14. FEJEZET: "EGY VÉRBŐL VALÓK VAGYUNK, TE MEG ÉN!" II.


-Lucius Malfoy??!!-kapta fel fejét apja szavai hallatán Andromeda.

-Lucius Malfoy...-suttogta révetegen Bellatrix és érezte, hogy már pusztán a fiú nevének említésétől felgyorsul a szívverése.

-Igen, rá gondoltam.-nyomatékosította előző kijelentését Pollux Black.-Feltételezem, hogy nincs semmi kifogásotok ellene!

-Hogy is lehetne bármi problémánk azzal a "felelősségtudó fiúval"!-gúnyolódott Andromeda.-Hiszen ő egy makulátlan jellem! De mondd, Apa, mindezt abból a tíz-tizenöt szóból sikerült leszűrnöd, amit eddig életedben váltottál vele?!

-Ezt az stílust jobb lesz, ha elhagyja, kisasszony!-fordult legidősebb lányához a férfi.-Nem hinném, hogy jogod lenne megkérdőjelezni emberismeretem helyességét! Azt mondtam: vagy Lucius-szel vagy sehogy!

-Értem.-vágta rá mérgesen Andro.-És kénytelen vagyok belenyugodni abba, hogy egy kétszínű, aljas bájgúnár lesz a kísérőnk...

-Annyira elviselhetetlen fickó ez a Lucius?-szólt bele kíváncsian a társalgásba Alphard bácsi.

-Igen.-válaszolta Andromeda.-Gusztustalan alak!

-Te sem bírod őt, kicsi Bella?

-De! Szóval Én... Nekem semmi bajom nincs vele!-vigyorgott kényszeredetten Bellatrix.-Nagyon okos fiú, meg... Nekem igazából eléggé tetszik... tetszik a...-Hagyd már abba! Miről beszélsz?-...Szóval, tetszik a megbízhatósága!

Alphard bácsi pajkosan elmosolyodott, majd így szólt:
-Hát, ha az én kis Bellám kedveli, akkor nem lehet rossz ember! Békélj meg vele, te is, Andromeda! Apropó, Pollux, drága öcsém! Ez a Lucius Malfoy ugye annak a gyerekkori barátodnak, annak az Adam... vagy... Igen! Abraham Malfoynak a fia?!

-Igen, az övé.-helyeselt a lányok apja.-Abraham fia... Nos, azt hiszem, megyek és írok egy udvarias kérést az ifjú Lucius-höz, s még ma el is küldöm Júnóval levélben!-Júnó a család fülesbaglya volt.

Pollux Black ígérete szerint vissza is vonult dolgozószobájába levelet írni, Alphard pedig bejelentette, hogy könnyű sétát tesz a ház körül, majd magukra hagyta a lányokat.

-Mi a bajod, Trixi?-esett neki húgának Andromeda.-Elkezded itt dícsérni azt a gigantikus pöffeteggombát...!

-Jaj, hagyjál már békén, Andro! Én csak...-Miért is csináltam? Kicsúszott a számon?-Nekem jó okom volt ezt mondani! Mert az sehová nem vezet, hogyha vadul szidjuk a "kirendelt kísérőnket"! A végén még bepipul Apa és lefújja az egészet! Azt te sem szeretnéd, gondolom...

-Tényleg nem...

-Na, szóval ezért próbáltam veled ellentétben higgadt maradni és derűlátó!-Jó szöveg...-Én sem bírom különösebben Lucius-t, elhiheted!-Méghogy "nem bírom különösebben"...! Aki Nálam jobban bírja Őt, az már egy megszállott, perverz őrült!

-Oké, ha ezért csináltad, akkor érthető... De én akkoris gyűlölöm Malfoy-t és egy percet nem bírok ki vele, nemhogy egy egész éjszakát!-kesergett Andromeda.-Most gondolj bele: egy egész éjszaka Lucius Malfoy-jal!

-Fú, iszonyatosan hangzik...-dadogta Bellatrix. Egy egész éjszaka Lucius-szel... Neee! Hess innen helytelen gondolatok!-Viszont... nem tudom, mennyire vigasztal téged, Andro, de szerintem egyébként is eljönne a bulira. Tehát így is, úgy is találkoznunk kéne vele! Elvégre Rod haverja, és Orlandot is biztosan ismeri...

-Persze, persze... Biztosan igazad van, Trixi! És végülis örülhetünk, hogy Apa egyáltalán elengedett bennünket! Lucius-t meg csak kibírjuk valahogy...

Valahogy csak kibírjuk... Ez olyan jól hangzik!-Bellatrix lelki szemei előtt egy szűk, sötét sikátor jelent meg, ahol Lucius hirtelen, szenvedélyesen megragadja őt és magához húzza.-Nyugi Andro, neked nem lesz sok gondod "kirendelt kísérőnkkel"! Majd én lefoglalom Őt... Hmmm... Szép is lenne!

Az idő múlásával aztán, ahogy egyre többet és többet töprengett, agyalt és álmodozott a szilveszteri buliról, fokozatosan kezdte egyre rosszabbnak, kínosabbnak látni a szituációt. A végére már odáig jutott magában, hogy a helyzetet egy egyszerű "dajkamesévé" változtatta, amiben Ő és nővére pici lánykákként, Lucius pedig a szülők távollétében a kicsikre vigyázó pótpapaként szerepelt. De végülis ebben is van valami perverz báj! Tegyük fel, hogy a pótpapa pedofil...

Bellatrix néha úgy érezte, legszívesebben kitépné a saját agyát, amiben annyi idióta, nyálas vagy éppen erőteljesen erotikus tartalmú képzelgés keringett. Hogy a meddő gondolkodást a lehető legjobban visszaszorítsa, igyekezett minél kevesebbet egyedül lenni, helyett sokat játszott testvéreivel és unokaöccseivel: varázslósakkot, robbantóspókert és hasonlókat, rengeteget kviddicseztek és repdestek a közeli erdő felett. Egyszóval mozgalmas napokat éltek.

Egyik nap a "gyerekeknek" sikerült rábeszélniük Castort, Polluxot és Alphard bácsit, hogy ők is szálljanak be a kviddicsezésbe. A seprűlovaglástól igencsak elszokott, kissé pocakos Alphardon igazán jóízűeket lehetett nevetni, ellenben öccsei meglepően fiatalos lendülettel játszottak.
Bellatrixot ez még jobban megerősítette abbeli hitében, hogy nincs fantasztikusabb apa az övénél. Csodálattal figyelte Pollux-a Mardekár hajdani hajtója-repülését és közben minden erejével azon volt, hogy Ő maga is a lehető legjobban játszon, hogy a büszkeség kölcsönös legyen...

Dícséretben nem is volt hiány a meccs végén-csak éppen nem Bellára irányultak az elismerő szavak.

-Sirius, hogy te milyen ügyes vagy!-veregette meg unokaöccse vállát Pollux Black.-Fürge, pontos, tehetséges játékos! Szerintem bármelyik poszton megállnád a helyed!

-Jövőre jelentkezni fog a háza kviddicscsapatába!-jelentette ki büszkén Castor.

-Nagy kár, hogy ez a ház történetesen a Griffendél...-csóválta meg a fejét Pollux.-A Mardekárba is elkéne néhány fiatal tehetség, mert jövőre a csapat fele "kirepül" a Roxfortból...

-Én maradok!-kiáltott fel Bellatrix.-És majd toborzok újakat, nem hagyom esni a színvonalat. Talán még csapatkapitánynak is megválasztanak!

-Na persze...-mosolygott hitetlenül a lány apja.-Te, mint csapatkapitány...

-Ez aranyos!-nevetett fel a férfi ikertestvére is.
Kettőjük közös nevetése egészen lehetetlenül hangzott, mintha egyvalaki kacaja visszhangzott volna...

A két férfi külsejében szörnyen hasonlított egymásra, alapvető eltérést csak arcszőrzetük mutatott: Castor bácsinak ugyanis hetyke kis körszakáll díszítette arcát, míg a lányok apja akár egy mugli borotvahab-reklám modellje is lehetett volna tökéletesen bajusz-, szakáll- illetve borostamentes bőrével.

Abban is hasonlítottak, hogy Bellatrix ebben a pillanatban mindkettőjükre nagyon-nagyon haragudott.
Persze, mindig csak a fiúk, mindig csak Sirius! Neki mindent el lehet nézni, Ő mindent fantasztikusan csinál! Ah! Elegem van...-a lány dühösen beviharzott a házba és bezárkózott szobájába. Ajtajára hatalmas, kopogás esetén éktelen kiabálásba kezdő betűket varázsolt, melyek bőszen azt hírdették: "Hagyj békén! Majd kijövök, ha akarok!"

Bellatrix lehuppant az ágyra és unottan tanulmányozni kezdte a bordó alapon fekete mintás ágytakarót. Aztán úgy döntött, inkább valami értelmesebb elfoglaltságba kezd és elővette a Rodolphus-tól kapott könyvet, "Mathilde Black emlékiratai"-t.

Mathilde, ahogy Bella azt a "Természetes nemesség"-ben utánaolvasva megtudta, a XVIII. század közepén élt őse volt, aki saját korában azzal vált híressé-vagy inkább hírhedtté-, hogy nő létére politikai ambíciókat dédelgetett. Eltökélt célja volt, hogy egyesíti a világ összes varázslóját és boszorkányát, s közös nyelven egy minden mugli fennhatóságtól mentes varázslótársadalmat hoz létre. Úgy tervezte, hogy a lehető legbékésebb eszközökkel muglimentesítik Nagy-Britanniát és aztán letelepítik ide a külföldön élő bűbájos népeket.
De elképzeléseit sem a brit Mágiaügyi Minisztérium, sem a nemzeti identitásukhoz ragaszkodó külföldi varázslók nem támogatták.
Mathilde ezért a vele egyetértőkkel szövetségre lépve magánszervezkedésbe kezdett. Tisztességes és tisztességtelen módszereket egyaránt bevetve próbált minél több minisztériumi embert megnyerni az ügyének, mugliirtó akciókat indított, nyílt leveleket intézett más országok varázslóihoz... S végül kisebb háborút idézett elő a VarázsVilágban, melyben majdnem minden hozzá közel álló embert elveszített.
Száműzetésben halt meg Japánban, de végig kitartott az álmai mellett.

Bellatrix-maga sem értette, miért,-nagyon megsiratta a történetet.
Nem értem, sosem szoktam bőgni könyveken... Lehet, hogy ez azért érintett meg ennyire, mert tudom, hogy tényleg megtörtént, hogy igaz, hogy... Mathilde tényleg elvesztette a fél családját a harcokban és... a gyerekkori barátai közül egy csomóan ellene fordultak és...-a lány a több órás olvasás után szépen, lassan álomba sírta magát...

Mikor felébredt, teljes sötétséget tapasztalt maga körül, amiből arra következtetett, hogy nem sikerült átaludnia az éjszakát.
Nem csoda! Valamikor délután 5-6 óra körül szundíthattam el... Ráadásul reggel óta nem ettem! Asszem az éhség ébresztett fel!-Hogy a problémát orvosolja, lesietett a konyhába valami harapnivalóért.

Éppen egy fél tiramisutortával és egy hatalmas libacombbal igykezett volna vissza a szobájába, hogy így, az éjszaka közepén egy kis gasztronómiai élményhez juttassa magát, amikor élénk beszélgetés hangjai ütötték meg a fülét a Hall felől...

-Ugyan, honnan is tudnád! Te nem voltál ott!-Bellatrix az apját vélte felfedezni az egyik beszélőben.

-De ismerem Őt, el tudom képzelni, milyen lehetett...-felelte a másik-Polluxéra kísértetiesen hasonlító-hang.

Aha! Apa és Castor bácsi! Miről társaloghatnak ILYENKOR?-Bella nem bírta ki, hogy ne lopózzon oda az ajtóhoz hallgatózni...

-Ijesztő volt. Ez egy veszélyes elmebeteg!-harsogta hallhatóan szenvedélyes stílusban Pollux.-Teljesen elhiszi magáról ezt a Voldemort-baromságot és halál komoly fejjel adja elő a világmegváltó terveit! Nevetséges... Még mindig ez a MugliMentes VarázsVilág a rögeszméje, konkrét stratégiát is kifejlesztett a világuralom megszerzésére!

-Valljuk be, Pollux, az ötlet nem elvetendő...

-Persze, hogy nem az! Gyönyörű álom, fantasztikus elképzelés... 16-17 ÉVESEN! De felnőtt ésszel bárki beláthatja, hogy erre esélyünk sincsen. Hiába vagyunk felsőbbrendű faj, az élet minden területére kiterjedő szellemi-, lelki- és fizikai fölényünk sem képes felvenni a harcot a muglik számbeli fölényével! Ez a totális varázslóuralom egy gyermeteg álom!!!

-Igazad van, Pollux.-hagyta jóvá testvére indulatos szavait Castor.-Malfoynak mi a véleménye a dologról?

-Hogy mi a véleménye? Ki tudja...? A jó öreg Abraham megtartotta azt a jó szokását, hogy nem foglal állást egy ügyben sem addig, amíg pontosan fel nem tudja mérni, mennyi haszna származik belőle. Abraham taktikázik. Kivárja, hogy mások mit lépnek. Nagyon ravasz...

-És mások mit lépnek?

-Megoszlanak a vélemények... A Nott-család már nyíltan Voldemort mellé állt, Algernon Rockwood is támogatja a terveit, sőt, a vén Mr Travers is. Ő kijelentette, hogy még halála előtt szeretne végezni vagy egy tucat muglival...

-Hihetetlen!

-Mindig is értett hozzá, hogyan szóljon az emberekhez. Malfoyéknál is, amikor vacsora után visszavonultunk szivarozni, olyan hatásos szöveget adott elő, hogy... csak álltam és bámultam. Legszívesebben rákiáltottam volna, hogy "Vedd már észre magad, Tom!", de attól tartok, nem vette volna a lapot... Mindenféleképpen háborút akar. Háborút, szenvedést, viszályt, félelmet szítani másokban... Amiért Ő nem leli a lelki békéjét, másoknak sem hagy nyugtot. Képzeld, megkörnyékezte Bellatrixot a Bálon...

-Ezt nem mondod komolyan, Pollux?! Mit mondott neki?

-Nem tudom pontosan, de nagyon ráijesztett szegény kislányra! Na, ezért nem akarok hallani többet Róla! Szeretném békés jólétben, nyugalomban felnevelni a gyerekeimet. Nem vágyom már másra...-suttogta a férfi.-Talán csak még egy kis adag Lángnyelv Whiskey-re. Töltenél nekem, Castor?

Ezután már nem sok szó esett Castor és Pollux között, csak csendben iszogattak, amit Bellatrix már nem tartott annyira izgalmasnak. Inkább óvatosan, vigyázva nehogy zajt csapjon, felszaladt a szobájába. Feje tele volt az imént kihallgatott beszélgetés foszlányaival.
Voldemort háborút akar... Lemosni a muglikat a Föld színéről... Apa és a pacifista nézetei... Mi folyik itt??? Még sosem idegesítette fel semmi ennyire Apát! Tényleg veszélyes ember lehet ez a Voldemort... De mit akart Tőlem??? Hogy jövök Én a képbe? Miért "környékezett meg"? Lehet, hogy Apát akarta bosszantani ezzel, vagy megijeszteni, vagy...-Bellatrix, hogy értetlen feszültségét oldja, magába tömte a konyhából zsákmányolt libacombot és a torta nagy részét is.
Ez némiképp megnyugtatta vadul prögő agykerekeit, de nem teljesen. Hogy vissza tudjon aludni, felszippantott egy kis álomport és... már repült is az "Álmok földjére"!

Szörnyű, félelmetes képek jelentek meg előtte: a házuk leégve, lerombolva, a kertjük feldúlva, az ég pedig fenyegetően sötét és felhős... Elindult a temetőjük felé, hogy megnézze, ott milyen pusztítás ment végbe... Ott minden sírt épen talált... Sőt, egy új, friss sír is állt egészen hátul, a foghíjas kerítésnél... A fekete kőbe ezüstbetűkkel volt belevésve a felirat: "Itt nyugszik SIRIUS BLACK és REGULUS BLACK."

-Neeee!-üvöltött fel Bellatrix és arra ébredt, hogy a párnáját tépi vadul zokogva. Az ablakon túli derengésből leszűrte, hogy már hajnalodik, de a Nap ébredő fénye lelkébe egy csepp világosságot, boldogságot sem csempészett. Borzasztóan érezte magát.
Meghaltak... Meghaltak! Mind a ketten! Sirius.. és a kicsi Regi... Kihalt a Black-család és... Véget ért rövidke életük...

Tudta, hogy csak álom volt, de még nagyon élénken éltek benne a képek, az érzések... Szipogva átlopózott abba a vendégszobába, ahol unokaöccsei aludtak és leült az ágyuk szélére.
Olyan aranyosak így... Csak alszanak! Még nagyon-nagyon-nagyon sokáig fognak élni mindketten!
Óvatos, pici puszit nyomott a kisfiúk arcára, majd visszatért saját "lakosztályába".

Aznap, a rémálom utóhatásaként különlegesen figyelmesen és kedvesen viselkedett kuzinjaival: Regulus-szal annyit játszott, annyit pörgött, amennyit a kissrác csak akart; és még Sirius idétlen poénjait is pofon- és pofavágás nélkül elviselte. Vezekelt az álma miatt...

Csak akkor tért vissza a "rendes kerékvágásba", amikor vacsoránál észrevette, hogy Sirius már reggel óta ugyanazt a béna, sötétkék napszemüveget viseli és gyanúsan sokat méregeti Őt, illetve Andromedát és Narcissát.

-Legalább vacsoránál levehetnéd ezt a randa cuccot!-mordult rá a fiúra és azzal a hévvel rögtön le is kapta róla a napszemüveget, s saját orrára helyezte.-Nekem úgyis jobban áll! Tök szexi vagyok, nem?-kérdezte vigyorogva jobbra-balra tekingetve.-Szexi... Szent ég!-visított fel hirtelen. Ugyanis, ahogy körbepillantott, nem megszokott látvány tárult elé: az egész család alsóneműben ült az asztalnál.-Ez... ez... Nem hiszem el! Sirius!

Sirius villámgyorsan felpattant székéről és kiszaladt az ebédlőből. Bella rohant utána.

-Állj meg, te piros pöttyös alsónacis görény!-üvöltötte a fiúnak.-Mi a franc ez? Vetkőztetős napszemcsi?

-Ja!-fordult vissza röhögve Sirius.-Alphard bácsitól kaptam Karácsonyra! Tök fasza, mi?

-Fasza??? Ez... ez undorító! Te perverz kis csótány! Ha tudtam volna, hogy ezért bámulsz egész nap...!

-Akkor mit csináltál volna? Nem a szivecskés bugyidat vetted volna fel?-hahotázott a kissárc.-Pedig sztár vagy benne!

-Fogd már be, kretén! Gusztustalan vagy! A szüleinket is ezzel kukkoltad?

-Nem, rájuk igyekeztem nem nézni. Bár... anyátok nem rossz...

-Nem hiszem el...-suttogta Bellatrix.-Még 12 sem vagy, de máris ilyen... perevrz! És Alphard bácsi... Nagyot csalódtam benne!

-Hé, Trixi! Örülj, hogy nem a "18 éven felülieknek"-változatát adta!

Sirius utolsó megjegyzését Bellatrix már nem akarta hallani. A földhöz vágta a napszemüveget, háromszor ráugrott, majd otthagyta darabkáit és visszasétált az ebédlőbe.




Úgy érezte, ez az eset nagyban hozzásegítette ahhoz, hogy sikeresen feldolgozza és elfelejtse megrázó álmát...