19. FEJEZET: ÉDES A BOSSZÚ?


"Akit szeretünk, azt egészen boldoggá, vagy ha ez nem lehetséges, egészen boldogtalanná akarjuk tenni."

Bellatrix elhatározta, hogy nem hagyja büntetlenül Lucius szemét viselkedését. Minden alkalmat kihasznált, hogy "borsot törjön a fiú orra alá".

Lucius határozott ellenkezése, tiltása ellenére renszeresen beült nézőként a kviddicsedzésekre és direkt elvonta Rodolphus-meg néha a többiek-figyelmét is.
Ezenfelül lépten-nyomon szidta őt mindenkinek és ahol csak tudott, keresztbe tett neki; egyszer például leöntötte piros tintával a Malfoy-srác-a klubhelyiségben előlhagyott-házidolgozatát, ami így teljesen értékelhetetlenné vált és Lucius-nek újra meg kellett írnia!

Tulajdonképpen semmi igazán durva dolgot nem csinált, csak apró kis szivatásokat. Mégis szörnyen jó érzés töltötte el minden egyes "akciója" után!

Az egésznek az volt az egyetlen szépséghibája, hogy Lucius-t gyakorlatilag egy cseppet sem sikerült felidegesítenie.
-Gyerekes vagy, Bella!-mondogatta mindig végtelenül lesajnálóan.-Nem tudsz veszteni! De előbb-utóbb úgyis megunod...

Ennek kötélből vannak az idegei!-bosszankodott magában a lány.-Hihetetlen, hogy semmivel sem lehet kikészíteni!

Egyetlen reménye maradt: a március első hétvégéjén esedékes Mardekár-Hugrabug kviddicsmeccs. Azon már ő is játszhatott.
Az egész iskola előtt leverem a seprűjéről! Úgy teszek, mintha a *bugos fogót bombáznám, de közben őt támadom! Háhá! Kicsinálom a szemét dögöt! Jól beég majd mindenki előtt, hogy milyen béna, még a seprűjén se bír megmaradni... Akár a mérkőzést is elveszíthetjük, az sem érdekel! Csak bűnhődjön a rohadék!

Bellatrix valahol egészen mélyen érezte, hogy kezdi átlépni a normalitás határát és hogy megszállottan viselkedik, de nem akarta leállítani magát. Nem bírta leállítani magát! És nem volt mellette senki, aki segíthetett volna...

Marion az összeveszésük óta nemigen szólt hozzá. Kifejezetten nem kerülte őt, de nem is kereste a társaságát. Újabban Mara Saintes-Gilles-lel mutatkozott a legtöbbet.
Ha neki ez kell...! Egészségére! Önmagát járatja le, hogy azzal a ribanccal barátkozik...
Bellatrix megpróbálta ennyivel lerendezni a Marionos ügyet magában, de ez persze nem ment... Akármennyire is szidta, akármennyire is haragudott rá... valójában rettenetesen hiányzott neki a Whalin-lány. Az egyetlen barátnője... Az egyetlen ember, akinek bármit elmondhatott, akihez őszinte lehetett, aki meghallgatta...

Marion nélkül végtelenül magányosnak érezte magát. Ideje nagyrészét-már amikor éppen nem Luciust bosszanotta-, tanulással és olvasással töltötte. Semmi kedve nem volt mások társaságához.

Pont az a két személy taszított el magától, akiket igazán szerettem... Nincs szükségem pót-barátokra, meg ál-szerelemre! Luciust és Mariont akarom visszaszerezni! Mindkettőjük rá fog jönni előbb vagy utóbb, hogy Nélkülem... hogy Nélkülem üres az élete!

Remélte, hogy "elárulói" is szenvednek-legalább egy kicsit... A Malfoy-fiú esetében gondoskodott is a mindennapos negatívumokról, de Marion ellen nem tett semmit.
Elég baj neki, hogy elment a józan esze... Beáll a "ribi-osztagba" azért, mert féltékeny Rám! Féltékeny RÁM! Mert aztán tényleg sok mindent lehet irigyelni Tőlem: a szerelmi életem romokban hever, Apa haragszik Rám, és még Andromeda ügyében sem sikerült előrelépnem. Ha valaki erre féltékeny, azzal komoly problémák lehetnek...

A Black-lány borúlátó hangulatában csak akkor állt be pozitív változás, amikor Madame Pomfrey jóváhagyásával végre folytathatta a kviddicsezést.
Igaz, így le kellett mondania arról az élvezetről, hogy nézőként puszta jelenlétével idegesítse Luciust, de a repülés élménye kárpótolta.

Az önmagának okozott sérülései miatti csaknem két hetes kihagyás alatt szinte el is felejtette, mennyire szeret kviddicsezni! De ahogy felpattant seprűjére és körbesuhant rajta a pálya körül, eszébe jutott minden.
Begyorsított, amennyire csak tudott, és lehunyt szemmel, s az arcába csapó hideg széltől vigyorra húzódó szájjal szárnyalt körbe-körbe. Érezni akarta a sebességet; érezni, hogy tüdeje megtelik friss levegővel; hogy adrenalinszintje az egekig szökik...

Csak akkor szállt le, amikor már majdnem lefagyott a füle.
-Huh, ez szuper volt!-foglalta szavkba érzéseit.

-Nagyszerű!-morogta szemöldökráncolva Lucius Malfoy, aki a csapat többi tagjával egyetemben a lelátóról figyelte végig a lány őrült repülését.-Befejezted?

-Oh, igen!-susogta Bellatrix és párszor beletúrt a szél által igencsak megtépázott, összeborzolt hajába.

-Csak azért kérdem, hogy tisztában legyek vele, hogy végre-valahára elkezdhetjük-e a fegyelmezett, tervszerű edzést, vagy további értékes perceket kell várnunk az öncélú őrjöngésed miatt...-folytatta szigorú hangon Lucius és megvető pillantásokat lövelt a rendbontó leányzó felé.

-Megható! Nélkülem már nem is tudtok edzeni!-gúnyolódott Bella.

-Szó sincs erről! Csak mivel te is csapattag vagy, ugyanazok a szabályok érvényesek rád, mint a többiekre, tehát nem lóghatsz le egy feladatot sem!-támadott vissza a Malfoy-srác fölényesen mosolyogva.-Azt hiszem, érthető voltam. Lássunk is rögtön munkához! Kidolgoztam egy új taktikát a szombati, Hugrabug elleni meccsre...

Bla-bla-bla-bla! Úgyis úgy fogok játszani, ahogy kedvem tartja! Hülye leszek majd úgy ugrálni, ahogy ő fütyül!-füstölgött magában Bellatrix, míg Lucius a fantasztikus ötleteit ecsetelte a srácoknak.
Úgy... utálom, hogy mindig olyan baromi nagy lángésznek képzeli magát! A legnagyobb semmit, vagy akár egy gigantikus ostobaságot is képes úgy előadni, mitha éppen a világ legmélyebb igazságát tárná fel! Önimádó, beképzelt hólyag!

Egy valamit azért kénytelen volt elismerni a Malfoy-fiúval kapcsolatban: mégpedig azt, hogy a kettőjük közt történteket nagyon diszkréten kezelte. Semmit nem szivárogtatott ki a Valentin-napi "esetről", nem híresztelte mellét verve, hogy "megfektette" Bellát.

Persze lehet, hogy azért, mert úgy gondolja, hogy Én nem vagyok olyan jó csaj, akivel büszkélkedni lehetne...