7. fejezet: Szeret-nem szeret

Lucius megragadta és erősen szorította Bellatrix karját, majd egy határozott mozdulattal lelökte őt a legközelebbi ágyra.

-Egyszer és mindenkorra tisztázni akarom veled a hatalmi viszonyokat, Bella!-jelentette ki kérlelhetetlenül, aztán előhúzta köntöse zsebéből a varázspálcáját és a lány torkának szegezte.-Tudod, nagyon messzire mentél, jócskán átlépted türelmem határát ezzel a "naplólopás és folyományai"-üggyel. Ezért most meg kell, hogy büntesselek.

-Mit akarsz csinálni velem?-kérdezte Bellatrix kíváncsian. Egy szemernyi félelmet sem érzett, csak egy kis izgatottságot Lucius közelsége miatt. Mozdulatlanul feküdt az ágyon és megbabonázva figyelte a fiút, aki félig ülő, félig térdelő helyzetben tornyosult fölé.
Úgysem tudsz semmi olyat csinálni velem, aminek ne örülnék! Már eleve a jelenléted boldoggá tesz. Ha Te büntetsz engem, azt én jutalomnak érzem, Te drága, egyetlen, kegyetlen...

-Tudod, Bella, gondolkodtam rajta, hogy miként vehetnék revansot Rajtad és izgalmas döntésre jutottam.-folytatta monológját a Malfoy-fiú.-Eleinte, elragadtatott, elvakult perceimben bevallom, még az is megfordult a fejemben, hogy talán halált érdemelnél a tetteidért. Mert hogy mi is van a számládon, nézzük csak?! Lopás, hazudozás és illegális szadizmus... És mindez egy Malfoy ellen! Nos igen, azt hiszem megérdemelnéd a halált.-suttogta Lucius és pálcáját szinte belenyomta a lány nyakába.-Megérdemelnéd, hogy pokoli kínok közt halj meg, amiért így viselkedtél. De félek, hogy az efféle brutális, életellenes tett nem mutatna túl jól az önéletrajzomban...-a fiú mindezt olyan természetesen és higgadtan mondta, mintha a világ legáltalánosabb témájáról csevegnének. Bellatrix nem bírta ki, hogy ne röhögjön fel.

-Nyilván azt hiszed, viccelek.-kommentálta a reakciót fölényesen mosolyogva Lucius.-De nagyon tévedsz. Kimondhatatlanul dühös vagyok Rád, Bella. Úgy érzem, megpróbáltál nevetségessé tenni mások előtt. Pedig senki nem tehet ilyet büntetlenül egy Malfoy-jal. Főleg nem egy ilyen kis senki...

A Black-lány e szavak hallatára villámgyorsan felébredt kábulatából és kikérte magának a sértést:
-Nem vagyok senki! Semmivel nem vagyok alábbvaló, mint Te! Ha nem tudnád, egy Black-kel beszélsz! A mindeki által nagyrabecsült Pollux Black lányával!

-Épp ez az! Hogy lány vagy.-Lucius Bellatrixhoz hajolt és a fülébe suttogva folytatta.-Nem tudom, nálatok, hogy van ez, de mi, Malfoy-ok úgy tartjuk, hogy a nőknek kötelességük tisztelni a férfiakat.-a fiú elemelte pálcáját Bella torkától és helyette kezével fogta át a lány nyakát.-Kötelességed tisztelni engem, Bella!

-Különben?-kérdezett vissza szemtelenül Miss Black.-Különben megölsz vagy mi?

-Nem, nem, mondtam, hogy azt a brutális ötletet elvetettem jövőbeli terveim miatt.-susogta Lucius és gyengéden végigsimított ujjbegyeivel Bellatrix tarkóján, úgy, hogy a lány beleborzongott.-Tudod, Bella, arra gondoltam, hogy talán önhibádon kívül viselkedsz így, talán nem tanítottak meg Téged otthon, a szüleid kellőképpen erre a fontos szabályra... Ezért nem tudod, hol a helyed. Lehet, hogy célravezető lenne, ha megtanítanálak rá, hogy mi a nők dolga...

-Azaz?-nyögte kábultan Bellatrix. Basszus, mi van Velem? Miért nem bírok visszaszólni Neki valami frappánsat erre az ízléstelen, szexista szövegre? Miért nem bírok?... Miért nem akarok?...-Érezte, hogy egész teste libabőrös a fiú érintésétől. Bármennyire is próbált, már képtelen volt ellenségként vagy ellenfélként tekinteni Lucius-re. Semmi értelmes nem jutott az eszébe, úgy érezte magát, mintha minden gondolatát elszívták volna, mintha légüres térré, vákuummá vált volna az agya.

-Mi, Malfoy-ok úgy tartjuk, hogy a nőknek egy igazán fontos feladatuk van...-folytatta a Malfoy-srác.-Nem kell sok fantázia hozzá, hogy kitaláld, mire gondolok...

Elég a dumából! Csókolj már meg, Lucius!-Bellatrix szinte remegett a vágytól, hogy végre ajkain érezhesse a fiú ajkait. Becsukta a szemét és úgy hallgatta tovább "imádottját"...

-Az olyan nőket szeretem, akik tudják, hol a helyük. Akik tudják, mit várok tőlük, tudják, mi a feladatuk...-duruzsolta Lucius és kezeivel lassú felfedezőútra indult az alatta fekvő lány testén.-Tudod, Bella, megtaníthatnálak rá, hogy mi a nők dolga. Rádférne, ebben biztos vagyok. És azt hiszem, még élveznéd is... Akarom mondani: biztosra veszem, hogy élveznéd.-helyesbített a Malfoy-fiú.

Akkor mire vársz?-szenvedett magában Bellatrix. Kinyitotta a szemét és vágyakozó arccal Luciusre pillantott.-Még sosem volt rá senki ilyen hatással... Őrülten szeretlek Téged, Lucius! Tedd azt velem, ami Neked tetszik!

Luciusnek "úgy tetszett", hogy elég volt a simogatásból, a tapogatózásból... Levette kezeit a lányról és önelégülten elmosolyodott.
-Megtaníthatnálak rá, hogy mi a nő dolga... De most nincs kedvem hozzá! Meg aztán... nem is vagy Te még nő, csak egy kislány!-Látszott rajta, hogy rettentően büszke magára.

Bellatrix ellenben úgy érezte, mintha arcul csapták volna. Basszus, ezt nem hiszem el! Le merem fogadni, hogy ezt az egészet előre kitervelte! Tudja, hogy én... tudja, hogy milyen érzésekkel viseltetek iránta és... aljas, szemét, undorító módon visszaélt ezzel!
-Hogy lehetsz ekkora csótány, Malfoy?

-Miről beszélsz, Bella? Épp az imént kegyelmeztem meg az... erényednek! Talán ezt nehezményezed?

-Gusztustalan vagy!

-Hmmm... Igen? Így gondolod? Egy perccel ezelőtt mintha valami egészen mást olvastam volna le az arcodról...

-Dugulj be!-kiabálta Bellatrix és megpróbálta lelökni magáról a fiút, aki ilyen kellemetlen helyzetbe hozta őt.

-Ne heveskedj, Bella, mert még eljár a pálcám!-figyelmeztette a lányt higgadtan Lucius.-Jobb lesz, ha megnyugszol szépen. Ne szégyelld magad, végülis érthető, hogy bejövök Neked, hogy vonzónak találsz...

-Ez nem igaz!

-...sokan vannak így ezzel, hidd el! Nem vagy egyedül.

-Egyáltalán nem érdekelsz, Malfoy!-bizonygatta Bellatrix kétségbeesetten. Kár, hogy én magam se hiszem el ezt...

-Tudod, Bella, sejtettem, hogy tetszem Neked, de az bevallom, minden várakozásomat felülmúlta, hogy milyen könnyen megkaphattalak volna!

-Gyűlöllek!-suttogta a Black-lány a sírás szélén állva.-Undorító alak vagy... És én még képes voltam és aggódtam Érted! Bárcsak soha ne keltél volna fel...-Nem sírok, nem sírok... Ezt az örömöt nem adhatom meg neki!

Lucius kifejezéstelen, mondhatni pókerarccal figyelte a könnyeivel küszködő lányt.
-Kérlek, szólj majd, ha befejezted a bőgést, mert akkor végre rátérhetek a lényegre!-vetette oda neki szárazon.

-Nem bőgök!-csattant fel Bellatrix.-Kevés vagy Te ahhoz, hogy megríkass egy Black-et!

-Örömmel hallom. Úgysem szeretem a melodrámát...-mondta a Malfoy-fiú nyugodt hangon, ám arckifejezése egészen másról árulkodott, mint a szavai: látszott rajta, hogy valójában az szerzett volna örömöt neki, ha sikerül könnyeket csalnia Bella szemébe. Hogy csalódottságát leplezze, gyorsan át is tért egy másik témára.-Arra gondoltam, hogy ha már én voltam olyan kedves veled, hogy jogos haragom ellenére se követtem el Rajtad se gyilkosságot, se... khm... nemi erőszakot; akkor igazán Te is megtehetnél Nekem valamit. Mondjuk visszaadhatnád Denem naplóját!

Most mit csináljak? Az igazságot mondjam, hogy akkora béna voltam, hogy odaadtam apának? Vagy hazudjak, színleljek ellenállást, mondjam azt, hogy nálam van, de nem adom vissza? Ismerjem be, hogy ostobán cselekedtem, vagy adjam elő a kitartó ellenséget? Mindkét esetben méltán lehet dühös Rám...-mérlegelt Bellatrix.-Kérdés, hogy lehet-e még ennél is rosszabb a helyzetem? Valami azt súgja, hogy nem, ez már a mélypont... innentől már mindegy, mit csinálok, ennél kínosabb, égőbb szituációba már nem kerülhetek!
-Lucius, el kell, hogy mondjam...-fordult a fiúhoz.-...hogy nincs nálam a naplód. Már nincs.

-Hát akkor kinél van?-kérdezte ingerülten Lucius.

-Az apámnál. Ma délelőtt itt volt és elvette tőlem.

-Ezt ugye nem mondod komolyan? Ez viccnek is rossz! Nem hiszem el.

-Akkor ne hidd!-vágta rá Bellatrix.-De ez az igazság. Ha akarnám se tudnám visszaadni neked azt a drága naplódat! Mert NINCS NÁLAM!

A Malfoy-srác nem válaszolt. Csak ledöbbent arccal, fejcsóválva és kétkedő mosollyal bámulta "ellenfelét".

Nem értem, miért néz így rám! Azt hittem, nekem fog esni és azt mondja majd, hogy gyűlöl. Hogy üvöltözni fog meg hatalmas balhét csap... Ehelyett csak áll itt némán... Nem gyűlöl engem! Egyáltalán nem gyűlöl... Amit a szemében látok, az rosszabb a gyűlöletnél... megvet, lenéz, SZÁN!-Bellatrix úgy érezte, hogy nem bírja tovább magán viselni Lucius tekintetét. Villámgyorsan felpattant és eliramodott az ajtó felé.

-Bella! Gyere vissza azonnal! Ezt még egyáltalán nem fejeztük be!-kiabált utána Lucius, és a Black-lány a mögötte felhangzó lépések zajából arra következtetett, hogy a nyomába is eredt.
De a gyengélkedőre éppen akkor beforduló Madame Pomfrey megállította és "Ejnye, azért ennyire nincs még jól, fiatalember!"-felkiáltással azon nyomban vissza is küldte ágyába a fiút.

Bella tudta, hogy már senki sem követi, mégis futva tette meg a hátralévő utat a Mardekáros klubhelyiségig. Valami űzte, hajtotta előre... El, el, minél messzebb Lucius Malfoy-tól! Talán a lelkiismeret-furdalás volt az, talán az addig vasakarattal visszafojtott könnyei, talán a kettő együtt... Mindenesetre nyomorultul érezte magát.
Alig várta, hogy felérjen a szobájába és leroskadhasson ágyára... Addig semmiképp nem akart sírni.

A hálószobát szerencsére üresen, azaz tökéletesen Jem-, Marion- és Daphne-mentesen találta, így legalább nem kellett feszélyezve éreznie magát az ő jelenlétük miatt. Szabad utat adhatott mások előtt mindigis szégyellt könnyeinek.
Mindent elcsesztem.-zokogta bele a párnájába.-A világon mindent... Amióta elkezdődött ez a tanév, csak szar dolgok történnek velem. Mindenkivel összeveszem, a tanárok utálnak, meg apáék is... Senki nem szeret... És Lucius... Jaj, én annyira, de annyira imádom Őt, de most sikerült annyira, de annyira beégetnem magam előtte, hogy... hogy netovább! Most biztos tökre megvet és szánalmas kis ribancnak tart, pedig én csak iszonyatosan szerelmes vagyok Belé... De... de... Őt ez nem érdekli és SOSEM fog viszontszeretni! Főleg, hogy még meg is támadtam a múltkor... szabályosan "kilőttem"... és a naplót is lenyúltam Tőle... és... és... Ah! Elegem van! Mindent elcsesztem...

-Azért talán mindent nem, Baby!-csendült fel hirtelen egy hang Bellatrix háta mögött.

-Marion!-kiáltott fel meglepetten a Black-lány, majd gyorsan felpattant az ágyról és letörölte könnyeit.-Hogyhogy...? Én.. talán hangosan gondolkodtam? Vagy...-Nem, az nem lehet...

-De, Baby! Jobb, ha elhiszed: megéreztem, hogy szükséged van rám!-bólogatott mosolyogva Marion.-Úgyhogy kérlek, ne sérts meg azzal, hogy megpróbálod eljátszani itt nekem a kemény csajszit! Látom, hogy sírtál.

-Oké, igen... Sírtam, mert...

-...Mert azt hiszed, hogy mindent elcsesztél, igaz?

-Basszus, Marion! Megrémítesz!

-Megrémítelek?

-Valahogy... nem mindennapi dolog, hogy valaki előbb öntse szavakba a gondolataidat, mint temagad! Annyira furcsa... Nem hittem volna, hogy még működik köztünk ez a telepatikus üzengetés-cucc...

-Hát igem. Én is azt gondoltam, hogy annak a korszaknak már vége. Hosszú idő óta először éreztem valamit Veled kapcsolatban, Baby!-a Whalin-lány helyet foglalt ágyán és leültette maga mellé barátnőjét is.-Érzem, hogy nagyon-nagyon el vagy keseredve. Kérlek, mondd el, mi a baj! Itt vagyok és meghallgatlak.

-Nem tudom, képes vagyok-e rá... Azt sem tudom, hogy hol kezdjem...-habozott Bellatrix, de aztán ahogy belekezdett a "mesélésbe", már csak úgy dőlt belőle a szó! Mindent elmondott Marion-nak Tom Denem naplójáról, a "meghitt családi délelőttről", az apjával való vitájáról... és persze Lucius Malfoy-ról.
Először beszélt valakinek a Lucius iránti érzéseiről és maga is meglepődött azon, hogy milyen könnyen ment a dolog.

Főleg mivel Marion csodás "hallgatóközönség" volt: figyelmesen végighallgatta barátnőjét és látszott rajta, hogy mélyen átérzi, mi játszódhat le benne.
-De szerintem ez egyáltalán nem reménytelen ügy!-jelentette ki a "beszámoló" végén.-Nem lefutott meccs! Tény, hogy most kicsit magadra haragítottad Luc-öt, de ebből akár még előnyt is kovácsolhatsz!

-Miről beszélsz, Marion? Ennél lefutottabb meccset el sem tudok képzelni.

-Persze, mert Rólad van szó és nem tudsz objektív lenni! De én biztos vagyok abban, hogy Luc-nek bejössz. Egyszerűen érzem és tudom és kész. Hiába rázod a fejed, Baby!-nevetett a Whalin-lány. Szép, szabályos, hófehér fogai apró fényekként világítottak ki csokoládébarna arcából.-Azt javaslom, hogy próbálj meg higgadtan és normálisan viselkedni Vele szemben. Ne menekülj, ne bújj el előle, de ne is legyél támadó, úgy értem, ne menj neki úgy, mint egy kis dúvad...

-Dúvaaad? Én nem szoktam...

-Dehogynem! Rengetegszer viselkedsz úgy. Többek közt ezért sikerül mindig összeveszned mindenkivel!

-Na jó, talán részben igazad van...-ismerte be Bellatrix.-De nem abban a részében, hogy Lucius-nek bejövök... Az kizárt!

Marion lemondóan sóhajtott egyet barátnője kishitű szövegét hallva, aztán azt javasolta, fejezzék be együtt a hétvégi házifeladataik megírását. A Black-lány egyetértett ezzel a javaslattal és rögtön bele is vetették magukat konstellációk és aszcendensek, boszorkányperek és -üldözések, mágikus füvek és -gombák világába...