1.     Emlékek ( A kígyós istennő folyt.)

                                                                               ÍRTA: KORALI

-Stella Spiridon, te nem vagy normális!!!

A fiatal nő fel-alá járkált a kis manzárdszobában, amely Maya néni vendégszobája volt,  és bár apró volt, de minden kényelemmel ellátott.

Izgatottságában végül a tükör elé ült, és kefélni kezdte dús, fekete haját.

Semmire nem emlékezett abból a párbeszédből, amit a vacsora közben folytattak, csak valakinek a bársonyos hangjára és mélyreható pillantására.

Még amikor végül a vacsora után a hallban ismét kettesben maradtak, akkor is ebben a bódult állapotban volt.

-Stella! Stella!- hallotta végül azt a bársonyos hangot.

-Igen!-nézett fel és tekintete a fekete tűzű szemekkel  találkozott.

-Nem hallod, már másodszor szólítalak? Mi van veled, fáradt vagy?

A lány zavarában valami válaszfélét dünnyögött, amit igennek és nemnek is lehetett értelmezni.

-Azt kérdeztem, hogy felkereshetlek-e a napokban, vagy csak udvariasságból mondtál igent, amikor Maya néni meginvitált. Gondolom, most még maradsz egy ideig Angliában.

-Igen,…

-Szóval, igen? akarod, hogy meglátogassalak?

-Persze, hiszen még annyi mindent kéne mesélnünk egymásnak.

-Jó, akkor a napokban felkereslek, pontos időpontot nem tudok mondani, mert olyan kötelezettségeim vannak, amelyek bármikor elszólíthatnak. Szóval akkor a napokban találkozunk.

És választ sem várva, hirtelen magához húzta a lányt, megkereste a száját és megcsókolta a szokott alaposságával.

-Jó éjszakát - köszönt el, és amire a boszorkány felocsúdott, csak fekete talárja suhogó szárnyát látta, aztán az is eltűnt.

-Jó éjszakát, Sev…-suttogta a lány.

Stella ledobta a kefét. –Hogy viselkedhettem ilyen ostobán…

Vágyott rá és régóta várta, hogy találkozhasson a férfival, de hogy ennyire elveszítse a fejét és így kiadja magát!

-Istenem, képzelem, most miket gondolhat rólam! –kiáltotta a tükörképének. Ahogy a tükröt bámulta, észrevett benne egy kis képet, amelyet eddig meg sem látott. Most felállt és közelebb lépett, hogy megszemlélje az ovális keretben levő miniatúrát. A kép gyönyörű, fiatal boszorkányt ábrázolt, akinek derékig érő, hosszú szénfekete haja volt és halványlila ruhát viselt. Nagyon sápadt, komoly arca és nagy fekete szemei voltak. Hosszú, vékony ujjú kezében valamit tartott, de ez nem volt jól kivehető.

Kétség sem fért hozzá, hogy a kép kit ábrázol. –Na, még ez is - sóhajtotta Stella. Még egy pillantást vetett a képre: Bocsáss meg - suttogta, aztán óvatosan leemelte a falról és a fiókba tette. Feldúlt lelkiállapotában az volt az érzése, hogy a kép őt figyeli és olvas a gondolataiban.

Gyors léptekkel az ablakhoz ment és feltépte szárnyait. A hideg decemberi levegő mellbevágta, és bár az enyhe mediterrán éghajlathoz volt szokva, ez egy cseppet sem zavarta. Úgy érezte, a hideg levegő segít lehűteni zavaros érzéseit.

Gondolatban visszapergette az elmúlt éveket, amióta elhagyta Angliát.

Voldemort hatalomra kerülése után végleg visszaköltözött apai rokonaihoz Görögországba. Később még néhányszor megfordult Angliában és riadtan, összeszoruló lélekkel figyelte, hogy Piton a halálfalók közé keveredett. Nem mert többet közeledni hozzá, a férfi pedig nem kereste többé a társaságát, mint ahogy senkiét sem a régi ismerősei közül. Stella csak távolból, fájdalmasan figyelte a számára oly fontos férfit, és próbálta kitalálni, hogy mi az a borzalom a lelkében, ami erre a lépésre késztette. Hisz Severus nem olyan, nem lehet olyan mint azok a szörnyű varázslók, akik a Sötét Nagyurat követték. A lelke mélyén tudta, hogy Piton nem olyan, mint amilyennek kifele mutatja magát és amilyennek a felületes szemlélő számára tűnhet. Tudta, hogy képes szeretni, és képes érzelmekre, és éppen lelke sérülékenységét  rejti e hideg maszk alá.

Így senkitől sem búcsút véve visszatért Kréta környékére, idős nagyanyjához, messze a borzalmaktól és Pitontól.

A távoli, aprócska szigetre csak kósza hírek jutottak el a háborúról, de ezek is épp elég szörnyőek voltak. De nem tudta feledni az angliai vakációkat és Pitont. Sokszor riadt fel hideg verejtékben úszva, mert az álmodta, hogy Piton meghalt vagy az Azkabanba került a halálfalókkal.

Aztán teltek az évek, Stella sokat utazott, elég szép örökség várományosa volt, így bejárta Egyiptomot, Dél-Amerikát, a régi mágikus birodalmak színhelyeit, ami őt a legfőképp foglalkoztatta. Csak Angliát kerülte…felejteni próbált…

Az utóbbi időszakban egyre gyakrabban jöttek a baglyok Maya nénitől, aki nagyanyjának jó barátnője volt, és ő maga is még jól emlékezett rá gyerekorábból. Ezekben Maya néni mindig szerét ejtette a sokféle pletyka mellett és a legújabb mágikus növényápolási módszerek mellett, hogy beszámoljon unokaöccséről, aki a család utolsó tagja volt, és aki csak tanít évek óta, valósággal eltemetkezett Roxfortba, akiben Dumbledore annyira megbízik és aki annyira egyedül van. Stella valósággal itta ezeket a sorokat…

És most itt van, teljesült a vágya, találkozott Pitonnal, sőt több is történt, mint, amire számított … és mégis vagy éppen ezért, nincs nyugta…

És ráadásul mindezek akkor történnek, amikor Voldemort újból visszatért és bármikor megtörténhet a legrosszabb …Vajon mit tartogat a jövő?

Már hajnalodott, amikor sikerült álomba zuhannia, de álmai ugyanolyan nyugtalanítóak voltak.