A zöld gömb

Nem korhatáros. Karácsonyi történet Pitonról és gyermekkori emlékekről

                                                                                             Írta KORALI

Amikor útnak indult nagy, szürke felhők gomolyogtak az égen, de itt London e félreeső utcáin már sűrű hóesés várta. Piton maga sem tudta miért fogadta el idős nénje karácsony esti meghívását. Talán mert már hosszú éve nem látta és mert egyetlen élő rokona volt, talán mert már unta a roxforti karácsonyokat, melyeknek az utóbbi években elmaradhatatlan résztvevője volt Harry Potter is.

Ostoba, érzelgős mugli ünnepnek tartotta a karácsonyt, mely legfeljebb gyermekeknek való. –Na, még ez hiányzott- dohogott magában, feltűrve kabátja gallérját a sűrű hóhullásban. De most már itt járt a közelben, és szinte öntudatlanul mormolta el a rég nem használt kapunyitó varázsigét a régi, szürkés boltíves ház előtt. A kapu láthatóvá vált és csikorogva kitárult, felfedve egy ócska lépcsőt. Piton nekivágott a félhomályban a falépcsőknek, melyek szinte minden lépésre feljajdultak.

-Te vagy az, fiam?-kérdezte egy hang, melynek  a tulajdonosa még nem látszott. –De mit is beszélek, hisz csak Te lehetsz, csak egy vérrokon törheti meg az ajtóvédő bűbájt.

Piton belépett a helységbe, ahol rég elfeledettnek hitt illat csapta meg az orrát, vaníliás sütemény illata. A nehéz bársonyfüggönyt elhúzta egy kéz, és a férfi számára mostmár teljessé vált az illúzió, a fényárnyban úszó szoba pontosan olyan volt mint távoli gyermekkorában. Mindenütt nehéz függönyök, süppedős szőnyegek, a dúsan terített asztalon sokkarú ezüst gyertyatartók szórták a fényt a kristálypoharakra, az olajporték pedig sértett arckifejezéssel pillantottak ki aranyzott képrámáikból.

És a tágas helységben, igen, ott díszelgett – Piton egy pillanatra azt hitte káprázik a szeme – a karácsonyfa. Mintha csak pár órája lépett volna ki innen mint kisfiú, a karácsonyfa ugyanolyan volt, a mennyezetig ért, millió gyertyával ágain, és a rengeteg dísszel.

Csak a nagynénje hangja riasztotta fel: Nahát fiam te semmit sem változtál! Még mindig ugyanolyan sápadt vagy, a hajad ugyanolyan rendetlen és még mindig feketében jársz!

Piton elmosolyodott és közelebb lépett nagynénjéhez: -Kézcsókom, Maya néni! A néni sem változott semmit!- nézett az idős hölgyre. A meglehetősen magas, szikár hölgy haja olyan volt mint a most frissen hullott hó, de arcából meglehetősen élénk fekete szemek pillantottak rá.

-Na, hát ülj le fiam ! Ha nem hívtalak volna, talán még évekig erre fele sem nézel. Biztos vagyok benne, ha nem írom, hogy meglepetésem van számodra, most sem dugod ide azt a nagy orrod ! De kiváncsivá tettelek, igaz?

-Na, hát lássam, mi az a meglepetés?- mosolyodott el a férfi, és közelebb lépett a karácsonyfához.

- Bár - tette hozzá halkabban, -ez is meglepetés, nem gondoltam, hogy Maya néni még csinál karácsonyfát… hiszen olyan régen nincs már itt gyermek …

-Ez igaz, ti már nagyon régen voltatok gyermekek. És te Severus fiam, túl korán megszűntél igazi gyermeknek lenni …Ez nem is csoda –tette hozzá sötétebb arccal, -szüleid korai halála, meg ami azután történt … Nem is tudom, hogy tudtad kiheverni … Na, de ne beszéljünk most erről –szakította félbe hirtelen magát, Pitonra pillantva.

-Látom, tetszik a karácsonyfám!!-tette hozzá gyorsan, mert a férfi rezzenéstelen arccal bámulta a fát, talán csak sápadtabb volt mint néhány perce, de lehet, hogy csak a gyertyák fénye okozta ezt a hatást.

- Látom, megvan még a zöld gömb –szólalt meg nehány perc múlva a tanár.

-Még emlékszel rá?

-Hogyne emlékeznék-szegezte fekete szemeit a gömbre. Ez elég nagy, első látásra a többitől semmiben sem különböző gömb volt, a szegélyét aranycsíkok díszítették. Talán csak a színe, az a különös mélyzöld árnyalat volt az, ami szembeszökővé tette.

Olyan hatéves forma lehetett, amikor megtudta, hogy az ajándékokat a szülők rejtik a fa alá. Nagyon kiábrándult lehetett, mert Maya nénje kézen fogta és behozta ide, egy pontosan ilyen fa alá. A csenevész, sápadt kisfiúnak a feldíszített, fényárban úszó fa maga volt a csoda.

-Severus- suttogta a nénje,- az ajándékokat tényleg mi felnőttek készítjük a számotokra, de azért a csodák léteznek. Én most elárulok neked egyet, de meg kell ígérned, hogy senkinek nem árulod el. Megígéred?

-Igen- súgta a kisfiú, nagynénje nagy, fekete szemeibe nézve.

-Látod ezt a zöld gömböt? Ez egy varázsgömb.

-És mit tud ez a gömb?

-Ó, sok mindent! Először is azt láthatod benne, amire vágysz, utazhatsz vele az időben …

A hat éves kisfiú belenézett a gömbe és napfényben fürdő kertet látott, anyja mosolyogva lépett ki a házból, kezében süteményestálat tartott. A kertajtón zsivajgó gyerekcsapat robbant be, játszani hívták, és ő boldogan csatlakozott hozzájuk.

Majd változott a kép, békés késő délután volt, olyan békés, amilyenre ő sosem emlékezett a szülei házában. A kertből egy hang őt szólította: 

-Sev! gyere, várlak! Az öreg fa árnyékában vékony lányalak állt, kissé ferde vágású zöld szemek csillogtak ki a sötét hajjal keretezett arcból.

Stella, megérkezett Stella !

De a képek amilyen gyorsan megjelentek el is tűntek, és ő ott állt a karácsonyfa előtt, s a viaszgyertyák sercegését hallotta és a zöld gömbben gomolygó színeket nézte…Egy pillanatig nem tudta, most emlékeket élt át vagy csak  álmodott… Ekkor halk hangot hallott:

-Sev! Itt vagyok, hát nem hallod, hogy hívlak?

Piton behunyta a szemét és megrázta a fejét, hogy elűzze a bűbáj hatását, ám ekkor  újból felcsendült az ismerős hang:

-Severus! Hát alszol?

A férfi olyan hirtelen fordult meg, hogy talárja suhogásától néhány gyertyának kialudt a lángja. A küszöbön karcsú, sötét hajú teremtés állt, csillogó zöld szemű.

Piton nem tudta, hogy ez álom-e vagy sem, de az biztos, hogy ez a karácsony éj olyan titkos vágyát teljesítette, amelyet még saját magának sem mert bevallani.