20. FEJEZET: EGYEDÜL


Napok teltek el, de Bellatrix még mindig nem bírta túltenni magát a történteken. Gyűlölt Rodolphus szeme elé kerülni, gyűlölte az edzéseket, ahol kénytelen volt találkozni vele. Valójában abban reménykedett, hogy Lucius majd kiteszi a csapatból a Hugrabug elleni meccsen való viselkedéséért,és így nem kell kommunikálnia a Lestrange-sráccal. De Lucius nem tett ilyet. Bella továbbra is megmaradt a Mardekár terelőjének.

Utálom, hogy folyton Rod lelkiismeretfurdalást ébesztő fejét kell bámulnom! Basszus! Így esélyem sincs arra, hogy valaha elfelejtsem azt az estét, amikor totálisan kivetkőztem maagmból!-zúgolódott gondolatban.
Nem volt kivel beszélnie a történtekről. Nem mondhatta el senkinek az érzéseit. Egyedül volt. Szörnyen egyedül.

A legközelebbi roxmortsi hétvégét is magányosan töltötte. Tudta ugyan, hogy több társasághoz is csatlakozhatna-Narcissáékhoz, Daphnéékhoz vagy a Rabastan-Christophe Drake pároshoz-, de valahogy nem volt kedve hozzájuk.
Inkább vagyok egyedül, mint olyanokkal, akik untatnak!

Roxmortsban először a "Három Seprűbe" ment és legurított három adag Lángnyelv Whiskey-t, aztán "enyhén" spiccesen sétálni indult a település kisebb mellékutcáiban.

Szánalmas vagyok... Nincs senkim!-agyalt magában.-Nincs senkim... Minden annyira... szar! Miért nem szeretem? Pedig úgy olyan egyszerű lenne minden... Miért nem szeret? Neki adnám mindenemet! Rohadt pasik! Rohadt... rohadt Lucius! Miért nem tűnsz már el a gondolataimból? Ahhh, mindegy... Nem vagyok egészen magamnál... Részeg vagyok!-Idétlenül felnevetett és széttárt karokkal futni kezdett.

A tavaszi levegő friss volt és csípős, Bellatrix nagyon élvezte az arcát simogató hűvös fuvallatot.
-Szabad vagyok!-kacagta.

Ja, de minek?-ébredt fel benne a kérdés.-Szabad vagy... És? Csak azért, mert nem kellesz senkinek! Egyedül vagy... Egy nagy nulla!
Dehogyis! Én Én vagyok! Erős, okos, büszke, szép... Öntörvényű...
Magányos!
Öntörvényű! Ha akarnám két tucat barátnőm és egy rakat pasim lehetne! De nem akarom!

-Jó duma...-kuncogott magában és lehuppant egy útjába kerülő padra.

Körbepillantott, és látta, hogy egy parkban van. Körülötte karcsú facsemeték álltak, mögötte egy színpompás virágoskert virult, hátrébb pedig a sötét fenyvesbe vezetett az út.
Bellatrix ábrándosan a Rengeteg felé fordította tekintetét és halkan dudolászni kezdte az "A fenyvesben várok rá"-ot, kedvenc kiskori dalocskáját.
Maga sem tudta, hogy az ének szövegének hatására, vagy valami más, ismeretlen okból kifolyólag, de elindult az erdő felé. Vonzotta a sötét, titokzatos, tiltott hely... Olyan érzése volt, mintha valaki hívná, szólítaná őt, csalogatná egyre beljebb... és ő ment is, haladt egyre beljebb, a hatalmas fenyőfák között a homályban.

Érezte, hogy nincs egyedül.
Távolról hangokat hallott...
Valaki... Valakik vannak itt Rajtam kívül!-állapította meg magában és a hangok irányába folytatta útját.

Öt alak, öt férfi sziluettje egy kék lánggal égő tűzkör közepén... Bellatrix nem tudta mire vélni a látványt.
Tuti, hogy nem képzelődöm! Annyira sokat nem ittam...

Egyre kevésbé érezte az alkohol hatását, de az elé táruló kép nem múlt el a mámorral. Még mindig ott voltak az alakok a lángoló kék gyűrűben. A Black-lány közelebb lopózott hozzájuk, hogy jobban lássa őket.

Pearson!-fedezte fel az SVK-tanárt az egyik "árnyban".-De kik a többiek?-Rövid szemlélődés után felismerte Luciust és Walden Macnairt is.-Mi a szöszt csinálnak ezek itt?
-Hé! Hellósztok!-kiabált rájuk az addig búvóhelyet nyújtó ezüstfenyő mögül kilépve.

Pearson egy bravúros pálcamozdulattal és valami varázsige elmormolásával eltűntette a kék kört és a lány felé fordult.
-Bellatrix! Micsoda meglepetés!

-Meglepetés... Na, persze!-csattant fel Lucius.-Fogadjunk, hogy követett! Mindenbe beledugja az orrát ez a kis...

-Nyughass, Lucius!-intette le a Malfoy-srácot nevetve Pearson professzor.-Senki nem követett minket. Bellatrix magától talált ide. Igaz?

-Igen.-bólogatott a Black-lány és közelebb lépett a kis társasághoz.-Ti tulajdonképpen mit csináltok itt, ha nem vagyok indiszkrét?

-Indiszkrét vagy, Bella.-jelentette ki Lucius, amire mind Macnair, mind a másik két srác-két végzős Mardekáros-felröhögött.-De, hogy ne fúrja ki a kis oldaladat a kíváncsiság, elárulom: gyakorlunk Pearson professzorral. A gyakorlati RAVASZ-vizsgákra.

-Te RAVASZt teszel Sötét Varázslatok Kivédéseből?-hitetlenkedett Bellatrix.-Fura... Nem is tudtam, hogy...

-Sok mindent nem tudsz még!-fölényeskedett a Malfoy-srác.-Igen, SVK-ból is vizsgázom, és a srácok is. Gondoltuk, kicsit gyakorolunk a tanárúrral! Hát... Bocs, Bella! Nyilván izgalmasabbra számítottál. Öt férfi... Talán remélted, hogy majd "csurran-cseppen" itt neked valami... De nem! Szépen le is léphetsz a színről!

-Szeretném nézni, ahogy gyakoroltok.-mondta határozottan a lány.

-Nem lehet!-vágta rá Macnair.

A többiek is egyetértettek vele.
Csak Pearson nem...
-Miért ne maradhatna itt Bellatrix?-kérdezte inkább költőien, mintsem igazából.-Miért ne lehetne velünk, amíg...

-Nehogy már!-kezdett szenvedélyes méltatlankodásba Lucius.-Ez egy buta kis liba! Egy senki! Hogy maradhatna már itt velünk? Ez... nem érdemli meg!

-Nem ez a "kis liba" intézett el téged ősszel olyan csúnyán?-Pearson arcán kaján vigyor ült, ahogy a Malfoy-fiúhoz beszélt.-Mert én úgy hallottam, hogy ez a "kis senki" rendesen elbánt veled...

-Csak szerencséje volt! Bármikor elintézem!-bizonygatta Lucius.

Bellatrix kicsi szívét ijesztően erős boldogság-érzet töltötte el Pearson szavait hallva és Lucius enyhe zavarát látva.
-Bármikor elintézel, Malfoy?-fordult a sráchoz kihívó tekintettel.-Én pedig bármikor kiállok ellened! Mit szólnál egy varázslópárbajhoz?

-Ugyan, ugyan, gyerekek!-csóválta fejét Pearson.-Kinek van szüksége arra, hogy egymásnak menjetek? Szó se lehet róla!

-Látom professzor, nagyon félti Bellát...-duruzsolta rosszindulatúan Lucius.

-Valakinek azt is kell!-nevetett fel a fiatal tanárúr és mondandóját alátámasztandóan a lányhoz lépett és kezét a vállára tette.-Atyaian oltalmazom ez a kis csibét.

-Atyaian... Persze...-Lucius szemeit forgatva elfordult a Pearson-Bella párostól és inkább Macnair-rel kezdett társalogni.

-Nem értem, mit bírsz rajta...-súgta oda Bellatrixnak Pearson.

-Én se...-nyögte a Black-lány.-Undorító, pökhendi alak! Egyébként azt hiszi, hogy van valami Ön és Köztem... Szóval valami, ami túllépi a tanár-diák kapcsolat kereteit...

-És nem is téved nagyot! Úgy értem, a múltkori után akár tegeződhetnénk is, nem gondolod, Bellatrix?-a férfi kicsivel arrébb húzta Bellát, hogy a srácok még véletlenül se hallják párbeszédüket.-Szerintem tényleg több van köztünk a hagyományos tanár-diák viszonynál! Persze nem ÚGY, ahogy valószínűleg hőn szeretett Lucius-öd véli... Hanem...

-Barátság?-kérdezte bátortalanul Bellatrix.

-Igen.-mosolygott Pearson.-És örülnék, ha ennek a barátságnak a megpecsételéseként mostantól csak Frollonak szólítanál!

-Uhhh! Nem biztos, hogy fog menni...-a lány Pearson borostyánszínű szemeibe nézett és furcsa nyugodtság, béke töltötte el lelkét. Önkéntelenül is vigyorra húzódott a szája és úgy folytatta.-De megpróbálhatom, Frollo!

-Nagyszerű! Nem véletlenül vagy az egyik kedvenc diákom!

-Hé, ilyet elvileg nem mondhatna egy tanár!-oktatta ki tréfásan a férfit Bellatrix.-A jó tanár nem kivételezik!

-Akkor én rossz tanár vagyok! De lehet, hogy csak őszinte...

-Ha már ennyire őszinte... vagy..., igazán elmesélhetnéd Nekem, mit csinálsz itt, az erdő közepén Lucius-ékkel! Vegyem be ezt az "SVK-gyakorlás" szöveget? Hogy azért bújtok el ide, hogy felkészítsd őket a RAVASZra? Nekem valahogy... nem tűnik igaznak ez a verzió! Valami illegálisra gyanakszom...

-Okos lány vagy, Bellatrix!-mondta elismerően Pearson.-Tetszik, hogy nem fogadtad el Lucius magyarázatát! Okos vagy és nagyon tehetséges kis boszorkány, de... Attól tartok, hogy ezt most még nem mondhatom el neked!

-Miért? Mit csináltok?-kíváncsiskodott Bellatrix.-Tippem sincs!

-Annál jobb! Ne is töprengj rajta! Inkább... menj vissza a faluba, fagyizz, keresd meg a barátaidat...

-Az előbb abban egyeztünk meg, hogy te is a barátom vagy! Csak üres szavak voltak?

-Nem, Bellatrix, komolyan gondoltam, TELJESEN komolyan. Mindent meg fogsz tudni hamarosan... DE ha most nem mész el, abból problémák lehetnek!-Pearson Lucius-re és a másik három srácra sandított.-Ez egy férfias ügy!

-Mintha csak az apámat hallanám...-suttogta Bella.-Engem mindig mindenből ki kell hagyni, csak mert lány vagyok! Ez olyan szívás!

-Bellatrix, nem maradsz ki semmiből! Megígérem!-az ifjú professzor megszorította a Black-lány kezét és egy "Bízz bennem!"-mosolyt küldött felé.-De most, kérlek, hagyj minket magunkra! El kell menned! Majd elmesélek egyszer mindet neked! Egyszer... Hamarosan!

-Fasza... "Majd egyszer"... Azt gondolod, hogy ezzel leszerelhetsz?

-Bella, ne élj vissza azzal, hogy pár perce tegeződünk!

-Oké, akkor... Azt gondolja, hogy ezzel leszerelhet? Vagy... Még jobb: az tetszik gondolni, hogy ezzel le tetszik tudni szerelni???-Bellatrix igencsak felhúzta magát Pearson titkolózásán, de végülis eleget tett a férfi kérésének.
Sértetten elindult kifelé az erdőből, s közben magában szidta a "titkos társaságot".
Lucius-től már megszoktam, hogy egyfolytában a "szupertitkos és szuperfontos ember vagyok"-szerepkörben tetszeleg, na de, hogy Pearson is részt vegyen egy ilyen szánalmas kis szervezkedésben! Nem rá vall...

Dühtől fortyogva pillantott vissza az őt csúfondárosan elűző csapatra, de a fák mélyén, a sötétben már csak egy ezüstszín hajzuhatagot látott...