla, hogy ezentúl jobban szemmel legyél tartva!-jelentette ki fenyegetően Pollux, majd búcsú nélkül otthagyta Bellatrixot.
Fekete köpenye vadul lobogott sietős léptei nyomán.

Bella szomorúan követte őt tekintetével.
El se köszön Tőlem... Gyűlöl!-a lány erőtlenül leroskadt az egyik kanapéra és végigsimított arcán. Egy kicsit véres lett a tenyere.-Megérdemeltem... Megérdemeltem? Végülis érthető Apa nézőpontja, de az Enyém is! Tényleg csak jót akartam mindenkinek. Meg akartan kímélni Androt is és Apát is! Erre tessék: mindketten haragszanak Rám! Mert az a rohadt, aljas Malfoy eldöntötte, hogy kikészít! El se hiszem, hogy ekkora csótány, ezzel még önmagát is alulmúlja. És most minden bizonynal arra vár, hogy haragomban újabb hülyeségre ragadtassam magam, hogy nekimenjek és emiatt is pellengélre állítsanak! Ó, hogy gyűlölöm! Most bármit teszek, Ő nyer. ha nekimegyek, azért; ha nem, akkor meg azt hiheti, bármit megcsinálhat Velem... Maradjak higgadt, vagy folytassam a "háborút"? Annyira unom már...

Hosszú ideig ücsörgött a szülői társalgóban, aztán úgy döntött, rövid sétát tesz a parkban.

Borús, esőre álló idő volt, kevesen tartózkodtak kint, a szabadban.
Bellatrixnak ez csak örömet jelentett... Nem kívánt találkozni senkivel ilyen állapotban.

A kviddicspályához ballagott és óriási köröket tett rajta gondolataiba mélyedve.
Bárcsak ne akarnék ilyen kurvára megfelelni Apának! Bárcsak lazán venném a szavait... Mint Andromeda! Őt aztán nem érdeklik Apa szavai, szidalmai, szemrehányásai. Csak amiatt a görény Tonks miatt van kiborulva! Nem az zavarja, hogy szégyent hozott a családra és kikészítette Apát, csak az, hogy megfosztották szenvedélye tárgyától! Andromeda csak dühös, lefogadom, hogy egy szemernyit se szégyelli magát! Bezzeg Én... Pedig Én valójában semmit nem is csináltam! Csak "falaztam" a perverz párocskának...

Miközben Bella az Andromeda és Tonks alkotta "perverz párocskán" agyalt, feltűnt egy másik, Bellatrix számára szintén furcsa kettős a pálya ellentétes végében.

Marion és... Macnair???-kódolta a szemeivel felvett információt meghökkenve a Black-lány.-Ezek mit csinálnak itt együtt?
Nagy fantázia nem kellett hozzá, mivel gyakorlatilag egymásba karolva andalogtak...

Basszus, ez durva! Marion-ra ekkora hatással volt pár hét az új barátnőivel? Lazán feledve Lovegood-ot, leáll Macnair-rel? MACNAIR-REL? Sose tetszett neki! Hogy lehet ekkora picsa?

Legszívesebben odarohant volna a Whalin-lányhoz, hogy elrángassa az agresszív tekintetű, magas és izmos sráctól, de aztán rádöbbent, hogy ehhez már nincs joga.
Nem vagyunk többé barátok... Pont azért, mert utálta, hogy mindig irányítani akartam! Most Nélkülem úgy cseszi el az életét, ahogy akarja...

Mivel semmi kedve nem volt aszisztálni a "romantikus randihoz", sietve odébbállt, nagy ívben elkerülve Marion-ékat.

Ma mindenki megőrült??? Mire számítsak még?

Bellatrix nem vágyott több izgalomra, több konfliktusra aznap. Csak be akart bújni az ágyába, a paplan alá, elrejtőzni a világ elől.... Egyedül lenni, álmodozni, álmodni... Senki társaságát nem kívánta!
Főleg nem azét az illetőét, akivel a folyosón, a Mardekáros részlegbe menet összetalálkozott!

-Helló Bella!-Lucius Malfoy állt előtte önteltsége csúcsán, kajánul vigyorogva.

Nem köszönök neki. Semmibe veszem. Számomra ő megszűnt létezni! Nem tekintem embernek!-sulykolta magába a helyesnek vélt magatartásforma központi gondolatait a lány, miközben igyekezett a fiút kikerülve tovább haladni.

-Csak nem némító bűbájt küldött rád apád frappáns büntetésként a hosszú titkolózásod miatt?-kérdezte Lucius. Szemmel láthatóan élvezte a szituációt, nagyon jópofának gondolta magát.-Mi van, Bella? Hová lett a híresen lehengerlő szöveged?

-Fogd be, Malfoy! Épp eleget pofáztál már...-vetette oda Bellatrix megvetően a srácnak.-Aljas rohadék vagy! De tudd meg, hogy azzal, amit tettél nem Nekem ártottál a legtöbbet, hanem Apámnak és Andromedának.

-Apádnak? Ugyan! Csak felnyitottam a szemét! A nővéred pedig megérdemelte, amit kapott. Éppúgy, ahogy te is. Nagyon-nagyon rossz kislány vagy...-Lucius határozottan megragadta a lány vállait és elégedett mosollyal megvizsgálta arcát.-Hmmm... Szép kis seb! Aprócska figyelmeztetés apukától, hogy rossz úton jársz...

-Semmi közöd a családi ügyeinkhez!-lökte el magától Luciust Bellatrix.-Soha nem volt és soha nem is lesz!

-Tényleg? Én nem így tudom... Mr Black ugyanis ma megbízott Engem azzal a nemes feladattal, hogy ezentúl tartsam szemmel helytelenkedő leányait. S hogyan is utasíthattam volna el eme nagytiszteletű férfiú kérését?

-Megbízott téged? Ezt nem hiszem el! Nevetséges lenne... Pont téged?

-Nevetséges? Ezzel az apádat nevezed nevetségesnek, remélem tudod.-susogta a Malfoy-fiú.-Persze nem mondom, hogy nincs igazad ebben... Számomra valahogy mindig szánalmasnak tűntek az ilyen forrófejű emberek...

-Hogy mered kritizálni az Apámat?-csattant fel Bella és iszonyú erőfeszítésébe került nem rögtön belerúgni Lucius-be.-Te... te... egy nagy nulla vagy Hozzá képest! Ő a legcsodálatosabb, a leg...

-Persze, persze... Gondold csak ezt! Sok mindent nem tudsz még az apádról...

Bellatrixot egy röpke pillanatra elragadta a kétkedés, de szerencséjére sikerült megingathatatlan arcot vágnia.
-Csak blöffölsz, Malfoy! Azt hiszed, megkavarhatsz. De Én jobban ismerem a családom tagjait, mint te, úgyhogy nem tudsz felcsigázni. Nem érdekelsz! Engedj mennem!

-Rendben, menj csak... És szégyeld, marcangold magadat a gyáva, gyenge apád és a ribanc nővéred miatt...

-HOGY VAN POFÁD...???-Bella képtelen volt elengedni füle mellett a fiú sértéseit: reflexszerűen előkapta pálcáját és Lucius-re szegezte.-Ne merd szidni a családomat! A közelükbe se érsz, te szánalmas, kicsinyes, bosszúálló dög! Ha még egyszer szádra veszed őket, akkor... nem érdekel senki és semmi... Én megöllek!

-Ne csak fenyegetőzz, tedd meg!-suttogta a Malfoy-srác és mélyen Bellatrix szemébe nézett.-Mérkőzzünk meg, ahogy kell! Tisztességes varázslópárbaj lesz.

-Hol és mikor?

-Mondjuk most... ebben a teremben!-mutatott Lucius a hozzájuk legközelebb lévő ajtóra.-Minek húzzuk az időt?

-Oké.-vágta rá szárazon a Black-lány és követte "ellenfelét" a párbaj színteréül kijelölt tanterembe. Valahogy furcsa érzései támadtak, amikor a fiú bezárta mögöttük az ajtót. Mintha nem lett volna ura a helyzetnek, mintha csak sodorták volna az események...
Én nem is akarok párbajozni vele!-állapította meg magában, de azért folytatta az értelmetlen színjátékot: elindult, hogy felvegye az induló pozíciót Lucius-szel szemben.

Fenyegetően farkasszemet néztek egymással és mindketten felemelték pálcájukat a kezdő meghajláshoz, amikor...

...Amikor a Malfoy-srác váratlanul felnevetett.
-Te tényleg elhitted, hogy párbajozni akarok veled?-kérdezte gúnyosan és a lány nyakához nyúlt. Tekintete félelemetes és kéjsóvár volt. Simogatni kezdte Bellatrixot-keze a nyaki részektől fokozatosan egyre lejjebb vándorolt.-Sose harcolnék egy lánnyal... Elvből... Más terveim vannak veled!

-Tévedsz, ha azt gondolod, hogy bármit megtehetsz!-Bella megpróbálta eltolni magától a fiút. Úgy tervezte, hogy majd elkábítja, de véletlenül még a "Stupor!"-varázsige kimondása előtt egy túljátszott pálcalendítéssel eltalálta Lucius bal szemét.

-Aú! Rohadt kis ribanc!-üvöltötte a srác és szeméhez kapott. De csak épp annyi időre, hogy meggyőződjön róla, a helyén van-e még. Rögtön utána a menekülni próbáló Bellatrix nyomába eredt.-Azt hiszed, csak így leléphetsz? Én nem Rod vagyok, akit csak úgy otthagyhatsz felhúzva!

-Rod... Honnan veszed, hogy...?-nyögte a fiú karjaiban vergődve Bella.-Honnan tudod, hogy mi nem...?

Lucius szája széles vigyorra szaladt.
-Szerinted mégis kinek önti ki a kicsi szívét Rodolphus esténként? Hát még szép, hogy a drága barátjának! Mindent elmesélt Nekem a kettőtök közt történtekről...

-Gusztustalan vagy!-sziszegte a Black-lány.

-Úgy véled? Nos, akkor drágám, meg ne sértődj, de furcsa egy ízlésed van! Egy "gusztustalan" alak után epekedsz...

-Epekedik a Halál utánad! Mert Én aztán nem...

-Te nem? Bella, minek kell ez a színjáték? Annyira kellek neked, hogy féltékenységből csaknem megölted magadat. Annyira, hogy Rod ágyában is csak Rám gondoltál...-Lucius vágytól homályos tekintettel nézte Bellatrixot és lassan elkezdte kigombolni a lány blúzát.-Érzem Én, hogy nem vagy te olyan könnyűvérű, mint amilyennek tűnsz néha! Képes lennél a hűségre, csak rá kéne nevelni téged... Hogy tudd, hol a helyed! Én kész vagyok rá, hogy kézbe vegyem a nevelésedet. Ahogy apádnak is ígértem, szemmel tartalak, sőt! Eltökélt szándékom, hogy egy normális, készséges lányt faragok belőled...

Bella érezte, hogy kezd elgyengülni. Nem bírt ellenkezni. Pedig undorítónak találta a fiú monológját és kifejezetten idegesítette a rohadt magabiztossága...
Amíg Lucius még csak a kezeit "vonta be a játékba", míg csak simogatta és vetkőztette, érezte, hogy le tudná állítani magát, de az első csóknál elveszett... Szenvedélyesen viszonozta a fiú csókját és vadul ízlelgetni kezdte ajkait.

-Ülj fel arra az asztalra!-utasította őt vészesen csillogó szemekkel Lucius.-Ülj fel és vetkőzz le teljesen! Na jó... Ezek a helyes térdzoknik maradhatnak...

-Te perverz vagy!-nyilvánította ki véleményét Bellatrix lakonikusan és a Malfoy-srác pillantásától kísérve felpattant a kijelölt padra.
Várta, hogy Lucius is odajöjjön, de a fiú csak állt jó két-három méterre tőle és szemérmetlenül bámulta.

-Azt mondtam, vetkőzz!

-Így nem megy! Olyan hülyén érzem magam...-Lehet, hogy nem is akarom ezt az egészet... csak meg akar alázni! Elegem van.-Bella leugrott a padról, amin az utasítás szerint a szexi vetkőző-show-ját kellett volna előadnia, és eliramodott az ajtó felé.

Lucius gyorsan "kapcsolt" és beérte őt.
-Nem mész sehová, Bella!-duruzsolta.-Itt maradsz és teljesíted a parancsaimat!

-Nem, NEM! Nem hagyom, hogy ide-oda rakosgass! Nem engedem, hogy játssz Velem!-kiabálta magából kikelve a lány.-Múltkor azt mondtad, hogy soha többé nem akarsz Tőlem semmit, most meg itt nyomulsz... Én ezt nem viselem el! Ne nézz hülyének! Előbb döntsd el, mit akarsz és csak utána keress meg...

-Tudom, mit akarok. Már eldöntöttem.-susogta Lucius és a falhoz szorította Bellatrixot.-Téged akarlak! Amikor az ellenkezőjét állítottam, még nem tudtam, hogy zavarni fog, ha mással látlak. De aztán jött az az este, amelyen Rod felhozott téged a szobánkba, és rádöbbentem, hogy nem engedhetem, hogy ilyen még egyszer előforduljon! Te az Én kis ribancom vagy! Nem akarom látni, nem akarom hallani soha többé, ahogy másokon élvezkedsz! Megértetted?

-Igen, mindent értek. Te beteg vagy!-Nem is beteg, csak féltékeny! Féltékeny... Ez olyan furcsa... Lucius féltékeny? De hát nem is szerelmes Belém! Ő képtelen ilyesfajta érzésekre!-a Black-lány csodálkozó arccal figyelte az őt szorongató srácot.-Bárcsak tudnám, mi jár a fejében! Hogy mik a valódi szándékai, mit érez, mit gondol...

Lucius nagy hozzáértéssel újból nekilátott Bella blúzának kigombolásához és közben a lány fülét harapdálta.

-Oh, ezt iszonyatosan szeretem!!!-nyögött fel Bellatrix.

-Pompás!-vigyorgott elégedetten a Malfoy-fiú.-Mindjárt elmesélem Én is, hogy Én mit szeretek!-suttogta és nadrágjához nyúlt. Lassan elkezdte kigombolni az egyre kényelmetlenebbé váló ruhadarabot, s közben leplezetlen érdeklődéssel figyelte Bella reakcióit.-Úgy nézel Rám, mint egy szemérmes szűzlány! Mi a gond, Bellám, megrémít a rád váró feladat?

-Milyen feladat? Mire gondolsz pontosan, Lucius...?

-Hmmm... Hát azt szeretném, ha buta kérdések feltevése helyett másra használnád a szádat!-jelentette ki a szőke srác és kéjes tekintettel fürkészve a lányt, megnedvesítette felső ajkát nyelve hegyével.-Gyerünk, Bella! Bizonyíts!

-Nem akarok!-tiltakozott Bellatrix.-Ez Számomra megalázó lenne! Én...-Mit is akarok tulajdonképpen? Mit keresek itt kettesben, félmeztelenül Malfoy-jal??? Malfoy-jal, aki gyerekes bosszúból tönkretette az Apával való kapcsolatomat... Malfoy-jal, aki... szemmel láthatóan most is csak szex-rabszolgának tekint... Nincs Nekem erre szükségem!!!

Újra erősnek és elszántnak érezte magát. Kitört Lucius szorításából és az ajtóhoz rohant. Kinyitni nem tudta, mivel a fiú előzőleg jól bezárta, de dörömbölni tudott!

-Hagyd már abba!-üvöltötte ingerülten Lucius.-Fejezd be, vagy...-a másik lehetőséget nem részletezte, inkább bemutatta: a lányhoz szaladt és megragadta a torkát.

-Megfojtasz?-hörögte Bellatrix.-Csak magadat hozod kompromittáló helyzetbe vele!-minden szabad végtagjával csapkodni, rúgdosni kezdte az ajtót.-Mindjárt... jön valaki és ha így talál... minket, azt te szívod meg! Úgyhogy... inkább eressz el, vagy... tovább dörömbölök!

A fiú szorítása egyre enyhült Bella nyakán.
-Jól van, menjél csak te rohadt kis kurva!-engedte el végül teljesen a Black-lányt.-Menjél, menekülj! De tudd, hogy itt még nincs vége az ügynek!

Tudom...-ismerte be gondolatban Bellatrix.-Tudom, hogy közelről sincs vége! Ezután csak még jobban Rám mászik majd Malfoy! "Rám mászik"... Nem biztos, hogy olyan szörnyű az!
Bellát már az is boldoggá tette, hogy ezt a "menetet" ő nyerte.
Nem volt könnyű a küzdelem! A harc Lucius-szel-vagy inkább: a harc önmagával-rémesen felőrölte lelkileg.

Kívánta a szőke srácot. Olyan erőteljes vágyakat keltett benne, hogy kész csodának tartotta, hogy végülis ott bírta hagyni.
Ijesztő, hogy az egyre fokozódó mocsokságai és a kitartó, egymás ellen folyó bosszúhadjáratunk ellenére se tudok megundorodni tőle! Sőt, olyan, mintha egyre jobban akarnám őt... Tuti nem vagyok normális!

De legalább most sikerült leállítanom... Kezdetnek nem rossz...

Annyira azért nem volt biztos magában, hogy megkockáztasson még egy találkozást a Malfoy-sráccal, ezért szélsebesen felrohant szobájába és felvette az esti, elalvás előtti állapotot: átöltözött hálóingbe és "Mathilde Black Emlékiratai"-val bebújt ágyába.

Még nem volt késő, talán fél kilenc körül járhatott az idő, Bellatrixon kívül még senki nem tartózkodott a hálóteremben. A Black-lány így egészen zavartalanul olvashatott.
Behúzta az ágyfüggönyt és elmerült kedvenc könyve világában. A világban, ami számára nem jelentett veszélyt, kockázatot; ahol nem érhette el se dühös apja, se gyűlölködő nővére, se az utált-imádott Lucius... Ahol minden nagyszabású volt, tiszta játszmák és nemes küzdelmek zajlottak.

Bellatrixot olvasás közben nyomta el az álom és tovább álmodta Mathilde történetét. Ő volt Mathilde és éppen titkos partizánakciót szervezett a brit királyi család ellen, hogy ezzel sokkolja a muglikat. Felgyújtotta fél Londont, s elégedetten figyelte az alávaló népek kétségbeesett riadalmát. Jajveszékelés, pánik, kiabálás, halálhörgések... Totális káosz.

Felemelő érzés volt. Bella cseppnyi sajnálatot, szánalmat nem tanúsított a szenvedők iránt.

Csak egy különös, éteri hang érintette meg a szívét. Egy segélykérő hang, ami nagyon halkan szólt, s mégis úgy visszhangzott a Black-lány fejében, mint egy egész kórus üvöltése.
"Segítség! Valaki... Valaki!!!"

Marion!-tudatosult Bellatrixban a bajbaesett illető kiléte.
-Marion!-kiáltotta bele álmából felriadva a szoba csendjébe.-Marion! Mi történt?

A Whalin-lány ágyához rohant, de az üresen állt.

-Még nem jött fel!-tájékoztatta Bellát álmosan Jemima.

-Pedig hallottam a hangját!

-Csak álmodtad, Bellatrix!-csatlakozott a késő esti csevelyhez Daphne Wilkes is.

-Mondjuk már tényleg itt kéne lennie, mivel lassan éjfél...-tódította fáradtságát feledve, izgatott hangon Jem.-Biztos hosszúra nyúlik a randija...

-Basszus, tényleg! Macnair!-kapott homlokához Bellatrix. Rosszat sejtek...-becsukta szemét és megpróbált Marionra koncentrálni.-Lehet, hogy üzent Nekem.

"Segítség!"-hasított bele agyába barátnője hangja.
Megyek!-"üzent" vissza-bár egyáltalán nem volt meggyőződve róla, hogy ez el is fog jutni Marionhoz.
De abban biztos volt, hogy segítenie kell.

Felkapta kabátját a hálóing fölé és idétlen, fekete, bolyhos mamuszában kiviharzott a hálóteremből.
Meg kell találnom őt! Bajban van! Lefogadom, hogy Macnair a probléma okozója. Az a srác szadista! Basszus, hogy engedhettem, hogy vele legyen? Bele kellett volna avatkoznom mindenféleképp..

Szaladt, szaladt a kihalt folyosókon, meg sem állt a kertig! Gyanította, hogy még mindig valahol a kviddcspálya környékén tartózkodnak...

-Marion! MARION!!!-kiabálta torkaszakadtából. Ha nem sikerül megtalálnom őt, akkor... Komoly tragédia lehet abból!
Széltében-hosszában végigrohant a pályán, de keresését nem koronázta siker.

Lehet, hogy a Tiltott Rengetegben vannak?
Már ment volna tovább, az erdő felé, amikor a lelátók mögül halk nyöszörgést hallott.
-MARION!!!-sikoltott fel és leggyorsabb tempójában odaszáguldott.-Marion! Jövök!

Az várta, amire számított: Macnair bosszús arccal és Marion ziláltan, a földön zokogva.

-Mit jelentsen ez???-ordított rá a srácra Bellatrix.-Mit csináltál vele?

-SEMMI KÖZÖD HOZZÁ!-üvöltött vissza Macnair. Szeme zavaros volt, és csak úgy bűzlött az alkohol szagától.

-Undorító, mocskos állat!-rontott neki Bella és olyan erősen orron vágta, hogy belesajdult az ökle.-Hogy merted bántani őt, te gusztustalan macsó hányadék? Rohadj meg!-a lány néhány vad rúgással nyomatékosította szavait.
Macnairnek láthatóan nehezére esett koordinálnia mozgását, de azért úgy-ahogy védekezett Belllatrix ütlegei, rúgásai ellen.

-Baby, hagyd abba! Kérlek!-nyöszörögte Marion és feltápászkodott a földről.-Hagyd abba! Nem akart ő rosszat, csak sokat ittunk és...

-Ez nem mentség!-jelentette ki a Black-lány és folytatta a srác péppéverését.-Úgy utálom, hogy a férfiak mindig olyan kurvára felsőbbrendűnek képzelik magukat! Hogy ők bármit megtehetnek! AGRESSZÍV ÁLLATOK! De Én nem fogom hagyni...

-Kopj le, te őrült liba!-morogta a fiú.-Nem látod, hogy itt nincs szükség rád?

Bellatrix egy óriási, jól irányzott rúgást mért Macnair férfiasságára.
-Most már Marionra sincs szükséged!-kacagott fel győzedelmesen.-Csak kitartó, több napos pihentetésre és ápolásra!-Barátnőjéhez lépett, karon ragadta, majd egy utolsó, elégedett pilantást vetve a fájdalomtól a földre roskadó srácra, odébbálltak.

-Walden nem akart rosszat, csak berúgott és... Nagyon nem bírja az alkoholt!-hebegte Marion.-Ne ítéld el most ezért...

-Ne ítéljem el? Ez egy vadállat!!! Meg akart erőszakolni, igaz?

-Nem, ő azt hitte, én is akarom... Végülis elmentem vele randizni, szóval jogosan hihette...

-Marion! Ne hülyéskedj!-csattant fel Bellatrix.-Azért, mert randizol valakivel, nem kell..

-Persze, tudom! De én... én olyan lemaradottnak és csúnyának éreztem magam!-zokogott fel a Whalin-lány és leguggolt egy fa tövébe.-Én... úgy örültem, hogy elhívott! Tudom, szánalmas, de... Én nem Te vagyok, akiért bolondulnak a srácok, nekem tennem is kéne valamit azért, hogy akarjanak!

-Olyan szeretnél lenni, mint Viviék? Olyan könnyenkapható, le... Bocs, inkább nem szidom az új barátnődiet!-Olyan könnyenkapható, ledér, olcsó kis ringyó?-fejezte be magában a megkezdett mondatot.

-Baby, nem! Én... én olyan szeretnék lenni, mint Te!-emelte Bellatrixra könnyektől csillogó szemét Marion.-De sose leszek olyan... Egy nagy szarnak érzem magam Melletted! Maráékkal teljesen más... Ők nem szólnak bele annyira a dolgaimba, mindig kedvesek és például most is úgy bíztattak randi előtt! Florance sminkelt ki és...-a Whalin-lány hangja hirtelen elcsuklott.-Velük olyan könnyed és laza az élet! Nem bonyolítanak túl semmit-Veled ellentétben. De... mégis... én... nekem akkoris... még mindig Te vagy a legjobb barátnőm!

Bella a zokogó Marionra nézett és érezte, hogy az ő torkát is fojtogatja a sírás. Nem, nem bőgök! Milyen picsás lenne már, ha itt egymás nyakába borulnánk...

-Baby, én Melletted egy... egy senki vagyok, de Nélküled meg tök elveszett! Úgy hiányoznak a kioktató szövegeid, meg az erkölcsi prédikációid!-folytatta Marion elérzékenyülve és megölelte barátnőjét.-Annyira, de annyira szeretlek Téged!

-Én is Téged, hülye picsa!-vigyorgott Bellatrix. De hiába adta a flegmát, belül tudta, hogy valami nagyon jelentős dologra döbbentették rá Marion szavai.
Nézd meg jól ezt az arcot! Ezeket a nagy, barátságos szemeket, ezeket a könnyeket... És jegyezd meg örökké: volt valaki az életedben, aki őszintén, érdek nélkül szeretett Téged! Drága, egyetlen Marionom...
Érezte, hogy nem tud mit tenni a rátörő érzések ellen. Szorosan átölelte Mariont és a vállára hajtotta fejét. Így ücsörögtek a tóparton, egy fa alatt, az éjszaka közepén.

-Felejtsük el a szemét pasikat!-suttogta Bella.-Mind agresszív állatok... Kit érdekelnek, amíg mi itt vagyunk egymásnak?!

-Ezt úgy érted, legyünk leszbik?-kuncogta a Whalin-lány.

-Naná! Írtóra leegyszerűsítené az életet, nem?-nevetett Bellatrix.-Csak sajna Én a fiúkhoz vonzódom szörnyen egyértelműen és erőteljesen. Vagy inkább csak egy bizonyos fiúhoz...

-Még mindig Lucius, ugye? Mi van most ve...

-Majd elmesélek mindent! De most ne beszéljünk! Olyan jó csak itt ülni csendben...

-Oké, persze...