9. FEJEZET: VESZÉLYES JÁTÉKOK

Bellatrix pokoli szívfájdalmára enyhet adott az alvás. Mint egy erős fájdalomcsillapító, néhány órára elmúlasztotta a lány kínjait és a helyükre gondtalan, tudattalan lebegést csempészett.
De eljött az ébredés ideje...

-Baby, kelj fel!-hatolt át Marion erőszakos hangja Bellatrix álmainak függönyén.-Menned kell. Tudod, gólyaavatás!

-Mi van?-nyögte még félig öntudatlanul a Black-lány.-Hová kell mennem?

-A szervezők megbeszélésére. Öt perc múlva lesz Malfoy-ék szobájában.

-Miii? Hogy hol?-Bellatrix hirtelen hihetetlenül éber lett.-Én erről semmit sem tudtam, hogyhogy Te...

-Tegnap este mondta nekem Malfoy, miután Te elviharzottál. Mondta, hogy szóljak Neked.

-Oké. Köszi!-mormogta Bella és ágyából kimászva egy pici puszit nyomott barátnője arcára.-Egy perc és indulok.
Kik is lesznek ott? Várjunk csak... Lucius, Rod és Macnair... Tehát pont azok a személyek, akiket most a világon a legkevésbé szeretnék látni. Nagyszerű!

Kapkodva felöltözött és a klubhelyiségen keresztül haladva megközelítette a srácok szobáját.
Vicces, hogy a lányok simán bejuthatnak a fiú-részlegbe, míg a fiúkat ledobja a mi szobáinkhoz vezető lépcső...-Aztán eszébe jutott, hogy ezt valószínűleg sokan ki is használják, például Vivienne Carnal... és már egyáltalán nem találta viccesnek a dolgot. Erőteljes émelygést érzett a gyomra táján.
Hányingere csak fokozódott Malfoy-ék szobájába belépvén: ott ugyanis iszonyatos férfikölni- és füstszag csapta meg az orrát.
-Fúj, hogy bírtok itt élni?-fordult fintorogva a fiúkhoz.

-Neked is szép jó reggelt, Bella!-köszönt rá könnyedén Lucius, aki éppen az éjjeliszekrényén babrált néhány üvegcsével.-Látom, Marion átadta az üzenetemet.

-Ja, itt vagyok. Jól látod.-Bellatrix felöltötte legmogorvább arckifejezését és végigmérte a srácokat. Lucius és Macnair meglepően frissnek tűntek, ellenben Rodolphus...-Lestrange, úgy nézel ki, mint aki az elmúlt tíz évét az Azkabanban töltötte!

Rod reakciói nagyjából kimerültek egy bágyadt vállrándításban.
Milyen fáradtak vagyunk... Biztos hosszú volt az éjszaka!-dohogott magában a Black-lány.-Csak azt nem értem, hogy Malfoy hogyhogy ilyen friss és kipihent? Ennek sosincs rossz napja??? Utálom, hogy ilyen kibaszott Mr Tökély!-Legszívesebben nekiugrott volna Lucius-nek, hogy jól megtépje a haját, összekarmolja önelégült arcát és szétzilálja példásan tiszta és rendezett öltözékét... De ahelyett, hogy így tett volna, inkább végighallgatta rövid eligazító-szövegelését a hétvégi programokkal kapcsolatban és csak magában füstölgött.-Elegem van már belőle, hogy mindig mindenhol ő a főnök! És mindenki pitizik neki. Sokszor én is, sajnos... Pedig... Ah! Csak egy gusztustalan, felfújt hólyag! Megérdemelné, hogy egyszer úgy igazán pofára essen!

-...Szóval most már mindenki tudja a dolgát, lehet menni és készülődni!-fejezte be kiselőadását Lucius és elégedetten összedörzsölte tenyereit.-Az én első feladatommal kezdünk 11-kor a klubhelyiségben. Mindhármótokra számítok a rendfentartásban!

Bellatrix "odalökött" egy halk "oké"-t a Malfoy-fiúnak, majd az ajtó felé vette az irányt. 11-ig még vagy másfél órám van... Addig lefürdök, meg összekészítem a cuccokat...

-Bella, várj egy kicsit!-állította meg a lépcsőn lefelé menet Rodolphus hangja.-Szeretnék beszélni Veled!

-És szerinted Én kíváncsi vagyok rád?-fordult hátra szikrázó szemekkel a Black-lány.-A tegnapi után örülj, hogy nem átkozlak meg itt helyben!

-Pedig igazán megtehetnéd...-suttogta lehajtott fejjel a Lestrange-srác és zavartan rugdosni kezdte a lépcső korlátját.-Kegyetlenül tahón viselkedtem Veled... Kizártnak tartom, hogy megbocsáss azok után, amiket mondtam Rád... Csak azt akartam, hogy tudd, megbántam.

Bellatrix a hátratett kezekkel és lesütött szemmel álldogáló fiúra nézett. Szinte megsajnálta, olyan végtelenül letörtnek és szánalmasnak látszott.
Csak annyit kéne mondanom neki, hogy "Fátylat rá!" és máris jobban érezné magát... Elvégre nem rá haragszom a legjobban-Viviéket meg Luciust sokkal jobban utálom nála... Lestrange-t csak szánom... Nekem nem kerülne semmibe, hogy enyhítsek a lelkiismeret-furdalásán... Csak ennyi: "Felejtsük el!" vagy "Spongyát rá!" vagy... De basszus, mégiscsak, hogy beszélt már Velem tegnap?! Egy Black-kel nem lehet így beszélni, tanulja csak meg! Szenvedjen, ahogy én is szenvedek Lucius miatt!
-Nem érdekel a bocsánatkérésed, Lestrange!-vetette oda Rodolphus-nak.-Nem törölheted el azt, ami megtörtént, néhány esedező szóval... Máskor majd talán gondolkozz el, mielőtt megszólalsz!

-Kurvára tudtam, hogy ez lesz...-motyogta maga elé Rod és egy hatalmasat rúgott a lépcsőkorlátba.-Bazd meg!

-Hmmm... Lestrange, talán olvashatnál egy kicsit többet, mert úgy veszem észre, a kifejezésmódod nem éppen irodalmi...-Basszus, pont úgy beszélek, mint az anyám! Neee! Gyorsan eltűzök innen, még mielőtt teljesen átlényegülnék pattogós, kioktató nőszeméllyé!

-Várj, Bella!-szólt utána a Lestrange-srác.-Akartam adni Neked valamit megbánásom jeleként...

-Ne próbálj megvesztegetni! Bármit adhatsz, tartom magam az elmondottakhoz!

-Oké, vettem az adást! De azért talán elfogadod tőlem EZT!-Rod egy jókora piros csomagot nyomott a lány kezébe, majd elillant.

Bellatrix döbbenten bámult utána. Ez a debil mindig képes újabb és újabb meglepetéseket okozni nekem!
A szobájába visszatérve rögtön kibontotta Rodolphus ajándékát: egy nagy, ezüstözött ékszerdoboz volt, tele "élénkítő édességekkel".
-Hűha, ez komoly!-buktak ki száján a szavak. "Szuper Élénkítő Bomba", "FelDobó Kocka" meg "MeseVilág"... Asszem ilyet adtam Andronak a szülinapjára... Tényleg, meg sem kérdeztem még, hogy milyen volt! Na, majd inkább kipróbálom én magam!

-Mi az ott nálad, Bella?-támadta le hirtelen az addig az ágyában heverő Jemima.-Nem is láttam még ezt a dobozodat! Tök szép! Mi van benne?

-Semmi.-vágta rá a Black-lány és gyorsan a takarója alá dugta a "titkos holmit".-Semmi olyan, ami rád tartozna, Jem!-tette hozzá kényszeredetten vigyorogva.

-Jaj, olyan izé vagy, Bellatrix! Nem értem, miért kell titkolóznod...

-Mert mindenki tudja, hogy egy gigantikus méretű pletykafészek vagy, Jemima! Azért!-válaszolt Bella helyett az ajtón éppen akkor belépő Marion. Fehér fürdőköpenyben és papucsban volt, látszott rajta, hogy a fürdőszobából jön. Bellatrixnak azonban úgy tűnt, mintha egy angyal, az Ő őrangyala szállt volna le a mennyből... Mennyből az angyal? Micsoda giccses gondolataim vannak... Asszem kezdek becsavarodni!

-Úgyhogy bármit is akarsz a barátnőmtől, Jem, tegyél le róla!-folytatta Marion, aztán nekifutásból felugrott Bella ágyára.-Megmentelek, Baby!-visította nevetve.

-Kösziii! Meghálálom, ha nagy leszek!-felelte a Black-lány. Huh, hála az égnek, nem ugrott rá a dobozra! Az "mindkettőjükben" kárt tett volna...
Eldöntötte, hogy amint sikerül kettesben maradnia Marion-nal, megmutatja neki a dobozt és tartalmát. De erre a nyugodt pillanatra sokat kellett várnia...

Egész napját lefoglalta a gólyaavatás. Délelőtt Lucius próbájánál kellett segédként jelen lennie, délután pedig a saját mágikus-akadálypályájához kapcsolódó feladatokat vezényelte le.

Lucius próbája-Bellatrix kénytelen volt beismerni-zseniális volt. A gólyáknak egy érdekes, de nem kellemetlen ízű bájitalról kellett megállapítaniuk, hogy milyen összetevőket tartalmaz. Akárhány kortyot ihattak belőle, a lényeg az volt, hogy kitalálják, mik a hozzávalók... A dolog érdekes része az volt, hogy a második kortytól kezdve minden egyes korty felhajtása után kinőtt rajtuk valami furcsa, nem emberhez illő testrész; egyszerűbben mondva: elkezdtek állatokká változni!
Egy pata vagy disznóorr kinövése akkora kétségbeesést váltott ki egyes gyerekekből, hogy egyszerűen képtelenek voltak a feladatra koncentrálni, így ördögi körbe kerülve szép lassan teljesen átalakultak helyes kis állatkákká-ki malaccá, ki őzikévé...

-Meddig tart ennek a löttynek a hatása?-fordult érdeklődve Lucius-höz a Black-lány.

-Legfeljebb fél-háromnegyed óráig. Elég gyenge a transzformáló hatása... Gyengébb, mint mondjuk a "Százfűlé-főzeté".-magyarázta a Malfoy-srác.

-És ugyanúgy kell elkészíteni? Úgy értem, állatszőröket kell beletenni, vagy...

-Nem, nem, ez egészen máshogy hat!-susogta Lucius.-Ugyanúgy, mint az animágia esetében, itt is az illető személytől függ a transzformáció végeredménye. Leegyszerűsítve: mindenki olyan állattá változik, amelyikhez leginkább hasonlít.

-Ez érdekesen hangzik.-mondta Bellatrix és közben nagyon igyekezett nem túlságosan lelkesnek tűnni. Nem akarta, hogy Lucius azt higgye, lenyűgözőnek találja a tudását. Pedig így volt! Olyan értelmes! És ahogy magyaráz... Nem igaz, ehhez képest az én akadálypályám tök gagyi... Hogy zavarát leplezze, könnyed kérdést intézett a sráchoz.-Szerinted Te milyen állattá változnál?

-Én? Nos, Én azt hiszem, sosem lennék olyan bolond, hogy igyak ebből a főzetből...-a fiú egyenesen Bella szemébe nézve folytatta.-De ha már így kérdezed... talán tigris lennék, vagy mondjuk óriás anakonda. Valami hatalmas és veszélyes ragadozó...

-Huh, ez nagyon... veszélyesen hangzik!-felelte Lucius pillantásától kissé kábán a Black-lány. Ne, ne, ne dőlj be neki! Állj ellen ennek a "szemezek Veled és sejtelmesen beszélek"-hadműveletnek! Maradj higgadt, rideg és tárgyilagos és... De hát olyan szexi! "Talán tigris lennék"... Ez mindenki más szájából röhejesen hangzana, de az övéből... Rém szexin!

Szerencsére egy félig macska-félig kislány öklendezése "visszahozta" Bellát a valóság talajára, így nem tudott tovább vitatkozni magával. Kivitte a hányingerrel küszködő kis "lényt" az egyik mosdóba és hideg vizet spriccelve az arcára úgy-ahogy helyre tette.
Mire visszatért a próba helyszínére, már egy újabb turnus volt soron. Mit sem sejtő kis kölykök álltak reménykedve és izgatottan az asztalok előtt. Köztük volt a "rettenthetetlen elsős" is.

Fogadjunk, hogy valami mogorva mormota vagy rozsomák lesz belőle...
Bellatrix az eddiginél sokkal nagyobb érdeklődéssel nézett a próba elé a kisfiú miatt.

-...Tehát apró kortyonként ígyátok, ne egyszerre az egészet!-magyarázott Lucius a gyerekeknek.-A feladat az, hogy kitaláljátok, mik az összetevők. Aki leghamarabb kitalálja, az a győztes! Kezdhetjük?

Az elsősök elszánt bólogatással feleltek a Malfoy-srác kérdésére és kezdetét vette a próba.
A legtöbben a gyorsaságra mentek és vadul nyeldesték az újabb és újabb kortyokat, de a fekete hajú fiúcska, akit Bella figyelt, nem így tett. Ő csak egy egészen kis adagot ivott belőle, aztán látványos töprengésbe kezdett.

-Nézd azt a kis gyászhuszárt, Lucius! Nagyon gondolkodóba esett... A végén még képes és ember marad!-mutatott a kissrácra Bellatrix.-Szerintem ki fogja találni!

-Ugyan. Az kizárt!-legyintett fölényesen Lucius.-A komponensek olyan tökéletesen egységes ízt adnak, hogy lehetetlenség megérezni benne az egyes ízeket. Még én se lennék rá képes!-mondta ki a "perdöntő" kijelentést a Malfoy-fiú.

"Még ő sem!" Ez szerinte tehát egyértelműen azt jelenti, hogy más se, mivelhogy ő az evolúció csúcsa, a "csoda-ember".-Bellatrix undorodó pillantást vetett az öntelt srácra.-Azt gondolja, hogy az ő feladata annyira fantasztikus, hogy senki sem képes megoldani. Bárcsak jól pofára esne!
A Black-lány minden reményét a "rettenthetetlen elsősbe" fektette. Saját vágyainak beteljesítését várta tőle, ettől az ismeretlen gyerektől. Nem a szuverén embert látta benne, nem az értelmesnek tűnő kiskölyköt, hanem az esélyt Lucius megszivatására. Ő lehetne az a kis kő, amin ez a felfuvalkodott hólyag megbotlik...

A "kis kő" továbbra sem ivott a bájitalból, csak némán állt és gondolkodott. Közben néha-néha a többi gyerekre pillantott, akik már elkezdtek transzformálódni, és szenvtelenül bólogatott. Aztán egyszercsak megszólalt:
-Tudom a választ.-a hangja határozott és minden izgatottságtól mentes volt.

-Nocsak, valóban?-kérdezte gúnyosan Lucius és odalépett a fiúcskához.-Megosztanád Velem?

-Aprított százszorszépgyökér, birsalma-héj, bikornisszarv-őrlemény, méhpempő, juharfa-fátyolka, sárkánykönny és ginzeng-gyökér...-sorolta az összetevőket a "rettenthetetlen elsős".

A Malfoy-fiú arcára olyan egyértelmű döbbenet és düh ült ki, hogy Bella legszívesebben örömtáncot járt volna. Úgy tűnik "ráhibázott" a gyerek! Szuper!

-Jól mondod.-vetette oda a kisfiúnak ingerülten Lucius.-Helyes a válasz. Csak... nem értem... Lehetetlen, hogy valakinek ilyen kifinomult legyen az ízlelése!

-Ismertem ezt a bájitalt. Nem az ízéből jöttem rá.-jelentette ki a gyerek és bátran, de nem kihívóan a szőke srác szemébe nézett.

Bellatrix örömtől mámorosan figyelte kettősüket. Talán még sosem látta Lucius-t így letaglózva, ilyen döbbentnek. Ennél már csak az lenne szebb, ha nekem sikerült volna ilyen helyzetbe hoznom! De így sem rossz... Imádom ezt a kölyköt!
Oda is ment a kissráchoz, hogy gratuláljon neki.

-Szia! Nagyon ügyes voltál. "Ember maradtál minden körülmények közt!"-zengte patetikusan a Black-lány és felnevetett. A fiúcska nem nevetett vele, csak mereven maga elé nézve ennyit mondott:

-Kösz.

-Hmmm... Te aztán nem vagy bőbeszédű!

-Tudom, meg barátságos se vagyok...-tette hozzá a kissrác előző esti találkozásukra emlékeztetve Bellát.

-De jó! Emlékszel arra, amit mondtam neked! mégsem a levegőbe beszéltem... Pedig akkor nagyon úgy tűnt.

-Lehet, hogy úgy tűnt. De figyeltem.

-Aha. Hát ez szuper...-Bellatrix, mivel látta, hogy a rettenthetetlen és a bájitalok világában igencsak jártas fiúcska nem mutat túl nagy hajlandóságot a beszélgetésre, új "témát" dobott fel.-Ha már itt vagyunk, akár be is mutatkozhatnánk egymásnak. Mit szólsz hozzá?

A gyerek élettelenül megvonta a vállát, majd hagyta, hogy a Black-lány megragadja és megrázza a kezét.

-Perselus Piton vagyok.-tájékoztatta új ismerősét.

Perselus Piton!? Micsoda hatalmas és komoly név egy ilyen kicsi fiúnak!-állapította meg magában Bellatrix.-Piton... Piton... Nagyon ismerős! Biztos olvastam a családjáról a "Varázslók származástaná"-ban...
-Örvendek a szerencsének, Perselus!-susogta válaszképp.-Szép neved van! Alliterál, akárcsak az enyém. Engem Bellatrix Black-nek hívnak.-Jaj, úgy imádok bemutatkozni! Imádom a nevemet!

A kis Perselus valami érthetelen okból még az eddiginél is mogorvábbá és ellenségesebbé vált a lány bemutatkozása után.
-Black?-kérdezett vissza fintorogva.

-Igen, Black. Bizony, bizony. Volt szerencsém a "nemes és nagy múltú Black-családba" születni!-Ennek meg mi a franc baja van? Úgy néz rám, mintha lemészároltam volna a családját, vagy... Basszus! Nem igaz! Hogy felejthettem el? Piton... és Sirius!!!-esett le a tantusz Bellának.-Őt átkozta meg az a kretén unokaöcsém...-Bellatrix a kissrácra villantotta legkedvesebb mosolyát és úgy folytatta, azaz javította ki mondanivalóját.-De téged nyilván nem a családom történelmi múltja érdekel, hanem inkább az, hogy rokona vagyok-e bizonyos Sirius Black-nek. Nos, igen. Ő az unokaöcsém. nem mondom, hogy büszke vagyok rá, de...

-Nincs is miért büszkének lenned rá.-vágott bele a lány szavába Piton. A szemében hirtelen felgyulladt izzó gyűlölet szinte ijesztő volt.-Ő éppen eléggé büszke saját magára... De még visszakapja tőlem a "kölcsönt", azt megígérem.

-Úgy legyen!-kacagott fel Bellatrix és összeborzolta a kisfiú haját.-Ne hagyd magad, Persi! Mit neked az a kis debil Sirius?!-Luciust is hogy leradíroztad...-Na, azt hiszem én lépek, mert még egy csomó mindent el kell rendeznem a délutáni próbámig. Ott majd látjuk egymást!

-Rendben. Szia!-köszönt el Piton.-Majd találkozunk. Remélem akkor már a rendes nevemen fogsz szólítani. Perselus vagyok, nem Persi!!!