-         Betty! Betty! Figyelsz Te rám? – kérdezte Szyszy nagy felháborodással, mert nővére mással foglalkozott, miközben Ő hozzá beszélt.

-         Persze, hogy figyelek! Miért?! Mit gondoltál? – válaszolt vissza nagy nehezen az idősebbik lány.

-         Lassan indulnunk kéne az Abszol Útra! Anyu azt mondta, hogy nem jönnek ki, mert mi már nagyok vagyunk és meg tudjuk venni egyedül is a dolgokat!

-         Az tök jó! – Betty szája különös mosolyra húzódott.

-         Szerinted megkapták a Tekergők a baglyunkat?

-         Már rég… Nem mondtam volna?

-         Még is mit? – Szyszy értetlenkedve felhúzta szemöldökeit.

-         Hoppá… itt a válasz… - azzal egy darab papírt dobott a húga elé. Azon girbe – gurba mondatok sorakoztak. A lány fennhangon olvasni kezdte.

Hello drága Betty és drága Szyszy!

Nekünk tökéletesen megfelel bármilyen időpont a találkozásra, mivel Mi már több, mint egy hete a Foltozott Üstben lakunk! Nagyon jól érezzük magunkat. Ti is lakhatnátok egy ideig itt. Kérdezzétek meg, hátha elengednek a szüleitek. Várjuk válasz baglyodat, mihamarabb.

Ezer puszi és ölelés:

A Tekergők

-         És már írtál nekik vissza?

-         Persze, hogy írtam…

-         És mit? – Szyszy szemei fényesen csillogtak.

-         Azt, hogy húzzanak a fenébe, melegebb éghajlatba, mert mi nem vagyunk olyan lányok.

-         Te hülye vagy? Tényleg ezt válaszoltad nekik?

-         Nem. – Betty nem bírta tovább és hangosan felnevetett, mire Szyszyből is kitört a hahótázás.

-         Hú… már kezdtem aggódni…

-         Jaj Húgi! Te teljesen bolondnak nézel?

-         Néha igen…

-         Na mind egy… Nem is ez a lényeg, han…

-         Mi? – értetlenkedett Szyszy.

-         Ha esetleg nem szakítanál félbe, akkor el is tudnám mondani…

-         Jó jó… Szóval?

-         Na szóval… - Betty direkt húzta Húga idegeit – Anyával megbeszéltem ezt a dolgot és már írtam is a srácoknak, hogy mi is elmegyünk… Vagy is két éjszakát fogunk ott tölteni a Foltozott Üstben. Most van – Betty ránézett az órájára – fél tíz. A fiúk háromkor várnak majd minket a bejáratnál. Elmegyünk velük, meg vesszük a cuccainkat és utána azt csinálhatunk, amit csak akarunk.

-         Ez tök szupi! – örvendezett a kisebbik. – Mikor indulunk?

-         Külön pakolj össze annyi ruhát, amennyit holnap felveszel. Anya még azt is mondta, hogy a nagy bőröndöt, majd Ők ki viszik, csak meg kell keresnünk a recepción. Ha kész vagy mindennel, akkor ebédelünk és szerintem el is indulhatunk, mert tömegközlekedéssel megyünk.

Szyszy nem szólalt meg, csak lelkesen oda szaladt az ágyához és összepakolt minden, számára szükséges holmit.

-         Mehetünk? – kérdezte hirtelen, miután készen volt mindennel.

-         Felőlem. Én már kész vagyok.

-         Oké!

A lányok kettesével szedték a fokokat, mivel emeletes házban laktak, annak is a legtetején.

-         Na de lányok! Még felébrednek a szomszédok is! – Mrs. Wilfull a lányok anyja szólt nekik.

-         Ilyenkor? – kérdezett vissza Betty.

-         Jaj, Anya! Ne nevetess! Fél egy van! A szomszédok már réges – rég fent vannak ilyenkor! – jelentette ki Szyszy nagy elhatározással a hangjában.

-         Honnan tudod, Édesem? Csak nem leskelődsz utánuk?

-         Hogy találtad ki? – Emma elmosolyodott a lányokkal együtt.

-         Na gyertek szépen, egyetek ebédet és szerintem akár indulhattok is. Betty létszíves teríts meg, míg én szólok apátoknak, hogy készen van az ebéd.

-         Rendben, Anya.

A nő kiment az étkezőből át a nappaliba.

-         Peter, drágám!

-         Mmm… - mormolta a férfi.

-         Peter! Alszol?

-         Igen… - felelte a kanapén heverő ember, újabb mosolyt csalva a nő arcára.

-         Látom! Na gyere ebédelni, a lányok már várnak! – Emma karon ragadta férjét és kihúzta a szobából.

Mire visszaértek Betty még nem végzett egészen, miközben Szyszy előszeretettel nézte, ahogy nővére pakolássza a tányérokat.

-         Szia Apa! – mondták a lányok kórusban és mind ketten Apjuk nyakába ugrottak.

-         Jaj! Lányok! Még a végén megfojtotok!

-         Mikor jöttél haza? – kérdezte Szyszy

-         Késő éjjel, mikor Ti már aludtatok.

-         Mi volt ennyire sürgős? – tette fel az újabb kérdést Betty.

-         Ne is mondjátok… Teljes a káosz a Minisztériumban. Tudjátok ki most eltűnt, de a Minisztérium szerint csak kis időre… Biztos terveket szövöget… - Emma közben kirakta az ételt az asztalra.

-         Már, mint Voldemort? – a név hallatán szülei összerezzent – Bocsánat… - tette hozzá Szyszy szülei arcát látva.

-         Nem értem, hogy miért nem mondhatjuk ki a nevét! – méltatlankodott Betty.

-         Muszáj most ezzel törődni? Inkább együnk.

-         Bocsi Anya! Jó étvágyat.

-         Jó étvágyat. – kívánta Szyszy is nővérét követve.

Miután megették az íncsiklandozó ebédet Peter feltette a kérdést, persze a lányok számítottak rá:

-         Ne vigyelek ki titeket, inkább Én?

-         Nem kell Apa! Ne aggódj! Nagyok vagyunk már! Oda találunk. – Betty bíztatóan rámosolygott Apjára.

-         Rendben… Ti tudjátok…

Ezzel a témát mindannyian lezártnak tekintették.

-         Akkor most Mi fel is mennénk a szobánkba.

Felálltak az asztaltól és felsétáltak az emeleten lévő padlásszobába. Nagyon szerettek ott lakni, mivel a ház legmagasabb szobája volt az. Ha valami bizalmasat akartak beszélni, akkor nem kellet suttogni, mert a közelben semmilyen helység nem volt és, ha valaki a lépcsőn jött azt hangos nyikorgás jelezte.

-         Szyszy, két óra. Indulnunk kéne.

-         Rendben. – vállukra kanyarintották táskáikat, majd lementek. Szüleik ott várták Őket.

-         Aztán nekem jól viselkedjetek. – mondta Peter és két puszit nyomott lányai arcára.

-         Ne aggódjatok értünk. – mondta a megnyugtató választ Betty.

-         Vigyázzatok magatokra. – szólt Emma és férjét követve Ő is puszit adott lányainak.

Miközben jó szorosan átölelte Őket, Apjuk egy jó kora erszényt adott Betty és Szyszy kezébe, majd, kacsintott egyet és mutató ujját a szája elé tette. A lányok értették a célzást. A zsebükbe pottyantották a megrakott erszényeket.

-         Köszi! – formálták ajkaikkal a lányok Apjuk felé.

-         Na! Indulás, mert nem értek oda. – szólt ellentmondást nem tűrő hangon Peter.

A két lány kilépett a Privet Drive utcájára. Elhaladtak a házak mellett sokszor hátra nézve és integetve.

Mikorra hallótávolságon kívül tudták a szüleiket Betty törte meg a csendet.

-         Tetszik?

-         Kicsoda?

-         Hát ez az!

-         Mi?

-         Jaj, Szyszy! Ki tetszik?

-         Nekem?

-         Nem, a Télapónak.

-         Senki…

-         Szyszy! Nem versz át!

-         Ha annyira tudod, akkor mondd meg te!

-         Mit?

-         Hogy ki tetszik!

-         Nekem?

-         Betty! Miért csinálod?

-         Mit?

-         Semmit…

-         Látom…

Több szó nem esett köztük, míg a buszmegállóhoz nem értek.

-         Melyik busz jó nekünk? – tette fel a drámai kérdést Szyszy

-         Piros 46-os.

-         És mikor jön?

-         Ott van! Nem látod?

-         Jé! Tényleg…

A busz begördült a megállóba. A két lány felszállt és kerestek maguknak üres helyet. Csak hátul találtak a busz legvégében.

-         Itt is jó, nem?

-         Nekem megfelel, ha neked is Húgi.

-         Tökéletes. – leültek. – Szóval?

-         Mi szóval?

-         Hát ki tetszik?

-         Én kérdeztem előbb!

-         Nővérkém, ne szívass már!

-         Utálom, ha így szólítasz!

-         Akkor ne mondjam ezt, Nővérkém?

-         Ne.

-         Rendben Nővérkém.

-         Akkor mért mondod?

-         Addig mondom, amíg el nem árulod, hogy ki tetszik, Nővérkém.

-         Ha te is, akkor Én is.

-         Én már elmondtam, Nővérkém!

-         Nem mondtad, Hugicám.

-         De igen! Mondtam, hogy senki!

-         Akkor én is elmondom, rendben?

-         Na? Ki??

-         De akkor nem szólítasz Nővérkémnek?

-         Nem, nem foglak, csak mond már!

-         Rendben… Senki…

-         Peersze! Ezt másnak mondhatod, de nekem aztán nem! Tudd meg, hogy szemét vagy velem.

-         Te is!

-         Most miért?

-         Mert Te sem mondod el!

-         De ha egyszer senki se?

-         Jó van… Persze…

-         Na jó… Tényleg tetszik valaki… - adta be a derekát Szyszy.

-         Tudtam! És ki?

-         Azt nem mondom meg… Még…

-         Miért? Tudod, hogy bennem megbízhatsz!

-         Tudom és kérlek Betty, ne érts félre! Még senki se tudja és félek magamnak is bevallani! Megígérem, ha úgy érzem, hogy elmondhatom akkor elmondom! Rendben?

-         Te tudod…

-         Nem haragszol?

-         Én nem haragszom…

-         És Te elmondod?

-         Én is valahogy úgy vagyok, ahogy Te.

-         Akkor este megbeszéljük a szobában! Rendicsek?

-         Ezt megbeszéltük. – zárta le a dolgot Betty.

Vagy fél órán keresztül utaztak mire végre a végállomásra értek.

-         Háromnegyed három, még időben vagyunk. – nézett fel az órájáról Betty.

-         Még mivel megyünk?

-         Szerintem menjünk gyalog, mert mire ide ér az a fránya metró addigra elkésünk. Gyere! – azzal karon ragadta húgát és elkezdett rohanni.

-         Ne… ilyen… gyorsan… - lihegte Szyszy.

-         Muszáj! Már csak öt perc van!

Mind ketten belehúztak.

<SPAN style="mso-list