6. FEJEZET: CSALÁDI AFFÉR

-Micsoda? Ezt nem mondod komolyan, Trixi!-hüledezett Andromeda.-Apáék meglátogatnak minket? De minek?

-Jaj, Andro, ne hálálkodj ennyire! Igazán nem esett nehezemre elintézni.-nevetett Bellatrix.-Főleg, hogy az a drága jó házvezető tanárnénid segített... Az ő tömény jóindulatának köszönhető az egész!

-Emiatt a Lucius-ügy miatt, ugye?

-Bezony! Jó, mi? Látom, boldogságod határtalan.-az ifjabb Black-lány kérdőn nővérére nézett.-Miért ráz meg ez ennyire Téged? Nem Rád lesznek kiélezve, nyugi!

-Tök nyugodt vagyok.-Andromeda unottan a lépcsőkorlátnak dőlt-talán, hogy nyugodtságát bizonyítsa-és felsóhajtott.-Csak... tudod, reméltem, hogy karácsonyig nem kell találkoznom velük. Volt az a vitám apával, mielőtt eljöttünk és... és semmi kedvem folytatni!

-Aha! Arra a veszekedésre gondolsz, ami...

-Igen, ami a továbbtanulási terveim miatt robbant ki!-vágott bele húga szavába Andro ingerülten.-Egyszerűen nincs erőm még egyszer
végighallgatni azt a korlátolt, szexista szöveget, hogy...

-Andro! Légyszi ezt most azonnal hagyd abba!-intette le nővérét Bellatrix. Semmi kedve nem volt egy veszekedéshez. Márpedig ha ebbe a témába belementek volna, akkor abból bizony hatalmas balhé
kerekedett volna.

-Jól van. Amúgyis sietnem kell órára...-hadarta Andromeda és egy gyors puszit nyomott testvére arcára.-Légy jó!

-Oké, persze... Majd igyekszem!-Üres szavak... De legalább nem vesztünk össze.

Bellatrix büszke volt magára, amiért sikerült megőriznie a hidegvérét nővérével szemben. Ez ugyanis ritkán fordult elő. Többnyire óriási vitába torkolt minden pár percnél hosszabb beszélgetésük.
Tiszta jól elvagyunk együtt, amíg bizonyos témák fel nem jönnek... Bizonyos témák... Mint például szerelem, barátság, család, élet és halál... Meg efféle "lényegtelen" dolgok...-a Black-lány gúnyosan elmosolyodott magában. Hát igen, ő és Andromeda jóformán mindenről másképp gondolkodtak, teljesen más dolgokat tartottak fontosnak...

Bellatrix majdnem mindenben egyetértett apjával és az úgynevezett "családi tradíciókkal", míg Andromeda majdnem mindig ellenük volt.
Andro folyton húga szemére vetette, hogy "egy követ fúj" az apjukkal és "nincs saját véleménye", Bella pedig azzal vádolta nővérét, hogy "hűtlen lett a családjához" és "mindenben a mugli haverjait majmolja".
Ezek a vádak-azaz a "családárulás" illetve a "muglimajmolás"-fokozottan érvényesek voltak amióta Andromeda kinyilvánította továbbtanulási terveit, vagyis bejelentette, hogy egy mugli egyetemre szeretne járni, hogy ott irodalmat és művészettörténetet tanulhasson.

El nem tudom képzelni, mi vonzhatja ennyire ebben az alsóbbrendű "kultúrában"! Nem elég neki, hogy harmadik óta heti két órában mugliismeretet tanul?-Bellatrix néha komolyan kételkedett nővére épelméjűségében. A szüleik viszont csak szimpla lázadásnak minősítették a dolgot, múló szeszélynek könyvelték el, egy meglehetősen zavaró szeszélynek... "Nem szabad hagyni, hogy a fejünkre nőjjön! Le kell törni a szárnyait! Meg kell tanítani rá, hogy nem dőlhet be minden divathóbortnak!"-mondogatta gyakran apjuk, a szigorú és tekintélyparancsoló Pollux Black.

Bellatrix szívét mérhetetlen büszkeség töltötte el valahányszor apjára gondolt. Valósággal bálványozta őt. A világ legokosabb, legjelentősebb, legjobb képű és legnagyszerűbb emberének tartotta.
A gondolat, hogy csalódást okozott neki, végtelenül elszomorította.

Valahogy jóvá kell tennem ezt a Lucius-ös ügyet! Valamivel ellensúlyoznom kell!
Bellatrix elhatározta, hogy minden nap látogatni fogja az eszméletlen fiút a gyengélkedőn és minden tőle telhetőt megtesz, hogy az magához térjen még szülei látogatása előtt.
Mire apáék jönnek, Lucius már teljesen jól lesz... És akkor apa csak nevetni fog, hogy mekkora vészmadár ez a McGalagony és hogy nincs is semmi gond...-tervezgetett magában.-Csak nehogy Lucius emlékezzen arra, milyen átkot mondtam rá!

Ideális jövőképében a Malfoy-srác részleges amnéziában szenvedett, "balesete" körülményeire egyáltalán nem emlékezett, sőt, hálás volt neki, Bellának, amiért ott virrasztott napokon át mellette és... és a múlt apró részleteinek felidézése közben végzetesen egymásba gabalyodtak.

Oké, elég... elég a fantáziálásból! Elsődleges célom, hogy ne kapjak ki nagyon apáéktól. Aztán jöhet Lucius meghódítása...

Még aznap délután felment a gyengélkedőre meglátogatni "áldozatát".
De nem ő volt az egyetlen, aki aggódott a Malfoy-fiúért... Lucius ágya mellett állt már Rodolphus, Walden Macnair, valamint Bellatrix két "kedvenc barátnője", Mara és Vivienne is. A Black-lány megjelenésekor hirtelen abbamaradt a köztük addig folyó élénk beszélgetés.

-Miattam igazán ne zavartassátok magatokat!-vetette oda nekik könnyed hangon Bellatrix.-Nyugodtan szidhattok tovább...

-Honnan veszed, hogy rólad beszéltünk? Azt hiszed, nincs jobb témánk?-hangzott a csípős replika Vivienne szájából.

-Igen, azt hiszem!-a Black-lány büszkén felszegte fejét és a betegágy mellett álló éjjeliszekrényhez lépett, hogy áttanulmányozza az arra összezsúfolt ajándékokat.

-Egyébként csodálom, Bellatrix, hogy volt bőr a képeden idejönni...-folytatta a piszkálódást Vivi.

Megpróbál kikészíteni... De ahhoz ő kevés lesz! Buta liba, érdekel is engem, mit gondol ő Rólam!-Bella felöltötte lehető leggőgösebb arckifejezését és végigmérte "ellenfelét".-Nem értem, mit akar Lucius ettől a csajtól... Egyáltalán nem is szép! Én sokkal jobban nézek ki, mint ő!

Vivienne Carnal 16 éves kora ellenére jóval alacsonyabb volt a nála két évvel fiatalabb Bellatrixnál, viszont egyéb méreteit tekintve sokkal fejlettebb. Szépnek tényleg nem volt mondható, mégis figyelemreméltó jelenség volt hosszú, mézszőke hajával, kreol bőrével és karakteres, kissé szögletes arcával. Valami olyan erő sugárzott belőle, amit Bellatrix nem tudott szavakba önteni... Valami olyan erő, amivel ő nem tudta felvenni a harcot. Még nem.

Hiába kezdek vad szócsatába Vivivel, hiába győzöm le benne... Tudom, hogy okosabb vagyok nála... meg szebb... meg a családom is sokkal előkelőbb, mint az övé... De attól még nem lesz az enyém Lucius! Most az a legokosabb dolog, ha nem megyek bele semmiféle vitába, hanem higgadt maradok!

Bellatrix körbejáratta tekintetét a helyiségen és főként a vele szemben álló négy emberen. Egyedül Rodolphus pillantásában talált némi melegséget, a többiekből áradt a mélységes megvetés és a harag.

-Megértelek Titeket. Tök jogos a dühötök!-törte meg a köztük beálló rövid csendet a Black-lány.-Nagyon bánom már, hogy ezt tettem Lucius-szel, de... tényleg nem direkt volt! Akár elhiszitek, akár nem, tök véletlenül... azaz nem szándékosan tettem!

-Véletlenül kábító átkot küldtél rá?-kérdezte gúnyosan Macnair és cinkosan összemosolygott Vivivel.

-Nem kábító átok volt!-ellenkezett Bella.-Szó sem volt kábításról, én csak az "Obstructo"-t mondtam ki rá, amitől meghátrált és elesett! Nem tudhattam előre, hogy ilyen rosszul fog esni!

-Ja, tényleg! Honnan tudhatta volna?-kelt a lány védelmére Rod.
Egyértelmű állásfoglalását egyik "oldal" sem díjazta.

-Nem kértem a segítséged, Lestrange!-torkolta le a fiút Bellatrix.

Vivi és Mara a szemüket forgatták, Macnair pedig rosszallóan csóválta a fejét és a következő szavakat intézte haverjához:
-Ha reálisan nézed a helyztet, Rod, Neked is be kell látnod, hogy mekkora hülyeséget csinált a csaj! Itt most nem csak arról van szó, hogy kárt tette egy jó barátunkban! Tulajdonképpen egyben elintézte az egyik prefektusunkat, a kviddicscsapat kapitányát és a gólyaavatás fő szervezőjét! Jövő héten már edzeni szerettünk volna...

-És edzeni is fogunk!-jelentette ki Rodolphus.-Addigra biztos rendbe jön Lucius!

-Vagy nem... Nem tudhatjuk!-harsogta Macnair.-Nem tudhatjuk, mekkora kárt tett benne ez a kis... Na de mindegy, Te csak védjed őt, Rod! Megszokhattuk volna már Tőled, hogy a nadrágodban hordod az eszed...

-Éppenhogy nem!-tiltakozott a Lestrange-srác.-Nem erről van szó... Én csak... Szerintem nem kéne ilyen ellenségesen viselkednetek Bellával, elvégre, ha idejött, az már azt jelenti, hogy...

-Azt jelenti, hogy megbántam, amit tettem.-folytatta Bellatrix és lehajtotta a fejét. Akkor, abban a szituációban tényleg úgy érezte, hogy őszintén megbánta, hogy átkot küldött Lucius-re.

Helyre fogom hozni a dolgot! Mindent megteszek azért, hogy a többiek elfelejtsék, megbocsássák nekem ezt... és hogy Lucius is megbocsásson majd!-Arra, hogy Tom Denem naplójának mi lesz a sorsa, próbált nem gondolni. Nem akarta visszaadni a Malfoy-fiúnak, de már annyira a birtoklására sem vágyott-mióta a könyv nem állt vele szóba... Megkérdezem apát, hogy mit tud erről a "Voldemort"-ról, aztán... utána ráérek dönteni a napló sorsa felől!

Egyelőre fontosabb feladatnak látta társai kiengesztelését, minek érdekében ott helyben, a gyengélkedőn kijelentette, hogy hajlandó teljes egészében magára vállalni a gólyaavatás szervezését, valamint Lucius többi feladatát is a fiú felépüléséig.

-Tartozom Neki ennyivel...-indokolta meg felajánlását. A többiek egyetértően bólogattak. Sőt, volt, aki még ennél is "messzebbre ment"...!

-A kviddicscsapat újraszervezésében én szívesen segítek Neked!-ajánlkozott Rodolphus Lestrange lelkesen.

-Ki gondolta volna...-morogta rosszmájúan Mara.

-Biztos nehéz feladat!-kacagott fel Vivi és átölelte bosszankodó barátnőjét.-Ugyan már! Mi nem is sejthetjük, mennyire fárasztóak és összetettek ezek a FIÚS sportok!-a "fiús" szót direkt jól megnyomta és hozzá még gonoszul Bellatrixra is vigyorgott.

Fiús sport... Kit érdekel, hogy mi fiús és mi lányos! Én attól még, hogy kviddicsezem, nem vagyok kevésbé lányos vagy nőies, mint ők..."-ahogy a Black-lány Marára és Vivire pillantott, kénytelen volt felülbírálni iménti gondolatmenetét.-Na jó, oké... Tény, hogy ők nőiesebbek, mint én. Sokkal. De idősebbek is és... és... Biztos féltékenyek rám, amiért lány létemre bekerültem a kviddicscsapatba! Tuti, hogy féltékenyek, csak próbálják leplezni...

-Rendben, Rod!-fordult széles mosollyal a Lestrange-sráchoz.-Örömmel fogadom a segítséged!

Szavai hatására Rodolphus arca egészen felderült. Maráé ellenben elborult...